Döntött a bíróság: Cicciolinánál marad a fia
2008. 10. 01. 07:30
Küldés ismerõsnek
Tizennégy esztendő után úgy tűnik, végre véget ér Cicciolina gyermekelhelyezési kálváriája
Az Emberi Jogok Európai Bizottsága
az expornós, exparlamenti képviselőnek, a magyar származású Staller Ilonának adott igazat tegnapi ítéletében volt férjével, Jeff Koonsszal szemben az évek óta tartó gyermekelhelyezési viszályban, így a pár közös, 1992-ben született fia, Ludwig, Cicciolina római otthonában maradhat, ahol jelenleg is él.
Az apa azzal támadta az olasz bíróság korábbi állásfoglalását - amely szerint a fiúnak olasz területen kell maradnia -, hogy megsértik az ő magánélethez és családi élethez való jogát.

A pár 1993 októberében, kilenc hónappal az esküvő után vált el, egy év múlva egy New York-i bíróság az apának ítélte a gyereket, mondván: Cicciolina foglalkozása összeegyeztethetetlen azzal, hogy jó anya legyen.
Staller Ilona harcolt dúsgazdag képzőművész férje ellen, majd kétségbeesett cselekedetre ragadtatta magát: elrabolta a saját fiát...
(Forrás: Blikk)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Az hogy ki mivel keresi a pénzét legyen teljesen mindegy.
ÉS nem tudom lehet hogy nem sikerült elélvezned egy Ciccolinás pornóra, és lehet h nem ő a legerkölcsösebb anyajelölt, de biztos vagyok benne h szereti a fiát és fel fogja nevelni biztosítva minden szükségletét.
Mondd, te csináltál bármit is olyan szinten mint Cic az Ő munkáját ? Felfigyelt rád bárki is.....vagy csak irigykedsz ?
Cicciolina akiben annyi futyi
jart,hogy azon egy vak koldus
Becsig eltapogatodzhatna: "Erdemes Anyanak"-lesz nyilvanitva egy
birosagi vegzesben! Talan a biro ur is kuncsaftja volt a "Muvesznönek"???
Milyen az atlag magyar erkölcsi szinvonala amikor sokan azzal dicsekednek,hogy: "Cicciolina
magyar szamazasu!!!" Ezt SZEGYELNI kellene!!!
SZÓLJ HOZZÁ!