Hab ID Regisztráció OpenID

Gesztesi milliókról mond le Claudiáért

2007. 06. 15. 16:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Rájöttem, hogy számomra a munkánál és a pénznél fontosabb a családom

Gesztesi Károly lemondta valamennyi nyári munkáját – köztük az Aida címû musical férfi fõszerepét –, hogy feleségével, Claudiával és a gyerekekkel tölthesse a nyarat. Úgy tûnik, a sármos színész valóban megtalálta a boldogságot, amit nem áldoz fel semmi pénzért.


Gesztesi és Liptai


Gesztesi Károly néhány hete még arról beszélt, hogy az egész nyarat végigdolgozza, mert rengeteg felkérést kapott. Egészen másként alakult azonban a programja. Mint lelkesen újságolta, komoly döntést hozott: lemondta az Aida címû musical fõszerepét, a Dobj egy sms-t! címû film forgatását, és egyéb felkéréseit is, hogy családjával együtt pihenhessen.


Mérlegeltem a dolgokat – kezdte Gesztesi.


Clauval leültünk, hogy megbeszéljük, mikor tudnánk néhány napra elutazni, és ahogy a naptáramat nézegettem, rájöttem, hogy semmikor. Egészen õszig be voltam táblázva. Fogtam magam, és – bár sokat kerestem volna vele –, lemondtam minden munkámat. Az Aidát is, amelyben Oláh Ibolyával szerepeltem volna, pedig már elkezdõdtek a próbák. Nem mondom, hogy örültek neki, de rájöttem, hogy számomra a munkánál és a pénznél fontosabb a családom. A Jóban Rosszban-on kívül legközelebb csak tavasszal, a Ray Coomey-ben játszom majd – árulta el a sikeres színész.


Minden jel arra utal, hogy Gesztesi valóban megtalálta azt a nõt, akivel boldogan élhet. Lelkesen sorolta, milyen terveket szõnek nyárra.


Elhatároztuk, hogy most nem megyünk külföldre. Panka, a kislányunk még nagyon kicsi ahhoz, hogy hosszú utat tegyünk meg vele. Ráadáasul egyikünk sem szereti a tengert, mert sós. Inkább leutazunk a Balatonra, meg bejárjuk az egész országot. Rengeteg csodálatos helyet találtam már az interneten, amit mind megnézünk majd – lelkendezett Gesztesi, aki szinte ragyog a boldogságtól.


Úgy tûnik Clauval együtt megtalálták a boldog élet receptjét.

KOMMENTEK:

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!