Farrah Fawcett: Sok(k) lett a média!
2009. 05. 12. 13:09
Küldés ismerõsnek
A súlyos beteg Farrah Fawcett nehezen birkózik meg a nyilvánossággal
Farrah Fawcett nehezen birkózik meg a betegségét övező nyilvánossággal, és szeretné, ha nyugodtan, egyedül nézhetne szembe a rákkal.
Miután a média nagy érdeklődéssel követi nyomon a végbélrákkal vívott küzdelmét, a színésznő beleegyezett, hogy dokumentumfilm készüljön útjáról (lásd: kapcsolódó cikkeknél), amely során Németországba utazott kezelésre.
Döntését azonban megbánta már, mert elmondása szerint azzal, hogy a nyilvánosság elé állt, a betegség teljesen úrrá lett az életén.

„Magánember vagyok. Szemérmes ember is, aki nem akarja minden titkát feltárni. Szemérmes vagyok a betegségemet illetően is. Jobb lett volna, ha csak a gyógyulással törődöm, és csak utána állok ki az emberek elé.
Úgy tűnik, az utóbbi időben csak a kór irányítja az életemet. Amióta kiderült, mindenki kérdésekkel bombáz, hogy hogyan érzem magam, hogy imádkoznak értem, hogy kihullott-e már a hajam, és így tovább, gyakorlatilag minden kérdés erről szól...” - nyilatkozta a színésznő a Farrah Story című dokumentumfilmben.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Nekem igazán nem volt a kedvenc sorozatom, csak bele bele néztem. A haj frizurám a filmből loptam el.Szőke angyali. Nyugodjon békében.
Hátha az a "sok nulla" a gyógyításhoz kell! Ne törj pálcát felette!!
SZÓLJ HOZZÁ!