Durva fogyás: 43 kilós lett Tori Spelling!
2009. 10. 12. 15:15
Küldés ismerõsnek
A kétgyermekes színésznő kikérte magának a Star magazin hazugságait
Tori Spelling teljesen kiborult az amerikai Star magazin múlt heti címlapsztoriján, amely szerint a színésznő annyira drasztikusan lefogyasztotta magát a teltkarcsú állapotból, hogy már csak 43 kilogrammot nyom összesen.
A fotók alapján ez nem is annyira valószínűtlen. A bulvárlap szerint ráadásul ez a (szülés utáni) brutális fogyás áll közelmúltbeli ájulása mögött is, ami miatt kórházba kellett szállítani.

Tori Spelling úgy érezte, nem hagyhatja szó nélkül az általa szenzációhajhásznak titulált hírt, és saját Twitter oldalán kommentálta azt "HAZUGSÁGOK" címszó alatt.

"A Star magazin HAZUDIK. És nemcsak egy dologban. Gyere el a házunkba, és mérj meg, Star! Negyvennyolc kiló vagyok, ha egyáltalán érdekelnek a TÉNYEK!" - írja bejegyzésében a Beverly Hills 90210 egykori sztárja.
A színésznőt szeptember 29-én valóban kórházba kellett vinni, 24 órán belül kétszer is, gyomorbántalmak miatt - ezt sajtósa is megerősítette a Us Weekly magazinnak, azt ugyanakkor határozottan cáfolták, hogy ennek bármi köze lenne a színésznő testsúlyához.
Nos, valóban "nagy különbség" van a 43 és a 48 kiló között...

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
- Ez lett a fogyókúra vége... levitte őt a víz...
SZÓLJ HOZZÁ!