Hab ID Regisztráció OpenID

Bujtort szűk családi körben helyezik végső nyugalomra

2009. 09. 30. 13:24
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Megérkezett a hivatalos tájékoztatás
A színész-rendezőtől a család csütörtökön 13 órakor vesz végső búcsút.

A barátok és a tisztelők csütörtökön 15 órától róhatják le kegyeletüket Bujtor István sírjánál Balatonszemesen. A színész-rendezőt, a veszprémi Petőfi Színház igazgatóját aznap 13 órakor szűk családi körben helyezik örök nyugalomra - tájékoztatta a teátrum sajtófőnöke az MTI-t.

Varga Róbert elmondta: a múlt pénteken elhunyt Bujtor István lelki üdvéért október 7-én szerdán 16.30 órakor a budapesti Szent István Bazilikában tartanak gyászmisét.

A Balázs Béla-díjas színészt, rendezőt, producert múlt pénteken 67 éves korában érte a halál Budapesten. A művészt a színház és a megyei önkormányzat is saját halottjának tekinti.

gyasz

Bujtor Istvánt a Somogy Televízió internetes honlapjának keddi híradása szerint testvére, Latinovits Zoltán sírhelyével szemben, a lélekharang tövében temetik el a balatonszemesi temetőben.

Bujtor István halálát az Állami Népegészségügyi Központ igazgatójának legfrissebb, keddi közlése szerint tüdőembólia, keringési és légzési problémák okozták.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla (lásd: kapcsolódó cikkeknél), a népszerű színész július végén lett rosszul, életveszélyes állapotban szállították a veszprémi kórházba, ahol egészen a halála előtti napig ápolták.

KOMMENTEK:

Helikon 2009-10-01 18:42:01

Nyugodjon békében, mély részvétem a családnak...
Mindíg silányabb lesz ez a világ..és ez is olyan szomorú..
art 2009-09-30 22:10:59
Isten nyugosztalja! Reszvetet a csaladnak!Meg egy Jo ember elment az arnyekvilagbol, ismet szegenyebbek lettunk valamivel.

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!