Hab ID Regisztráció OpenID

Cseke Katinka: Igazságtalan az élet!

2010. 03. 29. 12:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Az édesapja szégyellte, a férje elhagyta Cseke Katinkát
A TV2 szappanoperájának sztárja megdöbbentő vallomást tett Hajdú Péter műsorában, a tegnap este adásba került Frizbiben, és a Tabu Tv riporterének egyaránt a forgatás szünetében.

Cseke Katinka elárulta: évek óta "vergődött" a házasságában, de most mindennek vége: férje nemrég közölte vele, hogy már van valakije, valaki más... Ezek után magától érthető volt a válás ténye, bár már korábban is gondolkodott a kenyértörésen.

"Kilenc évig éltünk együtt, ebből nyolc év házasság volt, és tőle van a kislányom is. Azt gondolom, hogy jó 50-60 százalékban hibás vagyok azért, hogy ő elment. Nehéz volt, pláne azt volt nehéz feldolgozni, hogy az elmúlt években többször válni akartam, de gyáva oroszlán módjára ezt nem tettem meg. Ez után egyszer csak Ő jött azzal, hogy van valakije" - mesélte az internetes sztártévének a színésznő, aki mérhetetlenül igazságtalannak érzi a dolgot.



"Azt hiszem, hogy ez a sértettség és fájdalom leginkább nem is a férjem, hanem a jó Isten felé van, hogy ezt adta így, hogy menni akartam, és nem adott lehetőséget, ő pedig elment!"

A Jóban rosszban sztárja úgy fogalmazott: szinte már fuldoklott a házasságban. "Az én férjem nem egy beszédes, kirobbanó szenvedélyű ember. Ő minden energiáját levezette a tánccal a színpadon, és hozzám haza már egy nyugodt, fáradt ember jött. Szerettem volna megenni a világot nagy kanállal, de nem jött össze..."

A színésznőről - akit már ducin ismert meg az ország - kevesen tudták, hogy gyermeke születése előtt 60 kiló volt, és egy pajzsmirigy-probléma következtében hízott meg. Cseke Katinka egy korábbi interjúban elmondta, mikor döntött a fogyókúra mellett: "Behívtak a Mokkába, hazajöttem, és azt mondta a férjem: szégyellek, mert mérhetetlenül kövér vagy. Aztán felhívott az anyukám, és azt mondta: apád reggel óta sír, Kati egy torz lettél!"

Cseke Katinka az elmúlt időszakban jócskán fogyott és új, rövidebb frizurája is egészen más külsőt adott számára. Egyelőre még nincs új párja, de bizakodó, lendület és életkedv szempontjából mindenesetre a maximumom van.

(Forrás: Tabu Tv)

Nézd meg videón is!


KOMMENTEK:

szamo78b 2010-03-29 16:36:49
Szép vagy, Katinka! A kislányodat pedig le sem tagadhatnád. Bár nekem
lenne egy ilyen szép kis családom.
Azokra pedig ne adj semmit, akik a súlyod miatt cikiznek. Hiszen árad be-
lőled a humánum, a másik ember szerete-
te. Akkor meg? Mi a baj? A különböző
gyógyszerek nagy része meg tényleg
olyan, hogy könnyű tőlük hízni. Saját
példámmal igazolom, ha kell! Jó egész-
séget, sok sikert!
szamo78b 2010-03-29 15:37:16
Nekem így is nagyon tetszik! Nincs ma-
gánál az a pasi, aki egy ilyen nőt el-
hagy. A kislányáról nem is beszélve!
Sok sikert, Katinka! Szorítok érted!
Jó egészséget kívánok!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Te készülsz valamilyen óvintézkedéssel a nagy mínuszok ellen?

Igen, beszereztem pár szükséges dolgot
Nem, szerintem túl van lihegve a téma, végül is tél van
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!