Hab ID Regisztráció OpenID

Fridi, a Jézuska

2008. 12. 23. 12:44
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Friderikusz Sándor: Ezért vettem autót Dávidnak...
Mindenkinek leesett az álla, amikor a Megasztár szombati döntőjén Friderikusz Sándor bejelentette: saját zsebből autót vesz a második helyezettnek.
 
A Kiskegyed megkérdezte a médiasztárt a nagylelkű ajánlat okáról.
 
"Azért gondoltam ezt így az utolsó pillanatban, mert roppant méltatlannak tartottam, hogy a győztes oly sok mindent kap, a második helyezett, aki éppolyan intenzíven végigdolgozta az elmúlt félévet, semmit. Ráadásul láttam, milyen óriási különbség van a két fiú családi indíttatása között.
 

Fekete Dávid musical fronton a második helyezésig vitte a Megasztárt
 
Viktor zenészfelmenőkkel gyakorlatilag egy kijelölt utat jár be, amit persze sok munkával igazol. Dávid viszont a legkisebb fiú, aki ahogy láthattuk egy Napló riportban, különmunkát vállalt azért, hogy legalább egy hangszórót vehessen, és kis szobájában gyakoroljon, annak ellenére, hogy nem sok reménnyel kecsegtethette magát.
 
Nos, mindezekre tekintettel döntöttem el, saját keretemből veszek egy ugyanolyan autót a második helyezett Dávidnak, mint amilyent Megasztár Viktor kap. A műsort követő első munkanapon már meg is rendeltük az autót, amit január 5-én egyszerre fognak átadni a győztes kocsijával" - nyilatozta a lapnak Friderikusz.

KOMMENTEK:

cini 2009-01-26 09:41:55
Andinak üzenem! A hozzászólásodból süt a gyűlölet. Miért kell mindennek a rosszabb oldalát nézned? Friditől igen is nagyon szép gesztus volt. Hogy ki kivel, hol és mikor magánügy. Neked is lesz vagy van gyereked, csak nehogy ő is a másik nemhez vonzódjon. Imádkozzál. Ugy vagy hülye, ahogy vagy!
Fölkel Károlyné 2009-01-03 17:05:35
Drága drága Friderikusz Sándor, igenis Őn egy úriember, eszméletlen nagy gesztus öntöl, hogy segíti Dávidot, igenis sok ilyen ember kéne ennek az országnak.
Tisztelettel Fölkel Károlyné
agica 2008-12-30 09:36:54
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ El vagyok képedve. Fridit erről az oldaláról nem ismeretem. De kellemesen csalódtam benne. Maximális tiszteletem.
hja.. 2008-12-30 01:14:00
Gyönyörü az ajandek. emelem kalapom friderikusz elött..En aztgondolom ezzel nem vagyok egyedül.bizony nem csak fridinek jusson ilyen az eszebe , hanem a Mester Tamas -aki anyira kritizalododtt nagyon rosz fej .. erröl ennyi.. Fenyö meg a sztar!
Erik.15 2008-12-29 21:44:36
Kutató..Fridivel meg akik itt buzerálják Dávidot ideje menetek a Jery Springer show-ban oda valók vagytok!!!Dávid akkor is te vagy a király 100-jobb a hangod mint a Viktornak aki magyarul sem tud beszélni!!meg a királylány kintről Amerikában gyűjtötte a szavazókat vagy benyalt nekik ennyi!!!!!!csak azt nem értem miért nem egy magyar nyerte meg a versenyt?? ha egyszer ez egy magyar show volt!!nem nyerhetett idézem mint ahogy Mesterke.. vagy Fridike.. fogalmazott Hien mert nem magyar hát hogy nézne ki ha mégis?? pedig Magyarországon született a leány, vagy Tamara ő sem meg a másik fél vér leány hát ez tényleg nem értem Viktor nem is itt született és ő megnyerhette a magyar Megasztárt?hmmm ez különös na jó mindenki tudja hogy megvolt ez is játszva!!úgy hogy mindenki mehet Jery Spinger show-ba!!
DZSONI 2008-12-29 21:36:59
FRIDI EGYIGAZI URI EMBERJÓ FEJ NAMEG FENYÖ AVILÁG LEGJOB ZENÉSZE
ANDI 2008-12-29 10:42:23
IGAZÁN SZÉP GESZTUS VOLT DE KI TUDJA SZEGÉNY DÁVID EZÉRT MITT VÁLALT BE.
UGYA SANYI?
JÓ A SZÁJA A KIS DÁVIDKÁNAK HÁNYSZOR A MENYEKBEN VOLTÁL MIKOR TROMBITÁLT RAJTAD TE BUZI!
SZEGÉNY DÁVID NEM ÉRTE MEG AZ A KOCSI FIDI KICSI CSILLAGA.

