Bódi Csaba: Nem sok hiányzott, hogy apa ottmaradjon!
Továbbra is Bódi Guszti vérfagyasztó történetétől hangos minden: ahogyan korábban beszámoltunk róla (lásd: kapcsolódó cikkeknél) a zenész szívinfarktust kapott és kórházba került.
Kevésen múlott, hogy túléli-e a dolgot, az internetes sztártévének fia nyilatkozott arról, hogyan éli meg a nehéz napokat.
"Ez nagy tragédia számunkra. Úgy voltunk vele, hogy velünk sohasem történhet semmi ehhez hasonló, de hát mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más és a rendszertelen életmód az kifejti a hatását. Ráadásul a fater cigizett is, és ezzel együtt a stresszes életmód miatt szívinfarktust kapott..." - mesélte a Tabu Tv-nek Bódi Csabi, aki azt is elárulta, hogy édesapjának 90%-os érszűkülete volt.

Az énekes család szintén zenész sarja az Esti Frizbi forgatása után arról is beszélt, hogy édesapja testébe egy fém hálót helyeztek be, és a comb felső részénél az artérián keresztül juttatták a megfelelő helyre.
"Nagyon komoly volt, sajnos nem sok hiányzott, hogy ottmaradjon. Aznap anyukám éppen el akart menni a könyvelőhöz, de még szerencse hogy nem tette, mert így meg tudta menteni.
Anyukám reggeltől estig mellette van, esténként szoktam elhozni lefürödni, átöltözni, felfrissülni, de aznap még vissza is viszem. Aggódunk érte mindannyian. Rengeteg látogató jött és ez is baj: nem nagyon tudja magát kipihenni. Úgy képzeld el, hogy ott a váróteremben van húsleves, sütemény, pörköltök, mindenféle üdítők, mintha egy lagziban lennénk!" - mondta a fiatal zenész.
A Bódi család fejének váratlan betegsége miatt természetesen több fellépést is kénytelen voltak lemondani.
Videó:
(Forrás: Tabu Tv)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!