Boris Becker esernyős esküvője
Boris Becker és szíve választottja, Sharlely Kerssenberg St. Moritzban mondta ki a boldogító igent.
A német teniszklasszis, Boris Becker a svájci St. Moritzban másodjára is kimondta a boldogító igent, ezúttal a holland Sharlely Kerssenbergnek.
Az esküvő gyönyörű napsütésben és sok-sok esernyő által védve zajlott. A Segantini múzeumba szervezett polgári szertartásra csak a család és a közeli barátok voltak hivatalosak elkísérni a házasulandókat.

Az eseményre természetesen számos fotóriporter, televíziós stáb és nézelődő volt kíváncsi - az egykori teniszsztár a német RTL csatornának adta el második esküvőjének televíziós közvetítési jogait.

Míg a kíváncsiskodók türelmesen várakoztak a pár szállodája előtt, a fotósok a biztonsági erők gyanakvó tekintete által kísérve igyekeztek minél jobb helyet elcsípni. Ahogy megérkezett a násznép, és esernyőkkel eltakarva elindultak a leterített szőnyegen, megkezdődött a harc a menyasszony lencsevégre kapásáért. Noha az arát is esernyő mögé bújtatták, azért voltak tisztán látható pillanatok.
A templomi esküvőre pénteken 18 órakor került sor a Regina Pacis hegyi kápolnában.
Az esküvőről további fotókat a képgalériában láthatsz!
(Forrás: Telesport, Europress)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!