SZERINTEM KRISZTIÁNAK KELLET VOLNA NYERNI NEM A KIS BUZI KIRÁLYLÁNYNAK!
DE NEM HIÁBA A KISLÁNY NYERT HISZ AZ A KÖCSÖG ZSÜRITAG AZ APJÁNÁL DOLGOZIK UGYE TOMIKA!!!4
MÉG JÓ HOGY VIKIKE NYERT EZ VAN A MELEGEK É A VILÁG MOSTANSÁG MEG A HAZUG EMBEREKÉ!!




SAJNOS EZÉRT NEM NYERT AZ ÉN DRÁGA KRISZTIÁNOM SZERETLEK KRISZ!!!!!!

EZEKEL A PANCSEROKAL 1 NAPON NEM LEHET EMLITENI TÉGED.
VIKI A KIS BUZI!
Kutato 2008-12-29 09:21:04
Szerintem Dávid egyáltalán nem oda való volt, hamisan énekelt és előnytelen a külseje. Az hogy honnan jött és mekkoa erőfeszítéseket tett,az a közönséget hosszú távon nem érdekli, csak az eredmény. Az meg nulla. Itt Megasztárt kerestek, és a megasztárnak jónak és jól kinézőnek kell lennie. Dávid egyáltalán nem ilyen. Fridi gesztusa nem komoly áldozat, viszont jó reklám és szokása szerint magamutogatás.Többet profitált (vagy akart) belőle, mint amennyit kiadott érte.
Fekete Ilona 2008-12-29 08:53:39
Tisztelt Friderikusz Úr!

Ön egy nagyon okos, értelmes inteligens úriember,egy igazi sztár ebben az országban!Minden műsorát megnézem és még többet szeretném látni!Egyszer szívesen találkoznék ÖNNEL!

ÜDV.: ICU
LAJOSMIZSÉRŐL
Atika 2008-12-28 23:35:11
Hát ja.
Az biztos, hogy Fridi (született: Molnár Sándor), rengeteget változott a '90-es évekbeli bohóckodós Friderikusz Show-k óta.
Igazi Úr lett belőle, ripacskodása mérséklődött.
Intelligensebb lett, komolyabb lett és tud bánni a pénzzel.

Média Cézár lett belőle
zsardin 2008-12-28 20:55:15
Tisztelt Friderikusz Úr!


Ön egy igazi Úriember!

