Felépült a rákból a Harry Potter sztárja!
Az már önmagában véve is nagyszerű hír, hogy meggyógyult a mellrákból Maggie Smith, akkor is, ha egyelőre még tart a visszatéréstől. A Harry Potter-filmek Minerva McGalagony professzora mindezt a The Times nevű brit napilapnak árulta el.
A kétszeres Oscar-díjas színésznő nemrég lett teljesen tünetmentes több mint két év után, de elmondása szerint (elmúlt) mellrákja miatt még nincs annyi önbizalma, hogy visszatérjen a színpadra.
Maggie Smith a napilapnak úgy nyilatkozott, hogy egyelőre bizonytalannak érzi, hogy újra színházban szerepeljen, mert betegsége teljesen kimerítette.

A 74 éves színésznőt Nagy-Britannia "nemzeti kincsének" tartják színházi körökben. Legutóbb a Harry Potter és a félvér hercegben szerepelt, de az erős kemoterápia miatt már parókát kellett viselnie.
Jó hír, hogy a "professzor" biztos abban, hogy végigdolgozza az utolsó Potter-filmet is, amelynek forgatása már el is kezdődött. A Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2010-ben kerül a mozikba, az előzetes tervek szerint két részben.
Maggie Smith egyébként kétszer kapta meg a Brit Filmakadémia, a BAFTA-díjat, és kétszer nyert már Oscar-díjat is, sőt, hivatalosan dáma, hiszen a brit királynő megajándékozta a Dame címmel.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!