Hab ID Regisztráció OpenID

Gáspár Lacit kidobták sztárallűrjei miatt

2009. 02. 03. 10:33
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Nem tetszett neki, hogy egy apartmanban kapott szobát
Egy síversenyre vitte ki az egyik kereskedelmi csatorna az egykori megasztárost, Gáspár Lacit és kedvesét - Reni azonban az út kezdetétől elviselhetetlen volt, Laci pedig játszotta a sztárt, írja a Blikk.

Végül akkor borult ki a bili, amikor kiderült, hogy egy apartmanban kell laknia Bencsik Tamarával és Nkuya Soniával - holott nem kellett volna egy légtérben tartózkodnia velük, barátnőjével külön szobát kaptak volna.

auto

Ráadásul előre szóltak neki, hogy ez nem luxushotel, hanem sítábor. Laci azonban elkezdte "lázítani" a többieket, hogy ha már nem kapnak pénzt ezért az egészért, legalább a körülményeket ne tűrjék. Végül a csatorna megelégelte Gáspár Laci viselkedését, autót küldött érte, és hazahozatta kedvesével együtt.

Helyükre Balogh Imi és Szecsődy Karcsi ugrott be.

Gáspár Laci egészen máshogy látja a Franciaországban történteket. Mint mondta: nem olyanok voltak a körülmények, amilyenben előzetesen megállapodtak, ezért a tévécsatornával közösen döntöttek úgy, hogy más megy ki helyettük. Úgy érzi, egyáltalán nem játszották meg magukat.

KOMMENTEK:

anomyn 2009-08-30 08:34:56
T.bolonyi bence,ha Ön tanár,akkor Én a váci püspök,helyesirása csapnivalo.bocs,ez a baj minden mgsztárossal, elszállnak maguktol,elfelejtik honnan jöttek,de egyszer fent egyszer lent is lehet,
sancho 2009-04-05 20:21:42
Fejünkbe szállt a dicsöség igaz Gáspikám SZTÁRSÁG? HIRNÉV?ÁLOMFÉRFI?NAGY Ö? ÁLOM PÁR?Ö is a bulvár média kölyke nekik játszik szinészkedik nem veszitek észre?? Már elfelejtette honnan indult??? Tehetség UGYAN!!!Irjatok egy Gáspi slágert dalt amit még most is játszanak a médiák és népszerü??Nem tudtok...Na ugye....MÁTÉ PÉTER SZÉCSI PALI KOBOR JANCSIÉK..........
titi 2009-03-01 14:09:12
Szörnyű volt nézni azt a jelenetet, amikor kiutaztak a sítáborba. Milyen tahó és végtelenül nagyképű, a barátnőjével együtt. Már azon is csodálkoztam, hogy nem szállították le az autóbuszról és küldték haza a lehetetlen viselkedése miatt. Azt hitte ettől sztár? Igen lehet, hogy tehetség, de művelődnie is kellene hogy ne maradjon tanulatlan bunkó. "bolonyi bencének" üzenem, hogy Ő valóban egy szerény tanár, hisz annyira szerény, hogy magyarul sem tanult meg írni. Ha már zeneiskolában tanított, előtte csak járt általános iskolába, ahol magyar nyelvtant is tanítanak. Nem kellett volna hiányozni az órákról. Szörnyű, hogy emberek véleményt nyilvánítanak, de nem tudnak helyesen írni.Legalább ne dicsekedne azzal, hogy tanár. Azt hinnénk, hogy a sztojka rokona, akinek mindenki látta a szüleihez írt levelét. Aki magyarnak vallja magát, tudjon magyarul. Egy állítólagos tanár pedig ne hozzon szégyent a diplomás tanárokra. Egyébként a zenei magasságokból is nagyot lehet esni. A Gáspár nagyon próbálkozik...
bolonyi bence 2009-02-14 08:26:12
Én csak egy dolgon csodálkozok. Nem tudom elhinni, nekem első perctől feltünt az Isten áldotta tehetség ami ebben a fiatal emberben lakozik. Örvendtem a sikereinek mert amit elért csak veritékes munkával érte el és igen is van mire megjátsza magát de nekem ez nem ugy tünik. Lehet azért mert én csak egy szerény tanár vagyok aki 11 évet tanitottam egy müvészeti iskolában, 20 évig énekkarokban énekeltem, versenyeken voltam bizotsági tag, népdal kutatással és tehetségkutatással is foglalkoztam talán ezért nem értek ehez a szakmához.
Viszont olyan ember nem is tudom miért nyitja ki a száját egy olyan emberről írni aki semmit nem tud rólla. Engem nem érdekel a magán élete de amikor a hangját hallo akkor azért vagyok boldog, ilyen tehetséges fiatalok is vannak. Én tisztelem azért amit adit magából és remélem az oéyan emberek véleménye nem fogja befojásolni akikből csak az irigység beszél. Az a szomoru ha valaki valami jót akar csinálni, mindent elkövetnek annak érdekébe, elvegyék tölle a kedvét. Én azt üzenem neked Gáspár Laci csak azt csináld amit a szíved diktál. a többit meg ne ved észre. Ezt mondja neked egy olyan ember aki durván 25 évig volt a szakmában és most azt mondja, ha van rá lehetöséged ne itt ted meg, meny külföldre és ott tényleg sikered lesz csak egy jó sponzor kel.
Nagy tisztelettel
bence
köhmm 2009-02-09 12:03:18
nem az a lényeg hogy honnan jött de még az sem hogy mi lett!!
annyi a baj hogy egy beképzelt bunkó paraszt!!nem csak énekesnek borzalmas hanem embernek is!!
csaj 2009-02-06 22:14:36
sokat szavaztam rá de már nem ugyan az a fiú aki volt nagy arc lett sajnos!
Tesó 2009-02-03 14:34:05
Ez inkább szomorú :( Én sose legyek ismert, ha ilyenné válnék...
Sajnálom, hogy ennyire megváltoztál Laci és elfelejtetted, hogy Isten húzott ki onnan, ahol voltál. Ő emelt fel és te ezt nem becsülted meg! De vigyázz, mert ahogy felemelt, úgy vissza is tud tenni onnan, ahonnan jöttél!
Térj vissza Hozzá!!!
Dörmi 2009-02-03 14:30:36
Én sosem bírtam a csávot mert szerintem mindig nagy volt az arca!
Ha meg hallom a hangját komolyan kiver a frász és ez komoly!
De biztos vannak akiknek tetszik amit csinál!
Pumukli70 2009-02-03 14:17:04
Így van mikor valakit kivakarnak a péróból,elszállt az a kis esze is.Nem tudja már a romácska,hogy ki is igazán!
Alex 2009-02-03 11:14:22
Nézd a romagyereket,nagyon magas lovon ül már!Nem emlékszik hogy honnan jött?
Egy beképzelt nagyképű!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!