Tisztelettel: Zsardin
Arwen 2008-12-28 18:10:54
Dávid és Karcsi voltak a legérzelmesebbek szerintem. de végül is jó a Viktor is.
Cintia 2008-12-28 17:52:25
Viktor volt a befutó!
Ennyi!
Szívből gratulálok.
Családban marad akár csak a testvére Linda :))))
Farkas Klári 2008-12-28 09:16:12
Nos először is grtatulálok Friderikusz úrnak! Szép gesztus volt tőle! Dáviddal csak azért nem voltam kibékülve mert folyton folyvást musicalt énekelt, kivéve mikor kiadták "napi parancsba", hogy mást kell.Félreértés ne essék szeretem én ezt a stílust de egy idő után már unalmas. Én is azt vallom hogy az első háromnak kellett volna kissebb ajándékot adni nem pedig az első helyezettet elhalmozni mindennel. Az pedig nem tudom kinek az ötlete volt hogy levigyék a korhatárt 12 évre. Szerintem egy kifejlett női hang össze sem hasonlítható egy gyerekhanggal ami még mutálódni fog. Sajnálom hogy nem Német Tamara lett Az év legjobb Női hangja fényévekkel jobb, mint Tót Lüszi nade ez az én saját véleményem.
baffo 2008-12-28 05:07:54
egy ember a sok közül....maximálisan egyet értek. Szented mé útálják nyíregyházán? ( Mert megtagadja a saját fajtáját)Úgy játsza a p....ját minha született pesti lenne
baffo 2008-12-28 04:59:10
Kedves "Fridi"..!
Mindenki tudta,hogy Viktor fog nyerni.( Le volt zsírozva előre)A kocsi kérdés az más kérdés (benne a "férfit" látod te köcsög
Anonymous 2008-12-27 17:03:21
Kedves Friderikusz Úr!!

Szeretném nagyrabecsülésemet és elismerésemet kifejezni azért a nemes tettért amit tett!!!
Eddig is sokra tartottam Önt, de most még nagyobbat nőtt a szememben!!!

Minden jót!!

Üdv.: Kata
no name 2008-12-27 16:13:49
Szerintem is Davidban meg volt az ami megkelett hogy legyen es ez a tudas amit elo adot a sok nezokozonseg es a szurkolo tabora elott. Amugy Viktorka kicsit be kepzelt majomka aki menekulest ervezet hiszen az o kedves Linda tesoja is nagyra vite es hogy ne maradjon le a tesokaja hat ezert ot szavaztak meg talan egy kiss ossze bexelesel es egy csipetke csalasal de nem gond szerintem is David a nyero hajra... Erdelybol...
Katarina 2008-12-27 16:05:53
Tisztelt Friderikusz Úr,
Minden elismerésem az Öné. De nem csak az enyém, de minden határon túli magyaroké. Mert nagyon drukkoltunk Dávidnak. Ez a legnagyobb dolog amit tett Dávid érdekében. Valóban megérdemelte, mert ez a fiú - minden hátér nélkül - sokat tud, és tett is annak érdekében hogy a csúcs felé jusson. Dávid igazi magyar, és mi neki drukkolunk a jövőben is.
Vera 2008-12-27 12:41:28
Le a kalappal FIDERIKUSZ SÁNDOR elött:-))))))))))))))Nekem a befutóm,Dávid lett volna!
Gabi41 2008-12-27 08:41:27
Számomra kevés olyan hiteles közszereplő van, mint Friderikusz Sándor! Tetszettek zsűritagként történt megnyilvánulásai. Viccesek, ironikusak, és figyelemre máltóak voltak. Akiknek szólt nem mindig értették,de erről nem FS tehet.
Fontos tudni, hogy Ő a 2. helyezettnek ajánlotta fel az autót nem Dávidnak.
Viktor szerintem jogosan nyert, mert az a műfajt amirőla Megasztár szól, azt a döntőben csak Ő képviselte.
A díjazást pedig a TV 2 prodikciójának kellett volna szélesíteni, hiszen ha van legjobb női hang ( amit nem is értek, hogy lehet egy kifejletlen gyermek hang???), akkor miért ne lehetne legjobb musical énekes, vagy legjobb swing énekes?? stb.. Az sms- ekből befolyt összegekből biztosan jutott volna még valami "alamizsna" a végére bent maradt 3 srácnak, hiszen mindegyik remekelt a maga műfajában. Amikor kitérőt kellett tenni, akkor mindegyiket lehetett bírálni.
Viktornak megvannak az adottságai ahhor, hogy itthon sztár legyen,főleg ha egy "komoly "csapat dolgozik mögötte. Az elmúlt évek Megasztárjai sem lettek világsztárok. De nekünk hallgatóknak nem is ez a fontos.
Dávid biztosa fog szerepelni musical darabokban ha fejlesztia hangját és nem csak mutogat a szinpadon.
Egy Dolhai, vagy egy Bereczky mellet nem igazán rughat labdába, de a Sasvárit vagy Millert is említhetném.

