Hab ID Regisztráció OpenID

Csomor Csilla is ledobta a rucit!

2009. 11. 30. 15:30
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
A színésznő eddig még soha nem mutatott meg ennyit bájaiból
A Cool délutáni műsorában a Barátok közt egykori sztárja, Csomor Csilla volt a vendég, aki nemrég szinte minden ruhájától megszabadult egy fotósorozat kedvéért.

A fényképek egy nívós külföldi cég felkérésére készültek, amire Csilla örömmel mondott igent. Egy abszolút profi, hazai stábbal dolgozott együtt, akiknek köszönhetően a kezdeti szemérmességet is hamar leküzdötte.

Szükség is volt rá, a képeken ugyanis a 43 éves színésznő mindössze egy apró alsóneműt visel, a kebleit is csupán a kezeivel takarja.



Csomor Csilla elárulta: soha, még a színpadon sem mutatott meg ennyit magából, de egyáltalán nem bánta meg, hogy levetkőzött, hiszen az elkészült sorozattal tökéletesen elégedett, annál is inkább, mivel a fotók éppen azt a természetességet tükrözik, aminek ő maga is a híve.

"Rajtam minden eredeti és természetes" - mondta.

Csilla a képeken három, szintén angyalszárnyakkal feszítő modell mellett látható, ketten a fiatal, míg Csilla és a vele pózoló férfi a középkorúak korosztályát képviselik.

(Forrás: Cool)

KOMMENTEK:

hybtayzzeiw 2011-10-03 15:21:48
X8Kv76 , [url=http://iwyncnfigjfp.com/]iwyncnfigjfp[/url], [link=http://tfxbmclbhmrd.com/]tfxbmclbhmrd[/link], http://kcscfesnoqfw.com/
uxgjzp 2011-09-20 14:47:04
QIHoZu agmiyhdpkaxo
dr mező árpád 42 2009-12-17 18:15:52
hfhfh
ticiano 2009-12-06 15:42:45
Ez az egész egy hülyeség. Ha vetkőzni akar, vetkőzzön. DE hogy ki nézi meg , az más kérdés. Azaz illető nagyon ki lehet éhezve. erről ennyit.
291520 2009-12-06 11:33:28
Ilyen vén tyúk akar vetkőzni?De hát valahogyan fel kellene tünni,ha már a hivatásával nem tud.Sokkal jobb nőket látni az utcán ,akik nem csak szebbek,de főleg okosabbak,mint ez a vénség.Ezek a nők soha nem vetkőznének,csak otthon vetkőznek,mert........de Ő???
Xavér 2009-12-05 11:37:17
Csomor Csilla után azért nem mindjárt a fogpiszkálók jönnek. Van némi átmenet.
Aljasan bunkó pedig te vagy, Nade.
Nade 2009-12-05 07:36:14
Csilla rubensi szépség!
Xavér! Ha idézel, pontosan idézz: nem "lök" hanem "döf"- Arany forog a sírjában, főleg azért, mert a gondolatait egy nő lejáratására fordítottad! Ha Neked az 5 kis fogpiszkálók lazán összecérnázva az eseteid- lelked rajta-másoknak meg azok nem tetszenek. de nem olyan bunkók, hogy ennek hangot adjanak- Veled ellentétben- Te aljasan bunkó vagy!
Xavér 2009-12-04 22:55:39
" ...Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta, pedig éhes borja nagyokat lök rajta..."
Lac 2009-12-04 22:14:44
Hát gondolom azért nem ingyen fotoztatta magát, lehet kell a törlesztésre.
Xavér 2009-12-04 21:17:45
http://foto.boon.hu/members.csuky/csomor%20csilla%20008.jpg/resized?w=636&h=470
Helikon, ezt a fotót nézd meg!
Tetszik?
Xavér 2009-12-04 21:11:03
Helikon! Bocs, ha esetleg te futtatod Csillát és most én megsértettem az "érzékeny lelkedet". De az a helyzet, hogy nem tetszhet mindenki, mindenkinek.
ticiano 2009-12-03 21:48:57
Szerintem Xavér csak itt éli ki magát. Különben csak sajátmagát minősiti.
Helikon 2009-12-03 10:02:33

Csilla is és minden nő azt tesz,amit csak akar, ha van kereslet csinálják..Senkinek semmi köze hozzá, de olyam gusztustalan, sértő, megalázó vélemény alkotni, mint "Xavér" tette, nem is tudom honnan vette a bátorságot, hogy egy számára ismeretlen nőről ilyen hangnemben írjon..ez egyébként őt jellemzi..."a stílus, maga az ember" nem tudom Xavér érti-e ezt egyáltalán?
ticiano 2009-12-01 22:38:12
Szerintem mindenki azt csinál a testével, amit akar, csak ne csináljanak reklámot a MŰ nőböl. Nagyon sok természetes szépség van, akik jobban megérdemelnék, hogy szponzorálják őket.
Jazmin 2009-12-01 13:14:23
Úgy látszik ezek a nők csak így tudják felhívni magukra a figyelmet, hogy levetkőznek és nem a tehetségükkel domborítanak. Szánalmasak, köztük a Csilla is, akit, ha igaz, hogy nem műtöttek, viszont vadul retusáltak. Láttam egy "angyalos" képét, ha nem írták volna alá a nevét, nem ismertem volna fel még az arcát sem, annyira mű volt. /A köldökét elfelejtették áttenni a megvékonyított, karcsúsított derekán, hasán, ezen viccelődött a cikk írója is./ Ennyit az "eredetiségről".
YMA 2009-12-01 10:04:00
Csilla valóban vagány NŐ!! Nincs plasztikázva, mégis nagyon jól néz ki, mert őt a sport tartja ilyen jó formában! Klaudia példát vehetne róla!!!! Fiatalabb és agyon plasztikázott, de Csilla még igy természetesen is százszor jobb nő mint Klau!!! Azt mondja Klau, hogy bomlanak utána a férfiak mióta levetkőzött! Hát csak azért mert kíváncsiak a "valóságra"!! Most állítólag van barátja- nem tudom kinek a férjét csábította el? Azt nyilatkozta anno, hogy ő a nős férfiakat vonza!! Akkor egy pàr házasságot tönkre fog még tenni!!!!
Anonymous 2009-12-01 09:54:09
No és hol vannak a képek? Mért nincsenek a képgalériában??
Xavér 2009-11-30 21:33:53
A legelőn ruha nélküli teheneket lehet fényképezni. Azok sem rosszabbak, mint Csilla, de a fotókért nem kérnek pénzt.
tityi 2009-11-30 17:04:01
Vagány csajnak tartom Csillát,de csoda ,hogy most dobtabe a derekát

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!