Friderikusz: Claudia a tévé torzszülöttje!
A pletykák szerint Liptai Claudia a Megasztár két zsűritagjával is fagyos viszonyt ápol
A tévézés torzszülöttjének nevezte korábban Liptai Claudiát Friderikusz Sándor, és bukást jósolt a színésznőnek második szakmájában. A Bors szerint óriási botrányok várhatók a Megasztár ötödik szériájában, ha a műsor sztárjai nem rendezik elmérgesedett viszonyukat. Ettől valószínűbb azonban, hogy a milliós gázsiért moderálni tudják magukat, kisebb csípős megjegyzések persze bőven beleférnek, sőt még jót is tesz a nézettségnek.
A bulvárlap szerint a fagyos levegő Liptai és Friderikusz között a showman egyik nyolc évvel ezelőtti nyilatkozatának köszönhető. "Nagyon nehéz esetnek ítélem őt, aki korunk televíziózásának torzszülöttje" - mondta 2002. júliusában a Mai Napnak.
"Esetében adott egy szép pofika és semmi más... Ő korunk terméke nem sok szakmai munícióval, még kevesebb alázattal, és a lehető legcsekélyebb szenvedélyességgel jutott nagyon sokra, ahonnan persze istentelenül nagyot lehet zuhanni. Sok hozzá hasonló sorsot láttam én már az elmúlt 10-15 év televíziózásában..."

Fridi nem felejtette el megemlíteni Claudiát 2008-ban megjelent Eddig című könyvében sem. Megítélése nem sokat változott a színésznőről az eltelt hat év alatt, írásában egyszerűen felfújt lufinak nevezte őt. Kérdés: az elmúlt két évben módosult-e véleménye, Fridi jóslatával ellentétben ugyanis Claudia mára a TV2 emblematikus figurája és húzóarca lett.
Nem lenne meglepő, ha Claudia nem tudná megbocsátani a showmannek korábbi nyilatkozatait, ráadásul úgy hírlik, a Jóban rosszban doktornője a zsűri egyetlen női tagjával, Eszenyi Enikővel sincs jó viszonyban - a rendezőnő egykor nem adott oda neki egy áhított szerepet a West side storyban.
Claudia tehát a pletykák szerint két ítésszel is fagyos kapcsolatban van, a TV2-nél azonban nem aggódnak.
"Friderikusz Sándor, Eszenyi Enikő és Liptai Claudia is profik, akiknek a produkció sikere a legfontosabb. Ez garancia arra, hogy zökkenőmentesen fognak együtt dolgozni a Megasztár 5-ben" - mondta Koltay Tamás, a csatorna szóvivője.

(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
Talán nehéz elhinni de van aki még szeret mint pl én,és sokan,de nem mondják.A pletykák,és az irigyeid is a te sikeredet igazolják.Friderikusszal meg ne törődj,említésre sem méltó.A sikered nagyon magasra hágott,minden pletyka,irigység ezt igazolja.Semmiképp se add fel,vagy zuhanj be,,nem érdemlik meg ezek a tetvek.Én szeretlek,tisztellek,és csodállak,..mert van kisugárzásod,van stílusod,és még mindig bomba nő vagy.
És mindig az is maradsz.
Te vagy az egyik legjobb műsorvezető,és a legjobb nő,,kár hogy nem ismerlek személyesen,segítenék amiben tudnék.Higgy magadban...
Az előző megjegyzésem, sztornó.
:DDD Rosszul írtam az előbb...
(Ez miattad van te LUVNYA szar!:D)
Szóval először kapd be a csövem, állíts sorozatra, húzd meg a ravaszom, aztán zabálj te mocskos köcsög 7.62-est, egy 40-es tárral...!!!xDDD
Aztán Jóccakát!
Kapd be a csövem, húzd meg a ravaszom, állíts sorozatra, aztán zabálj 7.62-est, egy 40-es tárral!!!:DDDDD
Judit ne add fel ilyen könnyen. Kérdezz.
Anonymous! íkunuku?
Az nem azonos a Dunába ugrással.
Először is ugrani kell, másodszor pedig nem egyszerűen a Duna vizébe, hanem a Duna medrébe.
Megint nem gondolkoztál. :)
Már megint hazudtál.