Mindengyik srácnak sok sikert!
aloiv56 2008-12-27 03:00:01
Kedves FRIDERIKUS sándor. Mi is nagyon szeretunk,és szivessen látnánk a TV képernyôjén,gyakrabban. udv.SLOVáKIAI magyarok.
Freddie Mercury 2008-12-27 00:27:44
Friderikusz az egyetlen felkészült jó riporter Magyarországon (lásd: Friderikusz most) és emberi is. Már a 90-es évek elején is adakozott. Vett inkubátort egy kórháznak. Természetesen a tehetséges és sikeres embereknek mindig vannak irigyei, de Friderikusz nagyon keményen dolgozott és tanult, hogy ma egy ikon legyen az értelmiségek között! Ja, és ráadásul még szórakoztató a humora is!
Erik .15 2008-12-27 00:15:02
Én mindvégig Dávidnak szurkoltam, nem értem hogy miért nem nyert???pedig neki sokkal jobb hangja van mint Viktornak csak jól tudta magát produkálni ennyi!! sőt az elején ő vezetett de hogy a francba előzte meg a Viktor?? na mindegy ez is biztos valahol megvolt játszva!!bár kintről is szervezték neki a műsort!!így Dávidnak semmi esélye nem volt sőt a vége felé nem is néztem mert már mindenki tudta hogy Viktor fog nyerni!hát mit mondjak Sanyi bácsi is jól oda vágott Dávidnak szegény Dávid jó hogy tűrte!!!ezzel is lesüllyesztette és ő tudta nagyon jól!!!sajnálatból autót adni??Dávid helyébe fejbe basztam volna!!!
izisz 2008-12-26 22:45:55
Friderikusz igen csak megmutatta hogy is lehet a sok pénzzel bánni!Tudnék még egy két embert aki ha tiszta érző lélek volna tudna adni és nem lenne önző!Egyébként mint média személy tudta mit csinál!Mindig az nyer akinek ott az idelye, azt meg is kell tartani ! Legyen így mindkettőnek kívánom a legjobbat! ilyen vagyok! Szép estét!
egy ember a sok közül 2008-12-26 21:27:03
Volt miből adakoznia... ezt azért tegyük hozzá! Ha nekem ennyi pénzem lenne, én is adakoznék, de nem autót vennék, hanem a szegény embereknek adnék ételt italt és fedelet a fejük fölé, hogy ne az utcán haljanak éhen. Idén hány ember halt meg? Na ez az... Én személy szerint utálom, nyájas, pökhendi, arrogáns, gusztustalan egy ember... pfff
doncika 2008-12-26 14:15:39
Egyetértek az előttam szólókkal! Sándor egészen kimagaslóan EMBERI. Nem csak azért mert a műsorai mindíg a legmagasabb színvonalúak hanem mert tettekkel is bizonyítja a szegények iránti érzékenységét.
Nem csak szónokol - lásd a parlamenti
képviselők! - de áldoz is a javaiból az arra érdemes, hátrányos helyzetűek megsegítésére.
Ez a cselekedete is ezt bizonyítja. Sokan példát vehetnének FRIDERIKUSZ SÁNDOR-ról.
Anyacika 2008-12-26 06:41:26
Valóban nagy lelkű volt Friderikusz Sándor, azzal ,hogy felajánlotta Dávidnak az autót.Megérezte azt amit kevesen,hogy Dávid a semmiből lett 2.,mig Viktornak volt háttere.Igaz Dávid rémesen izgult a döntőn és többet rontott mint kellett volna,én mégis szoritottam érte.A Fridi felajánlása lenyűgözött, hogy van jóság az emberben.Mindig szerettema műsorait ,és a stilusát,de most nagyot nőtt a szememben.
KLEOPATRA 2008-12-26 06:22:24
FRIDERIKUS AZ MAGYAR ORSZAG LEG JOBB BEMONDOJA VOLT AZ OTTA A TV MUSOROK SZINTE NINCS KI KAPCSOLODO MUSOR CSAK AZ ERTELMETLEN POLITIKA AMI CSAK A POLITIKUSOKNAK JO DE SZEGENYEK SZORAKOZTATOJA SAJNOS FRIDI NINCS ATV MUSORBAN ELEG BAJ AZ ISTEN ALGYA SOKAIG O JO EMBER
Ági 2008-12-25 21:46:51
Ne feledjük el, hogy Friderikusz többször is adakozott már! Én mindig tiszteltem, becsültem intelligenciájáért és tudásáért.
daniele 2008-12-25 21:18:55
TISZTELT FRIDERIKUSZ ÚR!

