Hab ID Regisztráció OpenID

Benkő saját kollekciót tervez!

2010. 01. 26. 10:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
A nemrég egy feleséggel kiteljesedett meztelenkedő lantművész újabb bejelentést tett...
...hamarosan saját ruhakollekcióval jelentkezik.

Benkő, a divatcézár! Sose lehet tudni, lehet, hogy egy-két éven belül így emlegetik majd a polgárpukkasztó művészt. Benkő Dániel saját bevallása szerint régebben nem nagyon adott magára: másnak kellett figyelmeztetnie, hogy öltözzön fel normálisan, sőt, néha arra is, hogy tegyen valamit a szájszaga ellen.

Mindez állítólag már a múlté, mert Benkő igenis kikupálódott a nagy médiafigyelem alatt. Benkő mára már egy igazi úriember lett, legalábbis külsőre, sőt úgy érzi, hogy annyira kitanulta már a divat minden fortélyát, hogy készen áll egy saját ruhakollekció piacra dobására is!



Benkő Dániel nem tagadja, hogy régen sokan megszólták a külleme miatt, de elmondása szerint sokat tanult az építő jellegű kritikákból "Segítőim voltak. Én tényleg nem nagyon adtam erre a dologra annak idején, de szóltak nekem, hogy tessék egyenesen állni, milyen az illatod, a szájszag, a hajad hogy áll, a mellizmom nem elég erős. Oda kell figyelni és száz százalékkal jobb lesz az önmegbecsülése és a mások által való megbecsülése az embernek" - mondta a Tabu Tv-nek Benkő, aki az internetes sztártévé decemberi díjátadó gáláján az év legprovokatívabb celebjének járó díjat vehette át.

"Engem mindig is érdekelt a divat, de most fogom csak elindítani a saját márkámat, a Daniel's Selectiont. Egészséges ételekben és italokban is elindítom a vállalkozást. Valószínűleg ingekkel és táskákkal fogom kezdeni, mert meg akarom mutatni, hogy 63 éves korban is lehet, egy húszasok által hordott ruhákat is felvenni. A férfiak hajlamosak rá, hogy egy ponton túl feladják ezt a dolgot, de nem szabad engedni!"

Benkő azt javasolja minden férfinak, hogy testépítéssel készüljön a tavaszra!

Már csak a kérdés, hogy a ruhakollekció tekintetében ki lesz Benkő Dániel célközönsége - esetleg a pucéron rohangáló lantművészek?

(Forrás: Tabu Tv)

Nézd meg videón is!



KOMMENTEK:

xznyyv 2010-09-11 09:18:26
9wz8L4 jqjvexoyelrk, [url=http://onouirrphtjj.com/]onouirrphtjj[/url], [link=http://xffgjmjswefm.com/]xffgjmjswefm[/link], http://irbzkzsyizes.com/
Rózsa 2010-01-26 14:14:07
Ez a majom is foglalkozzon azzal amihez ért.Kiváncsi vagyok én a ruhakollekciojára.Szerintem tök hülye az egészhez.Nyilván azért szerepelget ennyit mert nincs pénze.Gondolom ezért a majomkodásért csak kap valamit.
XXX 2010-01-26 11:18:31
Ez a vén fasz létrehozza a róla elnevezett kalapkollekcióját .
Ezért a kollekciót úgy fogják hívni, hogy " faszkalap " .

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!