Kösz, jót röhögtem ezen. :DDD
Te nem egyszerűen hazug vagy, hanem még akkor is tovább hazudsz, ha rád bizonyítják. Most már tényleg befejeztem veled...
Most pedig, hogy igen nagy szomorúságom vala, megyek és beleugrom a Dunába.
Én tudom mire gondolsz, de tévedsz. Nekem ő nem az istenem (ateista vagyok)... Azért köszönöm, az intelmed.:)
Amúgy neked is ellenszenves vagyok? Ha igen miért?
Abban az esetben van igazad, ha house, rave (bár ez a kettő sosem volt zene)vagy valami újdonat magyar hip-hop bandáról van szó. Más esetben aligha. Lehet az klasszikus, 50-90-ig majdnem bármi. Talán még a harmincas évek magyar szőrakozóhelyi zenekarainak egy része.
Hazug pedig nem vagyok, csak érteni kell, ahhoz pedig gondolkodni. :P
Ha nem hiszed, kérdezd meg omansejket, ő személyesen is ismer úgy három-négy éve!
Hát, elgondolkodtató sorok,... Érdekes.
Hmm. Mit is mondhatnék? Tudomásul vettem a véleményed, és elhiszem hogy az őszinte. Mindenképp vizsgálódni fogok a net-en. Próbálok majd rákeresni olyan dolgokra, amik egybevágnak a példáddal, persze ha nem találok semmit ami alátámasztja a véleményed, az még nem jeleni azt, hogy azok biztosan olyan részigazságokon, vagy dezinformációkon alapulnak, amit elhitettek veled... Az írásaid alpján, jó emberismerő lehetsz, akit nehéz lehet tartósan éveken át becsapni, bár nem lehetetlen... Na majd utána nézek, aminek tudok itt a net-en...
Kösz Doki.:)
Egészen más korosztály vagyok. Engem ez a jazz nem érdekel. Te sem ismered azokat, akik nekem tetszenek.
Orvos, neked lételemed a hazudozás.
Valójában neked nincs esélyed nálam.
Ott van még Panni. Próbálkozz vele. :-)
Judit, ha neked Miles Davisnek utána kell nézned, hogy tudd kicsoda volt, akkor máris esélytelen vagy. :P
Magyar mentalitás.:(
"Kb. 15 éve rendszeresen kapom az infokat róla és viselt dolgairól több jelenlegi és volt munkatársától.
Továbbá a politikai kapcsolatrendszeréről, annak működéséről is vannak adataim."
Mondd te besúgó hálózatot működtetsz?
Egy helyen azt írtad, hogy nagyon hasonlítasz Miles Davisre.
Kíváncsiságból utána néztem és azt láttam, hogy ez egy néger zenész és természetesen semmi hasonlóság nincs köztetek. Profilból te " kilöpött" Lenin vagy.
Ezek után te még csodálkozol, hogy senki nem vesz komolyan? Ne csodálkozz!
A magánélete természetesen nem tartozik rám, de véleményem van róla. És nem éppen pozitív.
Kb. 15 éve rendszeresen kapom az infokat róla és viselt dolgairól több jelenlegi és volt munkatársától.
Továbbá a politikai kapcsolatrendszeréről, annak működéséről is vannak adataim. Ezek együtt éppen eléggé megalapozzák a véleményemet.
A Táncsics-díj pedig kutyaszart sem ér, már megbocsáss.
Bevallom, én még "fiatal versenyző" vagyok, sarkítottam némiképp (a hatás kedvéért), mikor azt fejeztem ki, hogy a Tanár Úr mindíg gentleman módjára viselkedett, de ezt csak azért érzem túlzásnak, mert nem ismerem a Henrik munkásságának redszerválltást megelőző szakaszát, és a 90-es évekbeli műsorait sem kísértem figyelemmel... Számomra a régebben, a tv2 által sugárzott Mokka című műsorban vált különösebben ismerté. Ezeknek jó részét volt alkalmam látni, de a legtöbbjüket nem, és mi tagadás egy könyvét sem olvastam (de tervezem). Szóval hézagosnak tekinthetők ugyan az ismereteim, de azért láttam tőle jópár színvonalas riportot, valamint a különféle show-műsorokban látottak alapján ítélem őt meg...
