Hab ID Regisztráció OpenID

Bisztróban dolgozik Sarka Kata

2011. 07. 05. 10:32
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Update éttermet nyitott Hajdú Péter

Sarka Katának már csak fél éve van hátra a médiaiskolából, ám nemrég úgy határozott, belekóstol a vendéglátóiparba is. A sztárpár Törökbálinton Norbi-ételeket kínáló éttermet nyit, ahová az egyik napilap még nyitás előtt betekintést nyert.

"Csütörtökön végre hivatalosan is felavathatjuk az étteremmel egybekötött kávézónkat" – dicsekedett Hajdú Péter, aki egy sejtelmes mosoly kíséretében megjegyezte: rendkívül örülne, ha bájos neje a pult mögött dolgozna. "Mivel ez az étterem a házunktól csupán néhány utcányira van, sokkal kényelmesebb lenne a gyereknevelés szempontjából is, ha Kata itt töltené a munkaidejét – magyarázta a showman.

Sarka Kata egyékbént egyetért férje gondolataival. "Szeretek a médiában dolgozni, egyelőre ugyan csak gyakornokként, de nagyon élvezem ezt a világot. Néha azonban egy egyszerű, civil foglalkozásra vágyom, mint amilyen ez a kis kávézó. Ide bármikor behozhatom Noncsit és akár Dávidkát is – sóhajtott a showman neje, aki úgy tűnik rövidesen kipróbálja magát az új szerepkörben.

 

 

update bisztró

 

 

"Mától kezdve egy héten át dolgozom az üzletben, megismerkedem a szakmával, aztán majd eldől, feladom-e a tévés karrieremet" – árulta el Kata, aki nagy lelkesedéssel vág neki az új feladatoknak.

Hajdút persze az anyagi haszonszerzés is motiválja az bisztró megnyitásában: "A mai világban az a biztos, ha az ember több lábon áll. Szeretnék még hosszú évekig a televízióban dolgozni, ám sosem tudhatom, mit hoz az élet, így igyekszem bebiztosítani magam. Reményeim szerint havi szinten legalább egymilliós bevételt hoz az üzlet" – bizakodott a TV2 sztárja, aki hónapokkal ezelőtt személyesen kereste fel Norbit.

"Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Peti a segítségemet és a véleményemet is kikérte saját Update-bisztrója megnyitásához. A technikai nyitás kitűnően sikerült, kívánom, hogy a jövőben is sikeres legyen a vállalkozás" – mondta el véleményét az Update-király.

(Forrás: Bors)

KOMMENTEK:

igazmondó 2011-07-11 14:13:28
Sarka Kata ? Az ki ??? Jah..az a büdös kurva ,akit végigbaszott a fél ország,világ ... Magyarul a helyes cím: Kurva a pultban ! És ki ez a kurva ,hogy írni kell róla ??? Ki a faszt érdekel ,hogy hol van ez a ribanc ? Vagy ez a étterem reklám ??????
Névbitorlónak! 2011-07-11 12:32:02
------------------
A minta 2011-07-11 11:15:51
Az előbb a modern kor női helyett KURVÁIT akartam írni.
-----------------
te egy nagy szemét vagy,hogy más nevében irkálsz.
FOGYATÉKOS VAGY,hogy nem tudsz a magad nevében írni vagy csak szimplán aljas vagy?
Még jó,hogy nem az 50-es években vagyunk,mert tőled aztán minden kitelik.
A minta 2011-07-11 11:15:51
Az előbb a modern kor női helyett KURVÁIT akartam írni.
A minta 2011-07-11 09:48:32
mocaccino76 2011-07-11 06:40:32-nek!

Tökéletesen igazad van.
Óriási hírverést csinálnak a celebek a kéthetes terhességüknek, majd minden rosszullétükről tájékoztat minket a sajtó.
Ha végre megszülték a gyermeküket,alig várják, hogy visszamehessenek dolgozni (ugyanis ők baromi sokat keresnek) és felfogadhatnak bébiszittereket.
Ez ma a trendi, bizonyítani, hogy anyák, majd lepasszolni a pelenkást , mert az már macera.

