Bujtor nem ismeri fel a feleségét!
2009. 09. 11. 10:30
Küldés ismerõsnek
A színész időnként felébred, de egyáltalán nem ismeri fel a környezetét - tudta meg az egyik bulvárlap
Bujtor István a múlt héten már reagált a kezelésekre, sőt a producer-színész-direktor időnként felébred, de sajnos egyáltalán nem ismeri fel a környezetét (egyelőre), még a feleségét sem, aki szinte el sem mozdul mellőle - írja a Napi Ász.
A bulvárlap által megkérdezett orvos elmondása szerint kómaszerű állapotból különböző időpontokban szoktak felébredni a betegek, és ez általában hetekben mérhető. A különböző funkciók fokozatosan jönnek vissza, tehát abból, hogy Bujtor István jelenleg nem ismeri fel a környezetét, még nem lehet maradandó károsodásra vagy állapotra következtetni.
"Egy-két hétnek kell eltelnie ahhoz, hogy visszatérjenek a különböző funkciók, de mindenképpen jó jel, ha beindul valamilyen visszajelzés" - mondta dr. Bense Tamás családorvos.

A Napi Ász, ahogyan a Blikk is, azt írja: Bujtor betegségéről és annak okáról két hónapja hallgat a család és a veszprémi kórház orvosait is hallgatásra kérték.
A Napi Ásznak ugyanakkor egy kórházi dolgozó azt mondta: nem érti, miért nem könnyíti meg a család a helyzetüket, miért nem adnak ki legalább közleményeket, így ugyanis átlagosan napi száz érdeklődő telefonhívással kell megbirkózniuk...
(Forrás: MTV, Napi Ász, Blikk)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Ráadásul végig kómában voltam, így aztán Hajnalkát sem láttam . Pedig őt szívesen megnézném .
Azt a cseppet a paplanra pedig te csináltad oda . Ismerlek, régóta, nagy tréfamester vagy . : ) "
Ami az életfunkcióimat illeti, már eddig is tudtam kéz és láb segítsége nélkül deréktájon emelgetni a paplant . : ) "
Olyan 40-50 év közötti hölgyet szeretnék az ágyam mellett érezni .
A hajszíne mindegy, úgyis befesti . De legyen valami kisugárzása is, csak ne olyan mint Csernobilnak .
Remélem, nem kérek tőled lehetetlent . : ) "
Ne legyen lelkiismeret furdalásod, hogy nem hoztál nekem semmit . Így kómában úgysem tudnék vele mit kezdeni .
Itt az infúzión egészen jó a kaja . Amikor néha felébresztenek, leadom a rendelést, hogy mit szeretnék enni . Legutóbb az infúziómba csülkös pacalt és egy nagy korsó világos sört kértem . Meg is kaptam rendben . : ))
Legközelebb az infúziómba mákos gubát kérek vanília öntettettel . : )
Szóval minden rendben lenne itt a kómában, csak a csajok hiányoznak . Igazán behozhatnál ide nekem valami jó nőt . : ) "
Hát ez jó . : )
Akkor ezért nem hasonlítottál Andrisra . Tudod kómában nem működik rendesen az érzékelésem .
Így persze nem vagy hülye és kómába sem kell esned helyettem . Remélem csinos vagy legalább egy kicsit, mert akkor kijövök a kómából érted . "
Vagy cseréljünk helyet ? Leszek én a hülye helyetted, de akkor legyél Te helyettem kómában .
Több életkedvet várok Tőled . Az élet szép . Állítólag . "
A partnered miatt pedig ne aggódj, azt választhatsz, akit csak akarsz . Megbízom az ízlésedben . "
Ott neked is jut szerep .
Te leszel megint Kardos doktor . Csak most nem mint nyomozó, hanem egy kétbalkezes főorvos, aki hosszú ideig képtelen visszahozni engem a kómából ... "
http://cyber-punk.mybrute.com
:-)
Kedves "Bujtor István"!
Olvastam hozzám irt levelét.Bővebben nem fűzök hozzá semmit,mivel ahogy irja:csupán 200 szóból áll a szókincsem.Annyi azonban belefér még,hogy mielőbbi gyógyulást kivánjak Önnek!
Stipkovits Zsuzsa
Talán azért nem találsz szavakat, mert csak 200 szóból áll a szókincsed, mint egy angol dokkmunkásnak .
Egyébként az én egészségi állapotomra nincs hatással néhány hülye viccelődése.
Abban viszont igazad van, hogy borzasztó világban élünk . De ezért nem ez a néhány eszement a felelős .
Nem találok szavakat,hogy ilyeneken viccelődnek az emberek!! Borzasztó!! Milyen világban élünk?! Hova tüntek az emberi értékek:a szeretet,a tisztelet,az együttérzés..?Zsuzsa
Sajnálom, de téged Lera nem sajnállak ...
SZÓLJ HOZZÁ!