EGYETÉRTEK DÖNTÉSÉVEL. DÁVID VALÓBAN SOKAT DOLGOZOTT A SIKERÉRT. MEGÉRDEMELTE AZ ÖN ÁLTAL FINANSZÍROZOTT GÉPJÁRMŰVET. A MEGASZTÁR ALATT VÉGIG SZORÍTOTTAM ÉRTE, ANNAK ELLENÉRE, HOGY A GYŐZTESHEZ VISZONYÍTVFA JELENTŐS HÁTRÁNNYAL INDULT, NAGYON-NAGYON SZÉPEN TELJESÍTETT.

ÜDVÖZLETTEL. D.
berta 2008-12-25 18:12:12
CSAK A NAGY EMBEREK KEPESEK ILYET TENNI!!!SAJNOS KEVESEN VANNAK.SANDOR A JO ISTEN SEGITSE TOVABBRA IS.EGY IMADOJA ERDELYBOL!!!BEKES BOLDOG KARACSONYT!!!
G Erzsébet 2008-12-25 13:41:55
Nagyon szép gesztus volt Friderikusz Sándortól az ajándék amit Dávidnak ígért,
Szerintem Viktor sokkal előnyösebb helyzetben volt én annak ellenére , hogy szépen énekel nem neki ítélném az első helyet, Kellemes karácsonyt mindenkinek.!
Feketéné Varga Katalin Gyöngyi 2008-12-24 22:19:18
Igen ,igen a mi megasztárunk ,Dávid, a szavazásnál öneki kellet volna több szavazat.A másik nagy megaszt.......pedig FRiderikusz Sándor, legyen Ő egy példakép, és TÁN lessz követője. Szép volt DÁVID TE VAGY A JOBB. SOK SIKERT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Atika 2008-12-24 21:58:53
Sokszor unszimpatikus nekem a Friderikusz, és nagyképű is.
De ez a húzása döbbenetes volt, mégiscsak van a srácban jóérzés, és vett a Dávidnak is automobilt
szotyi 2008-12-24 18:59:59
IU Ez most hogy jön ide?
Ez itt pont nem arról szól, amit te csinálsz...
IU 2008-12-24 18:04:00
Emberek!

Ezek a hozzászólások nem Friderikusz Sándor levelesládájába mennek. Ezek csak hozzászólások egy cikkhez. Miből gondolják egyesek, hogy ehhez a weblaphoz bármi köze van? Ez nem az ÖVÉ, hanem RÓLA SZÓL. Mármint a cikk. Mert ez csak egy cikk, és nem az ő levelesládája.
Ani 2008-12-24 15:35:36
Friderikusz nagyon jó fej. Én is igazságtalanságnak tartottam hogy a 2. helyezett nem kap semmit a TV2 catornától, pedig becsületesen végig gályázta az egészet. Végülis a TV2 -nek igy nem kellett, műsorra költséget forditani, gázsit fizetni stb. Spórolt a Dávidon !!!
Nagyon figyelemreméltó gesztus Friditől a kocsi megvásárlása Dávid részére, a lényeg hogy megérdemli , mert megdolgozott érte. Nagy hátránnyal indult az előéletét tekintve Viktorral szemben, ugyanakkor a teljesitmény eltérés szinte minimális és izlés kérdése.
pityuli 2008-12-24 15:12:29
Friderikusz megmutatta hogyan is lehet gondolkodni ma napság.Példát mutatott a zsüri többi tagjának,nem beszélve a TV illetékeseinek.Nem beszélve az elitről,akik azt sem tudják hányadán állnak,a teperéstől.
temesváry károly 2008-12-24 15:06:29
Tisztelt Friderikusz ÚR!!! Haza településem ota , figyelem az Őn becsületes élet utját)! Bár ilyen emberekből állna a parlamentünk- GRATULÁLOK az emberségéhez!!!
Klára 2008-12-24 13:33:56
Friderikusz úr!

