Elege lett az apaságból Várkonyi volt férjének
2007. 07. 06. 16:00
Küldés ismerõsnek
Úgytûnik, rendezõdhet végre Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea gyermekének ahelyzete
A kislány jelenleg a volt férj, dr.Szilvay Attila nevét viseli, aki
szerdán megindította az apaság vélelmének megdöntésérõl szóló eljárást. Ennek
nyomán a valódi apa, Bochkor nevére kerülhet a kis Nóra.
Várkonyi Andrea szerint Bochkor Gábor teljességgel tehetetlen az ügybenDr.Szilvay
Attila és Várkonyi Andrea között hónapok óta tart a huzavona a kislány névváltoztatásának
ügyében. Az egykori házastársak kölcsönösen egymást vádolják ezért, de szerdán
végre megtört a jég: dr Szilvay megindította a szükséges eljárást.
- Nóra az õ gyermekük, nekik kellene rendezniük a felfordulást - fakadt ki a
Borsnak a volt férj.
- Talán engem jobban zavar, ezért is kezdeményeztem a fonák
helyzet megváltoztatását. Csak remélni tudom, hogy az elsõ tárgyalásig Bochkor
Gábor is benyújtja az apasági nyilatkozatot a gyámügyre, amit elmulasztott
– vádaskodott ismét Szilvay, aki szerint Andrea és Gábor eddig a kisujját sem
mozdította.
Várkonyi Andrea értetlenül áll exférje sajtótámadásaival szemben, amelyekbõl
szerinte egy szó sem igaz. Neki és Gábornak is az az érdeke, hogy mielõbb
lezáruljon az ügy, de a kezük meg van kötve, mert minden lépésük Szilvaytól
függ.
- Mi eddig csak emailben értesültünk Szilvay
ügyvédjétõl arról, hogy szerdán megindították a keresetet - mondta lapunknak
Andrea.
- Errõl másolatot, hivatalos értesítést egyelõre nem kaptunk. A gyors
eljárás érdekében csakis a vélelmezett apa, azaz Szilvay tehet lépéseket.
Amennyiben erre nem hajlandó, csak akkor kezdeményezhetem én a gyámhatóságnál,
majd a bíróságnál az apaság vélelmének megdöntését és az apaság megállapítását.
Ez hosszabb folyamat, DNS-vizsgálattal hónapokig is eltarthat. Mi a rövidebb
ügyintézés érdekében hónapok óta kérleljük Szilvay urat, hogy indítsa meg az
eljárást, amit eleinte készségesen vállalt, mégis újabb és újabb formai okokra
hivatkozva halogatott – panaszolta Andrea, aki azt is elárulta, hogy nemcsak õ,
de Bochkor Gábor is tehetetlen jogilag az ügyben Szilvay nélkül.
- Gábor semmilyen eljárást nem kezdeményezhet, de bevonható egyikbe vagy másikba
- szögezte le Andrea.
- Önállóan apasági nyilatkozatot sem tehet a vélelem
megdöntése elõtt, mert ebben az esetben a gyermeknek két apja lenne.
Gábor
természetesen szívesen felvállalja a kislányunkat, ha jogilag lehetõsége nyílik
erre. Mi lennénk a legboldogabbak, ha az ügy végleg lezárulna.
szerdán megindította az apaság vélelmének megdöntésérõl szóló eljárást. Ennek
nyomán a valódi apa, Bochkor nevére kerülhet a kis Nóra.
Várkonyi Andrea szerint Bochkor Gábor teljességgel tehetetlen az ügybenAttila és Várkonyi Andrea között hónapok óta tart a huzavona a kislány névváltoztatásának
ügyében. Az egykori házastársak kölcsönösen egymást vádolják ezért, de szerdán
végre megtört a jég: dr Szilvay megindította a szükséges eljárást.
- Nóra az õ gyermekük, nekik kellene rendezniük a felfordulást - fakadt ki a
Borsnak a volt férj.
- Talán engem jobban zavar, ezért is kezdeményeztem a fonák
helyzet megváltoztatását. Csak remélni tudom, hogy az elsõ tárgyalásig Bochkor
Gábor is benyújtja az apasági nyilatkozatot a gyámügyre, amit elmulasztott
– vádaskodott ismét Szilvay, aki szerint Andrea és Gábor eddig a kisujját sem
mozdította.
Várkonyi Andrea értetlenül áll exférje sajtótámadásaival szemben, amelyekbõl
szerinte egy szó sem igaz. Neki és Gábornak is az az érdeke, hogy mielõbb
lezáruljon az ügy, de a kezük meg van kötve, mert minden lépésük Szilvaytól
függ.
- Mi eddig csak emailben értesültünk Szilvay
ügyvédjétõl arról, hogy szerdán megindították a keresetet - mondta lapunknak
Andrea.
- Errõl másolatot, hivatalos értesítést egyelõre nem kaptunk. A gyors
eljárás érdekében csakis a vélelmezett apa, azaz Szilvay tehet lépéseket.
Amennyiben erre nem hajlandó, csak akkor kezdeményezhetem én a gyámhatóságnál,
majd a bíróságnál az apaság vélelmének megdöntését és az apaság megállapítását.
Ez hosszabb folyamat, DNS-vizsgálattal hónapokig is eltarthat. Mi a rövidebb
ügyintézés érdekében hónapok óta kérleljük Szilvay urat, hogy indítsa meg az
eljárást, amit eleinte készségesen vállalt, mégis újabb és újabb formai okokra
hivatkozva halogatott – panaszolta Andrea, aki azt is elárulta, hogy nemcsak õ,
de Bochkor Gábor is tehetetlen jogilag az ügyben Szilvay nélkül.
- Gábor semmilyen eljárást nem kezdeményezhet, de bevonható egyikbe vagy másikba
- szögezte le Andrea.
- Önállóan apasági nyilatkozatot sem tehet a vélelem
megdöntése elõtt, mert ebben az esetben a gyermeknek két apja lenne.
Gábor
természetesen szívesen felvállalja a kislányunkat, ha jogilag lehetõsége nyílik
erre. Mi lennénk a legboldogabbak, ha az ügy végleg lezárulna.
Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!