Benkő szexnagyija a TV2-nél keres partnert
Azok után, hogy Benkő Dániel az RTL Klubon kikosarazta, most az Édes négyes című, hamarosan induló TV2-s műsorban keres párt magának Edit asszony.
Alig fél éve Horváth Edit még az RTL Klubon próbálta sokféle fortéllyal és nagy lelkesedéssel meghódítani Benkő Dánielt. Szinte mindent megtett a kanos lantosnak, hízelgett, bájolgott neki, sőt, testét is szolgálatba állította a cél érdekében.
A svábhegyi trubadúr azonban kikosarazta, és a felvidéki Andreát választotta helyette. Akkor még arról szólt a fáma, hogy Edit majd saját társkereső show-t kap a csatornán, az Edit férjet keres reklámjai ömlöttek a képernyőről.
A férfi nélkül tengődő, de a médiába vágyó családanya azonban nagyot hibázott: elfogadta a meghívást a konkurens csatorna Frizbi című műsorába, ahol nagy sopánkodásba kezdett, hogy még mindig nincs saját műsora. Ezzel sikeresen kivívta az RTL haragját, azonnal szerződést bontottak vele.

Edit talán mégsem öregszik meg magányosan: úgy tűnik, a TV2 felelősnek érzi magát érte - vagy legalábbis nézettséget látnak benne. A Bors úgy tudja, a kereskedelmi adó beszervezte őt újonnan induló párkereső show-jába, az Édes négyesbe, ahová az egykori szexnagyi boldogan írt alá.
"Nincs komoly kapcsolatom, de várom az igazit, talán ez a műsor meghozza nekem azt, aki hozzám való. Nincsenek nagy elvárásaim, de azért a jövendőbelim legyen művelt, udvarias, romantikus és sportos. A pénz nem számít, csupán annyira, hogy rendelkezzen biztos háttérrel" - mondta a Borsnak Horváth Edit.
"Az is fontos, hogy igazi férfi legyen, aki mellett nőnek érezhetem magam, egy olyan úriember, aki el tudja fogadni a kislányomat, és a lányom is őt. Neki nagyon hiányzik az apai szeretet, fontos, hogy ezt megkapja tőle" - mesélt vágyairól az asszonyság.
A TV2-nél nem kívánták kommentálni, hogy Edit asszony Benkő után náluk próbál szerelemre lelni.

(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
Es mert nem tud talalni FERFIT MAGANAK...? mar mindenhol hirdeti - KINALJA MAGAT!! ez nem buntetendo?
Ferfiak!! jelentkezzetek mar! senkinek sem kell? akkor legalabb majd el tunik a mediabol ez a huje liba!Kulonben nagyon egy LUSTA NO, AMIT A FERFIAK NEM SZERETNEK....
Na- igy kell egy falusi libanak penzhez jutni munka nelkul....
Az emberi gyarlóság is lehet szórakoztató. Igenis, megnéztem egyszer Győzikét is, hallottam megnyilvánlni kiszelt is, meg pákót is, balázs kukacot is, ki van még...
Szóval megnéztem/meghallgatam őket, és ha tehetném,elküldeném őket kapálni, több hasznuk lenne...és persze értékes adásokkal raknám tele a tévéműsorokat.
Ami igazán riaszt engem, az a nyers erő, pl. bárdos sándorban megnyilvánulva. Ő a 0 celeb. lehet őket lefelé fokozni a béka sejhajánál is alább. De ez a ami magyar valóság, a mélyen alávitt kultúrával.
Egyébként minden érdekel, attól függetlenül, hogy emberileg semmire nem értékelem őket. Kisstílű, éretlen személyiségek,igénytelen gondolkodással; önmutogatós paraziták, és ez is fokozható lefelé...
Zsuzsa, osztozozom a véleményedben: Benkőhöz való nő Edit.
Olyan férfit kellene találnia Editnek, aki kedves, érzelmes, szexcentrikus, exhibicionista...
Edit nemigen fogja mindezt együtt egy férfiban megtalálni.
De ki tudja. Szerencséjére olyan alkat, hogy hagyja magát sodortatni az érzelmeivel. Talán.
mikor lesz már vége ezeknek a "celebeknek"???
győzike,benkö,edit,kiszel tünde,sarka kata és hajdu péter,pákó,dopeman
mikor pusztul már ki ez a faj?
SZÓLJ HOZZÁ!