Gáspár Lacit 40 millióra perlik
Elmaradt haszonszerzés és egyéb bevételkiesés miatt beperli Gáspár Laci menedzsmentjét az egyik legnagyobb rendezvényszervezõ cég, a Universum Productio.
Gáspár Laci
Mint arról lapunk már beszámolt, augusztus 9–én az agárdi strandon kellett volna koncertet adnia az énekesnek, de a közelben párhuzamosan folyó R-Go-koncert miatt Laci hosszas várakozás után állhatott csak a színpadra.
– Nem érdekel az egész ügy, annyit tudok, hogy a közönség jól érezte magát – kezdte feldúltan Gáspár Laci.
– Ha az R-Góval együtt lépek fel, élvezhetetlen lett volna mindkét buli. Én áldozatot hoztam azzal, hogy felmentem énekelni, tulajdonképpen a nézõim és én vagyunk károsultak ebben a történetben.
Szerintem azért csinál a szervezõ ebbõl a történetbõl ekkora hírt, mert biztosan reklámra van szüksége. Nyugodt vagyok, és a menedzserem is az, mert jól tudjuk: minket nem tudnak perelni.
Azzal, hogy vállaltam a koncertet, többet tettem, mint ami a szerzõsédünkben volt. Nem voltak jó körülmények, mégis ott maradtam.
Tóth Zoltán, a Universum Productio ügyvezetõje másképp emlékszik. – Laci fél kilenc helyett fél tizenkettõkor lépett színpadra, mert állítása szerint nem voltak megfelelõek a körülmények. A rendezvényen, ami kétnapos volt, számos sztár énekelt a színpadon, senki sem jelezte, hogy túl közel lenne hozzánk a másik színpad – nyilatkozta Tóth Zoltán.
Tóth Zoltán– Laci háromórás késése és az élõ másfél órás koncertje helyett elõadott félórás fél playback mûsora miatt a szponzoraim kihátráltak mögülünk. Ezzel mintegy 5-6 millió forintos bevételkiesésem volt, de nem ez a legnagyobb baj.
Az említett szponzorokkal szerzõdésem volt, amely további 13 rendezvényre szólt, természetesen ezeken sem vesznek már részt. Emiatt perelem be Laci menedzsmentjét, elõzetes számításaink szerint 40 millió forint elmaradt haszonért.
Gáspár Lacival személy szerint nincs semmi bajom, az eset óta lépett már fel velünk, és minden rendben is volt, de a menedzserének lenne mit tanulnia a szakmáról.
Mint megtudtuk, az érintett felek – Laci menedzsmentje, a szervezõ cég és a szponzorok közremûködésével augusztus 8-án volt egy hivatalosnak mondható megbeszélés, ahol Laciék tagadták a vádakat, így megegyezés nem született.
A menedzsernél senki sem panaszkodott Bukovácz Andrea, Laci menedzsere visszautasítja a vádakat. – Lacival másfél éve dolgozunk együtt, rengeteg koncertet csináltunk végig. Soha, sehol, semmilyen probléma nem volt. A legtöbb helyre azóta is visszahívnak. $beszur$
Azt hiszem, hogy a szakmában több évtizede nagy sikerrel dolgozó Szikora Robi nyilatkozata és köszönete sokkal többet jelent bármilyen magyarázkodásnál. A szponzorokat pedig ezúton kérem, hogy ha tényleg bármilyen káruk származott ebbõl, akkor hívjanak, és szívesen elmondjuk nekik, hogy mi történt.
Forrás: Színes Bulvár Lap





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!