Hab ID Regisztráció OpenID

Disznóólba várják Győzikét

2009. 03. 02. 11:45
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Győzike testvére szerint mindenkinek jutna munka a családi vállalkozáson, a disznótelepen
Noha bajban van a roma showman, nem kér segítséget köztudottan jó módban élő, vállalkozó apjától - írja a Napi Ász.

"Eddig sem kértem semmit, ezután sem fogok. Ő sem kérdezi meg tőlem, hogy segíthet-e valamiben, de ez nem is baj. Jól van ez így" - mondta Győzike a bulvárlapnak.

"Saját magának és felelőtlenségének köszönheti, hogy tönkrement. Minden pénzét eltolta, mert okosnak hitte magát, pedig egy hülye" - magyarázta az apa, aki szerint fia akkor kezdett el megváltozni, amikor a képernyőre került. "Azóta ment el az esze, nem lehet vele bírni" - tette hozzá.



Zsolti, Győzike testvére szerint a rappernek és feleségének, Bea asszonynak is lenne munka a családi vállalkozáson, a disznótelepen. Mint mondta, nagy szeretettel várja oda őket dolgozni, csak az a baj, hogy egyiküknek sem fűlik a foga a munkához.

"Győzinek nem bírja a gyomra. Persze ha enni kellett a malacokból, az egész családjával ott ült az asztalnál" - kommentálta Zsolti a helyzetet.

KOMMENTEK:

Tüci 2009-10-31 18:19:40
1 disznó elég az olba nem?Gyözike na láttam mit művelt ott!Szégyen!Büdi a disznó de a húsa jó!Igaz?????????????????????
IQ=O 2009-10-31 01:04:18
A sz..-os gumicsizma illik Győző IQ-jához!
Ezt a munkakört tudnám ajánlani félművelt feleségének is!
mátrix 2009-09-22 18:09:58
hi győzike mevan baszva beával együt csumi
Egy salgótarjáni 2009-09-11 10:57:18
Megfelelő embert, megfelelő helyre!
Guava 2009-05-13 14:31:03
Azt hiszem most igaza van a családtagoknak! :D
drakula 2009-04-28 16:00:53
nem sajnálak mert tudom , hogy kilábaltok belőle a problémábol csak most enged Beát is , hogy segitsen neked mert ő legaláb értelmes , és okos az élethez nemugy mint te mert te egy bekébzelt vagy , és nagyon hülye sajnos Darkula
UHO 2009-04-23 22:50:33
SOK BUNKÓ FAJ GYÜLŐLŐ VAN ITT LÁTOM
vadvirag 2009-03-04 20:25:45
Győzike a disznók közé vágyik ?
...Szegény disznók, ennél azért jobbat érdemelnek !
mocsok 2009-03-03 13:27:32
xyz A ti fajtátok tud helyesen írni? Őrülök neki meg annak és hogy te egy okos ember vagy.De attól még gusztustalan rasszista gyilkosok vagytok.
kukubenko 2009-03-03 12:52:16
Milyen szépen összetart ez a szimpatikus roma család. Segítik egymást nagy-nagy szeretetben....
Apuka hogy megmondta, győzi hülye és kész......:))
kati 2009-03-03 12:24:47
na,végre. BEJJA ASSZZONYNAK,LEGALÁBB,LETÖRIK A KÖRME.ÉS NEM VÁSÁROL FELESLEGESEN!!!
xyz 2009-03-03 11:07:04
mocsok! De a "mi fajtánk" legalább tud helyes írni... Van egy igazmondás erre: "Nem mindegy, hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik." Gondolkozz el ezen, és utánna nyílvánulj meg.
Mari 2009-03-03 10:30:24
Sertéstelep Győzikének jó munkahely lenne. Legalább tudna dolgozni. Lenne munkahelye. Remélem nem kérnek támogatást a kormánytól. A kormánynak kellene támogatni új munkahelyek létrehozását. Az állattenyésztésből élőket nem lehet látni a munkaügyi központokban, hogy sorbanálljanak pár hónapos segélyért. Minden állattenyésztő megszedte már magát.
Ökördi 2009-03-03 02:24:19
Mocsok pofát befogni mert le lesz rúgva a roma rasszista segélyes értéktelen fejed
mocsok 2009-03-02 22:26:59
úr isten mennyi rasszista bunkó!!!!!!! ti akik itt irkáltok gusztustalan dolgokat szerintem irigykedtek mert Győző elérte aszt amire ti vágytok de soha nem éritek el Magyarország kicsi ország de annyi bunkó mit ami itt van sehol a világon nincs tek ila remélem egyszer neked is felgyullad a házad majd akkor megtudod hogy mi az amikor égő házból kel menekülni ilyenkor az ember nem gondolkodik ösztönösen cselekszik de a te fajtád eszt nem érti
Tek Ila 2009-03-02 22:02:53
hááát igen,igazatok van győzikére a legtöbb negatív jelzőt rálehet akasztani, de ő legalább nem lop,nem öl !!!jaaa,hogy a butaságát kamatoztatatta ilyen jól???!!!hát istenem ....ezért nem kell rá haragudni!!! ha nem lett volna nézetsége akkor nem csináltak volna fél tucat sorozatot. szal nem értelek benneteket!!!!
engem jobban bosszant az,h akkora cirkuszt rendeznek a pasinak és a fiának akit lelöttek!lehet h még szentté is avatják!!!! és amit még nem értek miért nem a nejével együtt hagyta el a házat? vagy,ha igen akkor a felesége meg a másik gyerek miért nem sérült meg???vagy miért nem tudta pontosan,h lelőtték a férjét és a fiát?????na ezek érdekesebb dolgok,mint ,h győzike nagyképű,buta,ego fackalap
kes 2009-03-02 19:00:01
fsszopó cigó!
takarodsz a fajtáid közé a putriba!beját meg qrhatják a sukár tesók
ocsyba 2009-03-02 15:24:02
jaj ez nagyon kigyó....most jobb lesz a tesoid között
Ida 2009-03-02 13:31:25
Ha jól tudom Győzike drágalátos öcsikéje is kivágyott már a disznóbűzből a tv-be akkor meg most mit nagyképűsködik, hogy lenne ott munka mindenkinek...? Maradjon inkább ő ott.
D.dory 2009-03-02 12:57:42
nekem egy kicsit zavaros de amit ki tuttam venni hogy mindenki utálja győzikét..én szeretem nem zavar hogy olyan mamilyen
zsolti 2009-03-02 12:08:09
zsolti lesz a sztár Győző mész a disznó olba Bea asszonnyal együtt. nemelég hogy buták vagytok de nagy képűek és!!!!!!!!!!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!