Egy hét alatt kétszer lett rosszul Eperjes!
...a szívinfarktust és az agyvérzést kizárták az orvosok, ez önmagában is jó hír.
56. születésnapján, február 17-én lett rosszul Eperjes Károly - rövid időn belül másodszorra. A színészt egy XI. kerületi patikából szállították a kórházba, mert összeesett. Szemtanúk elmondása szerint "Szamóca" váratlanul rosszul lett - szerda este a Komédium színpadán lett volna fellépése, amit kezelése miatt kénytelen volt lemondani.
Tegnap már megnyugtató hírek érkeztek Eperjes állapotáról. "Nincs különösebben nagy egészségügyi probléma" - mondta a veszprémi Petőfi Színház sajtófőnöke csütörtökön az MTI-nek. Varga Róbert beszámolt arról is, hogy a színművész, aki a veszprémi színház művészeti tanácsadója, szerdán délelőtt még megnézte A bugyogó című vígjáték próbáját, majd Budapestre utazott, ahol rosszul lett a gyógyszertárban. A sajtófőnök arról nem nyilatkozott, hogy Eperjes Károlyt melyik egészségügyi intézményben ápolják.

Időközben újabb hírek érkeztek: egy hét alatt kétszer is rosszul lett Eperjes Károly, budapesti rosszulléte a második volt. Lapinformációk szerint csütörtökön alapos kivizsgálásnak vetették alá a színészt, és a szívinfarktust, valamint az agyvérzést is kizárták az orvosok. A Hídember, a Hyppolit, a 6:3, vagy a Csapd le csacsi sztárja múlt héten Veszprémben is rosszul lett, mentőt hívtak hozzá, de akkor nem szállították kórházba, mert nem akart bemenni az intézménybe.
A Bors több forrásból úgy tudja, hogy kimerültség vette le a lábáról a művészt.
(Forrás: Bors, MTI, MTV)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!