Hab ID Regisztráció OpenID

Benkő Dániel elképesztően jó az ágyban!

2009. 12. 22. 10:30
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Editre már nem emlékszik, Andreáról pedig semmit nem tud mondani Benkő
A pucérkodó lantművész és újdonsült felesége először mutatkoztak a nagy nyilvánosság előtt.

Benkő és Andrea magukat álompárnak nevezik, de úgy tűnik, hogy mégsem túl nagy az összhang köztük. A Tabu Tv riportjában többször is kínos hallgatással válaszoltak a kérdésekre, de az biztosan kiderült, hogy a lantbetyár elmondhatatlanul jó az ágyban.

Az RTL Klub feleségkereső műsorában sokak szerint Benkő Dániel túl ment a határon. Ezt persze nemcsak a szexuálisan túl- és néha alulfűtött helyzetekre, hanem a lantos Pozsonyban élő választottjára, Kovács Andreára is gondolják.

"Semmi jó tulajdonságot nem tudok elmondani az Andreáról, sőt rossz tulajdonságot sem. Villant a szeme és belém döfte a nagy kést. Andreával valahogy egymásra kattantunk, Edittel nem. Ennyi a különbség.

andrea

Edittel kapcsolatban már csak annyira emlékszem, hogy tényleg volt Edit is az életünkben, de már nincs" - osztotta meg az internetes sztártévével Benkő, aki szerint Andrea pozsonyi tartózkodása nem jelent gátat a kapcsolatukra nézve.

"Amikor a kémia működik, akkor működik. Nem vagyok féltékeny típus, mi egy álompárt alkotunk. Nem tudom elmondani, hogy Dániel milyen jó az ágyban" - mesélte a 33 éves újdonsült feleség, aki német-magyar fordítóként tevékenykedik, és aki az interjú alatt többször is kínosan hallgatott a feltett kérdések hallatán, de reméljük hamarosan belerázódik majd a szereplésbe és megszokja a lantos mellett rá váró óriási médiaérdeklődést.

(Forrás: Tabu Tv)

Nézd meg videón is!



KOMMENTEK:

vica 2010-02-10 12:19:57
Amelyik nő ilyenre képes nyilvánossan annak nincsenek korlátai.Benkő.. fogalma nincs milyen egy rendes férfi.
simi 2010-01-12 23:29:18
Sajnos ez a trendi nálunk!A zsidó média,a nagy liberalizmus,így mérgezi a magyarságot!ott a heti hetes az rtl-en!Hát hányinger amit művelnek.Humornak nyoma sincs!Van viszont Himnusz gyalázás,Keresztények vallásos érzületének sértegetése,nemzeti öntudatunk sárba tiprása stb.Ezek a ripacsok,mint köztudott,szinte mind zsidók!Persze ezt kimondani nem szabad,mert az ,,RASSZIZMUS" és súlyos bűn!Azt hiszem,ha van rasszizmus,azt maguk gerjesztik.A hatalom meg védi őket!Sőt!Lépten nyomon kitüntetik őket!Bár,lehet,hoy még eljön az idő amikor számonkérik rajtuk ezeket a bűnöket!Úgy legyen!SZEBB JÖVŐT MAGYARORSZÁG! SZEBB JÖVŐT MAGYAROK!
ElBandy 2009-12-29 09:18:45
Anti, akkor te meg egy primitív náci vagy. Miért kell zsidózni és cigányozni? Unszimpatikus Emberek és kész.
lükeali 2009-12-28 14:29:54
azért a természet erös:)
hogyan lehetne egy 60 feletti pasi nagy teljesítményre képes, a tegnapi Fradi-Dózsa hoki öregfiúk meccsen se a 20 évesek telejítettek:)
tityi 2009-12-27 16:35:02
Számomra Benkő nem jön be,de a hülye stilusán jokat nevetek,viselkedése felér egy bugyutáéval! Száz arany farka lenne sem tenné belém!
Vera 2009-12-27 16:20:02
anti!
csak kukk be a Móúnika sóúba + a Josibarát sóúba, oszt megtudod mi a szánalmas magyar kulturális valóság... Direkt írtam helytelenül! Ez köll a népnek, akinek nem, az megtalálja könyvekben, vagy művészfilmekben, de vannak jó fórumok is. Szerintem ezekre kár fecsérelni az időt akár az olvasásukkal, akár a bill. leütésével, ez is a nézettségüket emeli és pénzt visz a házuk tájára. No ez van!
anti 2009-12-26 15:34:37
Szánalmasan sekélyes ez a rozzant zsidó ezzel a szánalmasan primitív cigány pulykával.
Reemélem, nem ez a kulturális magyar valóság!
Vera 2009-12-25 17:25:33
Volt Benkővel egy kemény vitám emiatt. Én tiszteltem és szerettem a muzsikust, kiváló zenész volt, de maradhatott volna... nem gyakorolt, a könnyebb utat választotta, a média undorító világát, ahol semmit nem kell tenni sok pénzért és a nép zabálja! Andrea egy kis libuska, biztosan volt jó pasija, de neki valami több kell. Láthatóan semmi közük nincs egymáshoz, egy műsztori az egész jó pénzért.
Szerintem nem visszataszító a Benkő, csak tudnia kellene magát a helyére tenni. Totális agyi zűrzavarban szenved (legalábbis amit én a vitánkból leszűrtem, ez derült ki).
andrea halasz 2009-12-25 06:26:24

Ugy latszik Andreanak meg nem volt jo pasija..Az oreg Daniel apukaja lehetne Andreanak..
A hideg razna ki ha a krapek hozzam erne,az biztos.
A lant muvesz maradjon a szorakozo iparba, de ahoz is vissza taszitoan nez ki.
Vera 2009-12-23 18:42:36
Jaj de gyökér ez a csaj! Én nem néztem a műsort, de ha ez volt a legjobb, akkor nagyon gáz. Benkőt nem kedvelem, mert eladta magát hímringyónak, de az intelligencia akkor is sugárzik belőle, Ez a kapcsolat hamar véget fog érni. Nem kell ezen sokat rágódni, csak egy idióta reklámfogás megint, a régi idők híres gitárművészének...

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!