És tőlük kell elájulni, hogy a munka mellett még vállalják az anyaságot, milyen nagyszerű emberek, ők a modern kor női!
mocaccino76 2011-07-11 06:40:32
Milyen tévés karrierről beszél??? xD
Csak úgy megkérdezném?
Amúgy bírom ezeket a celebanyukákat, hogy ha már pénzük van (a férjüknek) miért nem használja ki az időt, és a gyerekeivel van otthon? Ez a szomorú, hogy aki megtehetné nem teszi. Én örülnék, ha legalább 1 teljes napom lenne a gyermekeimmel és felbosszant az ilyen "anyák" beszámolója.
Ha még ezt meg azt ki akarsz próbálni kedves Kata, vagy hiányzik a sürgés forgás, akkor addig nem kellett volna gyereket vállalni! Bár az gondolom sürgős volt...........
1 hétig! 2011-07-10 18:56:59
Egy hétig próbálgatja majd a szárnyait, a végén pedig eldönti, tovább építi-e médiás karrierjét.
Anonymous 2011-07-10 18:42:14
.bp. 2011-07-10 16:03:51 !

Paraszt!
Te hogy beszélsz? Nem az állatkertben vagy Jenő!
.bp. 2011-07-10 16:03:51
majd! te egy idióta vagy
Anonymous 2011-07-10 12:02:34
Maxima 2011-07-06 12:58:41
Ez a nő is " mindenszarba" belekezd,csak ne kelljen otthon lenni...

IGY IGAZ. A GYEREKEK NEM IGÉNYELNÉK ILYEN PICI KORBAN, HOGY MELLETTÜK LEGYEN?
JA,.....HOGY TELIK BÉBISZITTERRE, AZ MÁS, CSAK ÉPPEN NEM UGYANAZ!!!!
ÉS A BÉBISZITTERES ANYUKÁKAT ISTENÍTIK, MEGBOLONDULT A VILÁG!
dogon 2011-07-07 00:32:14
Még egy hét és mehetnek Anettkával a Plútóra is! ott még legalább nem ismerik őket...
dogon 2011-07-07 00:30:43
Eddig arról lehetett hallani, hogy Péter Katának vette a helyet, amit Kata fog irányítani.
Most már más a szitu. 1 hét próbaidő?
Ez olyan, mintha én 1 hétig lennék média "szakember".
Hát én inkább nem ennék ott, ahol amatőrök "próbamunkáznak" a pénzemért! :)
dogon 2011-07-07 00:27:21
gratulálok
Maxima 2011-07-06 12:58:41
Ez a nő is " mindenszarba" belekezd,csak ne kelljen otthon lenni...
Y 2011-07-06 09:32:47
:DDDDD
Anonymous 2011-07-06 03:50:41
Lesz seggbekukorékolási vetélkedő is? A dagatt nem fontos,hogy ott egye a fene,Katáva eljátszunk nélküle is.
K 2011-07-05 22:50:21
Hajdú magával reklámozza ezt az éttermet?...Borzasztó!
Talán előbb lekellene adni 20-30kg-ot!
Anorexiás repedt sarkú libáját meg valami hátsó helységbe dugja, mert mindenki megijed tőle ha beáll a pultba!
"Szép páros egyiknek sincs agya!"
Y 2011-07-05 21:26:11
Kata két dologra használható a konyhában :
1. Tud mosogatni.
2. A konyhaasztalon jól meg lehet baszni a büdös görényét - már akinek van rá Hajdú után gusztusa.
MAJD 2011-07-05 19:13:29
A KILAKOLTATOTT HITELES CSALÁDOK FOGNAK ODAJÁRNI, VAGY A MUNKANÉLKÜLIEK TÖMEGE????
EGYÁLTALÁN ÉRZÉKELIK MAGUK KÖRÜL A VALÓ VILÁGOT??? UGYANABBAN AZ ORSZÁGBAN ÉLÜNK????
Izabella 2011-07-05 17:27:14
Drága ostoba Kata!

Ha lenne egy csepp eszed, akkor tudnád, hogy 1 hét alatt nem lehet "megismerkedni a szakmával".
Hiába a sok pénz, eszet nem tudtok venni rajta!
Hurrá! 2011-07-05 16:46:18
Megindult a termelés az országban,most már kijutunk a kátyuból!
Még véletlenül se jut eszükbe valami gyártani, értéket teremteni!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!