Erdélyi Mónika beismerte terhességét
2007. 07. 05. 08:00
Küldés ismerõsnek
Erdélyi Mónika az ötödik hónapban van, Mukli Gyulávalközös gyermeke decemberben érkezik
A boldog hírt maga a mûsorvezetõnõ
jelentette be a Reflektor magazinban, véget vetve az állapotát érintõ
találgatásoknak.
MónikaMónika és párja, Mukli Gyula nagyon sokat várt a pici
érkezésére.
Most már bizonyosság, amit eddig az RTL Klub folyosóin is
csak suttogtak: Erdélyi Mónika babát vár. A róla elnevezett show mûsorvezetõjének
régi álma válik ezzel valóra, hiszen párjával, Mukli Gyulával évek óta
áhitoznak utód után.
Gyulának vannak gyremekei korábbi kapcsolatából, Mónika
pedig 13 évvel ezelõtt adott életet Vikinek. A pár azonban mindenképpen akart
közös gyermeket is, akinek az érkezése decemberre várható, és ezek szerint
nyilas jegyben jön a világra.
Mónika elõször maga se gondolta, hogy terhes, de
aztán kiderült, hogy múló rosszulléteit a kis jövevény okozza.
A baba nemét illetõen erõsen titkolóznak az érintettek,
ezért még közeli ismerõseik is csak a találgatásig jutottak el. Az biztos, hogy
Mónika vágyaiban egy kislány szerepel.
- Alapvetõen a lányok felé hajlok, hiszen Viki nagyon jó gyerek. A páromnak
ugyanakkor mindegy a baba neme, hiszen neki kislánya és kisfia is
van - nyilatkozta korábban a mûsorvezetõ.
Úgy tudjuk, hogy a baba érkezését azért nem akarták elkiabálni, mert Mónika
kicsit tartott a terhességtõl. Noha egy szülésen már túl van, és a második
gyeremeknél általában kicsi a komplikáció kockázata, de mégiscsak 35 évesen ad
életet a picinek.
Az, hogy most a nyilvánosság elé áll, azt jelenti, hogy
minden a legnagyobb rendben van.
Mónika terhesen is dolgozik, az adásokat elõre rögzítik, a pici születése után
pár hónappal pedig ismét munkába áll. Így a nézõknek fel sem tûnik majd, hogy
Mónika idõközben második gyeremekének is életet ad.
jelentette be a Reflektor magazinban, véget vetve az állapotát érintõ
találgatásoknak.
Mónikaérkezésére.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!