Brillgyűrű ajándékba: megkeresztelték Hajdú Péterék kislányát
Hajdú Noémit vasárnap keresztelték meg a Szent István Bazilikában.
Szűk családi körben megkeresztelték Hajdú Péter és Sarka Kata kislányát, Noémit. A televíziós műsorvezető és producer újra megtett mindent, hogy a nagy nap emlékezetes legyen: lánya százezer forintos ruhában mosolygott az őt ünneplőkre.
Hajdú Noémi egyébként pár nappal ezelőtt múlt féléves. Keresztelőjén csak a szűk család és néhány barát vett részt.

A kislányt Hajdú Péter egyik legobb barátja és munkatársa, Tornóczky Anita tartotta a keresztvíz alá. Keresztanyjától egy brilliánsgyűrűt kapott ajándékba. A kislány keresztapja pedig Kata unokatestvére lett.
A ceremóniát követően a sztárpár azt is elárulta, milyen ajándékkal lepték meg kislányukat. "Egy milliós értékű ékszert készíttettünk neki erre a jeles alkalomra, nem hoztuk azonban magunkkal, hiszen egyelőre úgysem tudná viselni" - mesélte Sarka Kata.
A legnagyobb meglepetés azonban Tornóczky Anita ajándéka volt. "Azt a briliánsgyűrűjét adta Noéminek, amelyet ő kapott a saját keresztelőjén. Én annyira meghatódtam, hogy a könnyem is kicsordult, és Anita sem tudta ezek után visszafogni magát" - mesélte a boldog anyuka.
(Forrás: MTV, Bors)
Szűk családi körben megkeresztelték Hajdú Péter és Sarka Kata kislányát, Noémit. A televíziós műsorvezető és producer újra megtett mindent, hogy a nagy nap emlékezetes legyen: lánya százezer forintos ruhában mosolygott az őt ünneplőkre.
Hajdú Noémi egyébként pár nappal ezelőtt múlt féléves. Keresztelőjén csak a szűk család és néhány barát vett részt.

A kislányt Hajdú Péter egyik legobb barátja és munkatársa, Tornóczky Anita tartotta a keresztvíz alá. Keresztanyjától egy brilliánsgyűrűt kapott ajándékba. A kislány keresztapja pedig Kata unokatestvére lett.
A ceremóniát követően a sztárpár azt is elárulta, milyen ajándékkal lepték meg kislányukat. "Egy milliós értékű ékszert készíttettünk neki erre a jeles alkalomra, nem hoztuk azonban magunkkal, hiszen egyelőre úgysem tudná viselni" - mesélte Sarka Kata.
A legnagyobb meglepetés azonban Tornóczky Anita ajándéka volt. "Azt a briliánsgyűrűjét adta Noéminek, amelyet ő kapott a saját keresztelőjén. Én annyira meghatódtam, hogy a könnyem is kicsordult, és Anita sem tudta ezek után visszafogni magát" - mesélte a boldog anyuka.
(Forrás: MTV, Bors)
Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!





