Hab ID Regisztráció OpenID

Damun kifogott a poligráf vizsgálat

2011. 04. 12. 15:51
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Megpróbálta átverni a hazugságvizsgáló gépet

Korántsem lélegezhet fel Damu Roland, sőt, csak ezután kezdődik a neheze számára. A rendőrség véleménye szerint ugyanis nemcsak bántalmazta, de meg is erőszakolta volt barátnőjét, P. Tímeát. A nyomozást befejezték, az iroatokat pedig vádemelési javaslattal továbbították az illetékes ügyészségnek.

A Bors és a Blikk információi szerint ráadásul a bukott sorozatsztár a hazugságvizsgálaton is megbukott. Damu saját maga kérte korábban a poligráfos vizsgálatot, hogy bebizonyítsa váltig állított igazát, miszerint részéről csupán egyetlen pofon csattant el az ominózus éjszakán, de az is önvédelemből, erőszakról szó sem volt.

Ám a bulvárlapok írása szerint trükközni próbált a vizsgálat közben, kihasználva színészi képességeit manipulált légzéstechnikával (és válaszokkal) próbálta becsapni a műszereket, de ez nem sikerült neki. "Valószínűleg megtévesztő választ adott több kérdésre is, de nem lehet tudni, hogy melyekre" - mondta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő informátor.

 

 

 


Damu ügyvédje, dr. Mohácsi Ferenc szerint azonban több visszásság is történt a poligráfos vizsgálat alatt. Például nem olyan személy végezte, akinek képesítése, illetve engedélye lenne rá. "Számtalan alapvető hiányosságot tartalmaz a nyomozás. A poligráfos vizsgálatnak mondott eljárásról készült ötsoros előadás nem hogy szakvéleménynek, még okiratnak sem nevezhető. A vizsgálatot nem végezhette volna rendőrtiszt, csak szakember, ezzel szemben egy nyomozó intézte" - mesélte a Blikknek az ügyvéd.

Úgy tűnik, Damu öngólt rúgott, másodlagos bizonyítékként így most ezt is felhasználhatják ellene a bírósági szakaszban, mint ahogyan azt a tanúvallomást is, amelyet a színész egy másik korábbi kedvese tett, aki önként jelentkezett a rendőrségen. A nő tanúként elmondta: őt is megerőszakolta és többször bántalmazta a Jóban Rosszban egykori főszereplője.

"A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya az erőszakos közösülés bűntett gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte. A keletkezett iratokat a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte, megállapítva erőszakos közösülés bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúját" - közölte a Bors kérdéseire a rendőrség a Damu Rolanddal szemben indult nyomozással kapcsolatban.

A korábban ártatlanságát számos fórumon és módon hirdető színész ügye tehát minden bizonnyal a bíróságon folytatódik tovább.

Mint ismeretes, tavaly novemberben robbant a bomba: P. Tímeát súlyos sérülésekkel szállította kórházba egyik barátja. A fiatal lány azt állította, hogy volt kedvese, Damu Roland megverte és megerőszakolta őt. A kórház hivatalból értesítette a rendőrséget, akik tizenegy napra előzetesbe helyezték a hírességet. Ezután Damu szabadlábon védekezhetett. Ám amennyiben bebizonyosodik a rendőrség gyanúja, a volt színész akár nyolc évet is kaphat.

(Forrás: Bors, Blikk)

 

 

KOMMENTEK:

Medium 2011-04-13 00:30:17
Damu úr még úgyis be tudja a cérnát
fűzni egyedül, hogy a tű mozog...
Bea 2011-04-12 23:46:39
Büdös szemét cigány,most bebizonyosodott,hogy hazug disznó vagy.A börtönbe rothadj el,moslék.

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!