Nagylelkű gesztusa levett a lábamról. Köszönöm felajánlását, Ön remek ember! Köszönöm azok nevében, akiket Ön nagyon meghatott ezzel a felajánlással. A könyve SZUPER! Olvastam!! Gratulálok.
Ildikó 2008-12-24 12:48:00
Ez egy nagyon szép gesztus volt Friderikusz Sándortól.
Nem sok jómodú ember adakozik csak úgy.
Egyébként én az első 3 helyezetnek adnék díjat.
yoyo 2008-12-24 10:59:18
Szeretnék úgy tudni angolul, mint ahogy ő tud magyarul. És ne feledkezzünk meg róla. Mi, magyar emberek választottuk meg.
marcsi-eger 2008-12-24 05:30:57
Fantasztikus dolognak tartom a Fridi döntését!Csak gratulálni tudok!! Egyetértek Vele abban,hogy miért csak az első helyezett kap ajándékot!
Ösztönözni kell a fiatalokat!
Bármilyen sportesemény van ott is mindig az első I-II-III.legjobb személy áll a dobogón! Kapnak megosztott jutalmat, címet "gázsit"!!!!
Nagyon boldog Karácsonyt és kellemes ünnepeket!!Boldog Új Évet!!
Kevin69 2008-12-23 23:21:21
Miért lesz magyar megasztár egy olyan valaki aki még magyarul se tud??????
yoyo 2008-12-23 21:56:18
Ha a hangjukat nézzük - amiért elvben a show is menne - akkor egyik sem nyerő, kiváltképp a Dávid nem. A döntőn nagyon rosszul szerepelt. Sok fals hang volt, amit nem kellett volna kitartani. Ez persze betudható az idegességnek (is).
Sándorral teljesen egyet értek. Az, hogy a két fiú közül melyik nyer, nem a tehetségük, vagy a kitartásuk függvénye volt, hanem, hogy melyik szavazó tábor kitartóbb, vagy fanatikusabb. Az, hogy egy rakás nyereménnyel megy haza, vagy semmivel, ezen múluk, közben hónapokig ugyanannyit készültek, és gondolom nem egyszer "szenvedtek".
A döntö szavazási módjával nagyon nem értek egyet.
Igyekeztem neutrális maradni. A fikát a sarokba dobni, ne ide.
L ERZSI 2008-12-23 18:58:18
SZIA DÁVID REMEKUL SZEREPELTEL VEGIG NEKED DRUKKOLTAM.A VIKTOR KISSE BEKEPZELT VOLT DE TE TOBRE FOGOD VINNI MINT O CSAK IGY TOVAB SZIA
cini 2008-12-23 17:26:39
Fridi, egy igazi Úr!

Örülók a döntésének, hiszen ilyet még senki sem tett. Eddig is kedveltem Fridit, de most nagyot nőtt a szememben. Gondolom ezzel nem vagyok egyedül.
Kőszegi Éva 2008-12-23 14:31:21
Annyira örülök, amikor ilyet tapasztalok, hogy aki megteheti ADAKOZIK.
(MÁSOK pl. politikusok, képviselők, magasabb beosztásban lévők, jól menő vállalkozók...stb követhetnék a példáját!)
homonnai zsuzsanna 2008-12-23 13:30:09
Fridi Te olyan jo fej vagy!
ez a srác megérdemli,sőt többet is!!!!!puszillak érte!Zsuzsi Miskolc

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!