Hab ID Regisztráció OpenID

Farkas Zsófinak könyörögtek a Megasztárban!

2010. 01. 29. 13:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
A Megasztár negyedik szériájában ismerhette meg ország-világ...
...a már akkor profi énekesnőnek számító Farkas Zsófit.

Kutyasétáltatás közben mesélt Farkas Zsófi olyan soha nem hallott információkat, amely az ő és több társa Megasztárba való bekerülése körül zajlottak.

A fiatal lányt a szerkesztők könyörögték be a produkcióba a nagyobb szenzáció érdekében. Elmondása szerint sokáig hezitált, hogy induljon-e a versenyen, hiszen nem amatőr énekes, végül mégis elvállalta a szereplést, majd végül mégis kiejtették, sőt még a legjobb 15-be sem került be. Elárulta: nem ő volt az egyetlen, aki így jutott a műsorba...



"A negyedik részben való igaz, hogy engem felhívtak és három napon keresztül könyörögtek. Amúgy nem én voltam az egyetlen ember, aki ilyen módon került be. De én mások nevében nem nyilatkozhatok" - mondta a Tabu Tv-nek az énekesnő.

"Nyilván itt arról volt szó, hogy az első néhány adás, illetve az első reklám értékű hírek szóljanak valamiről. Én azt mondtam, nem tudom, hogy erre nekem szükségem van-e, de belementem és az lett a vége, hogy a legjobb tizenötbe sem juttattak be! Némi rosszindulatot és kavarást érzek ebben, hogy érdekes módon akárhányan bent voltunk ilyen módon, egyikünk sem lett döntős..."

Az ex-Megasztáros némi iróniával azt is hozzátette: tudja, hogy idén jön az új Megasztár és az X Factor is, de egyikben sem szeretne indulni.

(Forrás: Tabu Tv)

Nézd meg videón is!



KOMMENTEK:

XXX 2010-01-29 15:25:28
Olyan feje van, hogy éjszaka rémálmaim lesznek tőle.
zoli 2010-01-29 15:05:10
Zsófi,csodálatos hangod van és a Fecóval
énekelt-Idegen c. dal az egyik legjobb
a műfajban,ha nem a legjobb.
Sok ilyen gyönyörű dalt kívánok és
nagyon szép éveket!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!