KOMMENTEK:
Sarka Katát nem ismerem! A képekről nézve kedves mosolygós hölgy!
De Hajdú Péter úr tehetsége bizony kétségbe vonható és ezt a Mr és Mrs. forgatásán be is bizonyította, amikor egy alkalommal minősíthetetlenül viselkedett!
A frizbiben néha vannak ügyes húzásai, de tehetségről messze nem beszélhetünk!
Ha valaki Hajdú Péter úr nevében beírna és negatívan minősítene, tegye nyugodtan, az nekem tőle dícséret!
Üdv.: M.
Két dolog nem tetszik az egész cikkben!
Ha egy úriember megkereszteli a kislányát és tudjuk róla, hogy tehetős úriember, akkor miért kell egy cikkben kihangsúlyozni, hogy százezer forint volt a keresztelő ruhácskája? Hogy édesanya és édesapa milliós ékszerrel lepte meg, kislányát, aki ebből még semmit sem ért és értékel?
Félreértés ne essék nem irigy vagyok!
Csak nem a rongyrázás érdekelt volna, hanem az apró kis részletek! Minden olyan kedves részlet, ami egy keresztelőkor megtörténik az új kis családdal! Az ember örökké emlékezik ezekre a kis csodákra!
A Hajdú-Sarka házaspárnál az a legfontosabb, hogy milliós ékszert kapott a kislányuk?
Az igazán tehetős, intelligens és elegáns emberek ezt a részletet meg sem említették volna!
Szomorú, hogy egy házaspár a rongyrázással és nem a tehetségével hívja fel magára a figyelmet!
Nem vagyok ismert ember és ha ez így megy nem is szeretnék az lenni! De ezer mesélni valóm lett volna a kisfiam keresztelőjéről, ha engem kérdeznek meg a sajtó jeles képviselői! S belefért volna a százezres keresztelő ruhácska a Szent István Bazilikában, mert engem is ott kereszteltek...csak egy kicsit régebben!
Most jottem ra ,hogy az irasaidban emlegetett sok szar....amit latsz...az akkor van mikor tukorbe nezel!!!
pofazas helyett DOLGOZZ!!akkor majd neked is lessz!!(lehet neked ez ismeretlen...). TUDOD MIT :CSINALD UTANNA!!
én ha Beyonce néven írok ide elhiszed ?
Szerintem te nagyon sötét vagy .
Aki elhiszi, hogy valóban Hajdú P. személyesen írt ide, az már menthetetlen . : DDD
Te egy nagyon sötét alak lehetsz .
Tudnod kell, hogy én írok be a saját nevem alatt .
Egyébként anyagi szempontból most mindegy hogy mit írtok rólam és a családomról .
A tiszteletdíjat az érdeklődés nagysága után kapom . A negatív vélemény is érdeklődésnek számít .
Persze jobban szeretném, ha szeretnétek, mert irigységben és gyűlöletben elfogy az ember körül a levegő .
Jobban járnátok, ha ti is beállnátok a sorba, ahogy a többi ember teszi .
Csak nézzétek a TV-ben a műsoraimat és vegyétek meg azokat a lapokat, amelyekben a családomról írnak .
Nekem ebből van a pénzem és most igen nagy szükségem van a pénzre, mert ellenkező esetben Kata otthagy .
Vagy azt szeretnétek, ha otthagyna ?
ki neked a mocsok? hmm biztos azért látsz mocskosan mert mocskos a szemed ....mosdj meg kicsit utána látni fogod h kik is vagyunk ;)
Nincs más hátra, meg kel próbálnom leváltani a népet !
Ő lesz a "Donatellácska2"!
Felhaborito tisztelt level irok !
Ha annyira negativ vagy, az hianyzo onbizalmatok hianya, elszomorito,hogy ebben az orszagban, ilyen negativ emberek elnek.
Amiota vilag a vilag mindig volt osztaly kulombseg, de az a velemenyem, egyszer lent egyszer fent, en is eltem nagy luxusban es most nem megy olyan jol, de nincs bennem rosszindulat, es nem irigylem akinek jol megy,nem csak megszerezni, de meg kell tartani amit
meg szereztel.
Mert irigylitek azt az embert aki megtalalta a parjat? Mert Te boldogtalan,vagy nem parkapcsolatban elsz.
Azt tudom mondani TAPASZTALATBOL ,sajnos itt az emberek nagy resze
nem szeret.... nem akkar.... es nem tud
dolgozni, csak az erdekli, mennyit kap
de mit tesz le az asztalra ,az jo ?...
ertekesitheto?.... nem erdekli!!!
Szoval igy nem igazan lehet, jovot epiteni!!!!!
Csak a szad jarhat, mocskolodhatsz !!
Nez mar magadba, es ertekeld onmagad !!
En szegyellem magamat , helyetetek is.
Szegenysegi bizonyitvanyt allitottatok ki magagatokat minositettetek!!!!!!!
Kivanok pozitiv gondolkodast , a jovore valo tekintetve !!!
Udvozlettel
Picur
vicces vagy...:D igaz lehet hogy irigység van bennük de mire is kéne irigykedni? a pénzükre?hát lehet de ez úgy van h kinekmi adatik meg..
szerintem ők nem oan boldogok amiennek mutatják magukat és nekem legalább is töbet ér az...jó jó a pénz is de hát csak pénzel nem vagy boldog..
A hozzaszolo csocselek,az irigysegtol,MAR NEM IS TUDJA MIT IRJON! mert kell piszkolni olyanokat,akik nem artottak senkinek? ISMERT EMBEREK..., VAN PENZUK? DOLGOZNAK....(gondolom eggyeseknek ez ismeretlen....) tudod mit -CSINALD UTANNUK!!
Pofazas helyett keres munka helyet,es akkor neked is lessz!!
Na ... Ezek után keresitek a kötelet, hogy felkössétek magatokat ?
Tőlem jót ne várjanak !
A kurvája biztosan azonnal otthagyná .
És ezt a pénzt azok a birka emberek fizetik meg, akik a TV-ben nézik Hajdú műsorait, méginkább azok, akik vásárolnak is, az ott reklámozott szarokból ! : (((
SZÓLJ HOZZÁ!