Egy kimagasló intelligenciájú, talpra esett embernek ismertem meg ezek alapján akinek nagyon tetszik a (sokak által utált) stílusa.
Gondolom te is tudod, hogy ő annak idején megkapta a Táncsics Mihály Díj-at, a Fidesztől(!)
Azért ez nem piti...
Te nagyon szeretsz példálózni. Nagyon tetszett a múltkor az a példád amiben Tamási Áron szerepelt...
Kiváncsi vagyok hogy egy olyan ember mint Te, mért utálja annyira a Henriket. Mit, illetve miket tett ezt az ember, amivel olyannyira kivívta az ellenszenved, hogy azt állítod róla, hogy Claudiánál erkölcsileg nagyságrendekkel(!) mélyebben van.
Lemaradtam valamiről? Meglehet. Megköszönném ha megosztanál velem legalább egy példát ami ellene szól...
Én bárkitől szívesen tanulok újat. Nyitott vagyok.
De remélem, hogy nem valami hamvas ifjúságabéli csínyét fogod felemlíteni,...:)
Komolyra fordítva, tényle megtisztelnél, ha legalább egy példával szolgálnál.
Te meg egy skizofrén, luvnya, geci vagy!
Te nem vagy mérvadó!
Nem tudom ki lehet a te királyod, (gondolom igen gyenge mocskos fantáziád torz szüleménye), de ha engem meg a Dokit elégetné, utálhatja a jóérzésű Magyar Embereket!
Mikor? Melyik galaxisban?
Valamit nagyon elnézhettél, ha Havasra gondolsz. Sokszorosan felül... vagy erkölcsileg inkább alulmúlja Claudiát.
Liptai Koca Claudia megérdemli az olyan kritikákat mint amilyen ez!!!
Cini, tudsz tojást tojni? Gondolom, hogy nem. De attól még megállapíthatod egy tojásról, hogy záp!
(Remélem érted a hasonlatot.)
És majd szívesen mutogatunk téged... spirituszban.
Ui.Aki ócsárolja a tisztességes cigányt,annak a rák egye meg a belét és lassú kinok közt pusztuljon el,de elöbb vakuljon meg.
Egyik kutya, másik eb. Illetve inkább egyik cigány, másik zsidó.
Ha nem gondoskodna magának néhány címlapsztoriról a bulvárnak, már rég elfelejtették volna.
Olyan, mint Győzike, Pákó, Lajcsi, Márió, Balázs, Mónika, meg a többiek. Ha valaki őrá vágyik, nézze. Soha ne jusson neki szebb dolog az életben!...
Nekem a Barbik jönnek be, nem a Claudiák. :)
Dagaqdt vörös kúrva.. de nem színésznő.
Fridi ismét okosat mindtál!
A tv2 gyűjti őket, nem beszélve a tehetségtelen buta arcú Hujberről.
Ez aztán színvonal.
Ki az a Claudia?
Osztom Friderikusz véleményét aki kimondta, hogy Claudia tv torzszülötte..
Igazi nagy szerpben, hiteles alakításban még nem láthattuk, csak a tv-ben szárolják.
Az igazi rendezők nem osztanak rá szerepet. Méghogy húzó arc.. az mnert húzzák!
A másik tehetségtelen senki, a Hujber.ű
Még rá nézni is rossz mindkettőre.
Szerintem buta lenne, bármelyik fél nem élni a lehetőséggel, hiszen pénz, hírnév, és nem utolsó sorban hatalom!
Kevés olyan ember van, akit ebből a háromból legalább egy ne érdekelne...
10-15 éve nincs is a képernyőn :-)
Klaudia kissé rendhagyó, de ettől még nem jobb vagy rosszabb mint bárki más a magyar televíziózásban.
Bevallom jó ez így nekem, semmiképp sem szeretnék megnormálisodni...:D
Sokkal inkább lehetne emblematikus figurája, valamelyik húsfeldolgozó cégnek...:D
claut dugnám. friderikuszt nem
Hrujber a másik f.sz bólógat és azt sem tudja miről van szó...
Ennek a buzeráns fostalicskának egyszerűen csak börtönben lenne a helye sokak véleménye szerint. És igazuk van.
SZÓLJ HOZZÁ!