Hab ID Regisztráció OpenID

Cini piros pontot kapott az élettől

2010. 09. 23. 09:49
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Hivatalosan is igaza lett egyik ügyében az énekesnőnek

Zalatnay Sarolta nemrég első fokon pert nyert, amelyben egy 2001-es adósságé volt a főszerep. E szerint az énekesnő 3 millió 400 ezer forintot kapott egyik barátjától egy CD lemez elkészítéséhez. A kölcsönadó 2003-ban váratlanul elhunyt egy balesetben, az örökösök pedig 2006-ban pert indítottak. Állításuk szerint nem tudnak arról, hogy a művésznő kifizette volna az adósságot.

Ezzel szemben Cini azt állította: biztosan tudja igazolni, hogy visszaadta a pénzt, már csak egy dokumentum hiányzik, amit még keresnek az egykori lemezkiadójánál. A táncdalfesztiválok egykori királynőjének végül igaza lett.

 

 

kanape

 


Zalatnay Sarolta és ügyvédje most azon gondolkodnak, hogy a már lezárt ügyekben is perújrafelvételt kérnek. Addig is az énekesnő próbálja folytatni az életét. Rendszeresen jár fellépésekre, sőt a nemrég kirámolt tárnoki otthonban is lassan helyreáll a rend.

"Annyi feketepontot kaptam már az ellenőrzőmbe, hogy most már a piros az jó, és jó lenne, ha több is jönne ezután..." - mondta a művésznő.

(Forrás: RTL Klub)

KOMMENTEK:

nanda 2010-09-27 01:32:19
miért csipogsz más nevében kis rovar?
cini 2010-09-26 17:14:59
Randa! Miből gondolod, hogy te kellenél Cininek? Szerintem még a cipőjét sem törölné beléd! Beképzelt majom!
nanda 2010-09-24 00:30:54
Kedves Cini,ha véletlenül ide tévednél és olvasod-szeretném ha tudnád,hogy borzasztó gusztustalan lény vagy. Esküszöm nem tudnálak megdugni,pedig még a "kutyát futtában is" tipus vagyok.Ránézek a képedre és öklendezem...érted ezt??? Bocs,de kijött belölem.
Anonymous 2010-09-23 21:32:04
luvnya
zoli 2010-09-23 16:42:15
Majd csinalnak eggyet vagy kettöt hatha sikerül meg egy csalas cini reszeröl , ha mar a fellepesek is megvannak akkor lehet majmolni jo ügyvedet ! az az fizetni egy hamis papirert! különben ha Sthol genyonak sikerül minden akkor cininek miert ne sikerülne ... he he ha ha hööööö. oszt meg ezeket nyomjak sztaroknak ...
Neo 2010-09-23 14:13:59
Rohadjon meg! Hány családot, életet tett tönkre. Az ilyet szó nélkül fejbelőném.
Sajnos van még ilyen ember, kezet foghatna Bajnai Gordonnal az is családokat tett tönkre. Még merik azt mondani, hogy nincs magyarországon kapcsolatrendszer és összefonodás.
edu 2010-09-23 13:35:12
igazolni tudja,de papir még nincs,mert nem is volt. Nem szégyeli magát csaló,szélhámos.
zsu 2010-09-23 12:13:31
hála isten ,, végre valami jo is van ,, szoritok Cininek mint mindig

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!