Hab ID Regisztráció OpenID

Beismerte félrelépését Kovács Lázár!

2010. 07. 25. 08:30
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Megtörte a csendet a sztárszakács, akit egy kismama azzal vádol...

...hogy cserbenhagyta tőle született kisfiával. Kovács Lázár internetes oldalán nyilatkozott a történtekről - saját verziójában.

Futó kalandként emlékezik Kovács Lázár a 21 éves Andreára, akitől két éve gyermeke született. A fiatal lány családja azonban cáfol. A szakács weboldalán közleményt adott ki, amely szerint alkoholos befolyásoltság alatt állt, amikor megismerte az akkor 19 éves Andreát, és ebből az egyéjszakás kapcsolatból született meg később a kisfiú.

"Egy este elmentem szórakozni, és hát ittam pár pohár bort(...) Ezen az estén ismertem meg a fiatal hölgyet, majd megtörtént az is, aminek nem kellett volna. Pár hét múlva kiderült, hogy teherbe esett. Az elején megpróbáltam megértetni vele: az így vállalt gyermek nem feltétlenül a legjobb megoldás egyikünk számára sem" - írja Lázár, aki kitért arra is, hogy támogatásáról már az elején biztosította Andreát, de nem tudtak megegyezni.

 

 

ismerd meg

 


"Tény és való, hogy egy bizonyos összegnél többet nem voltam hajlandó fizetni, csupán gyermektartást és nem anyatartást finanszírozok, még a fenyegetőzések, rágalmazások, zsarolások hatására sem" - jelentette ki a mesterszakács, aki a családjának is szentel néhány mondatot.

"A családi egységünkön valóban ez egy próbatétel volt, de már majdnem két éve, hogy ezt megéltük és megbeszéltük. A mi családunk továbbra is együtt marad. Elmondhatatlanul büszke vagyok a feleségemre és a családomra, hogy kiállnak mellettem, és remélem, az évek során tovább tudom bizonyítani feleségemnek és gyermekeimnek is, hogy mindezek ellenére jó férj és jó családapa vagyok."

A közleményt Andrea is látta, aki nem kívánt nyilatkozni, ám egyik rokona névtelenséget kérve a Borsnak elmondta: több sebből is vérzik Lázár története. "Lázár egy autóban ülve szólította le Andreát, és még aznap este a fővárosban bérelt titkos lakásában találkoztak egymással. Lázár elszédítette Andit, azt mondta, segít neki, hogy modell lehessen.

Azzal hitegette ezt a kislányt, hogy miatta elválik a feleségétől, hogy benne megtalálta az igazit. Novemberben ismerkedtek meg, Andi januárban esett teherbe. Lázár felköltöztette a fővárosba, fizette az albérletét, majd miután hazajött az Egyesült Államokból, kidobta őt és a fiát az utcára" - mesélte a rokon, aki hozzátette: szó sincs arról, hogy Andreának irreális követelései lennének. Csupán tisztázni szeretné fia helyzetét, és áll egy újabb DNS-vizsgálat elé.

 

(Forrás: Bors)

KOMMENTEK:

Anonymous 2010-09-03 22:53:19
ez a faszi az előreálló fogával és a tronyak orrával tényleg csak alkoholos befolyásoltság alatt viselhető el. gusztustalan fireg egy pali
Sziszi 2010-08-30 06:39:51
Beszélünk itt mindenféle tesztekről, de kettőjük közül csináltatott-e Hív tesztet? Mert ha mind a ketten ilyen könnyelműek akkor nem gondolom hogy ez volt az első eset és hát minden lyukba.....?
Kata 2010-08-04 14:32:23
Szerintem a csaj igazat mond, és nem csak egy éjszaka volt. A gyereket kár volt összehozni, de erről is azt gondolom, hogy efféle hiba inkább egy harminc feletti, kétgyerekes apa felelőssége, mint egy fiatal lányé. Miért nem védekezett? Nem csak a gyerekről van szó, hanem arról is, hogy nemibetegséget vihet haza. Nagyot csalódtam Lázárban, pedig korábban szimpatikus volt. A másik, hogy ha a felesége megbocsátott, az az ő dolguk, az asszony nem kell bemocskolni találgatásokkal, hogy miért tette.
Zsolt 2010-08-01 21:21:13
Magdi hozzászólónak van igaza, de a kedves szakács úr felelősségét se felejtsük el,ha az úr felesége ezeket a megaláztatásokat az anyagi háttér végett eltűri, felnőtt ember, de a gaz szakács,hogy tud a gyerekei szemébe nézni? Gyenge jellem! Sajnos ezt a világot nem kell összekeverni a "RATKÓ" kórszakkal, amikor a mondás szerint: asszonynak kötelesség, lánynak dícsősség volt a szülés.
?Magdi 2010-07-31 23:55:18
Hibáztatom a "a szegény naiv kislány" anyját mért nem tanította meg a kislányát a védekezésre.A táskában legyen óvszer ha már ilyen könnyen leszólítható és kapható a szentem. Óvszer ez ma már természetes lenne.És ha már úgy esett nem kellett volna megszülni.Hol volt az anyuka?? Lázár mocskosul viselkedett de sajna"pasiból van"Mit is várhatunk tőle??Akit itt sajnálni kell a szegény ártatlan pici gyerek akinek rosszul indult az élete.Szegény pici.Ő az akin csattan két felnőtt felelőtlensége.Lázáré mert nem bírt a vérével a csajé mert hülye volt és nyerészkedő mert ha nem az lenne akkor orvoshoz ment volna de időben.
ik 2010-07-31 14:47:43
ik, véletlenül én is értek a joghoz egy icipicit:) Nem tud elfutni a gyerektartás elől. Adójogi szempontból le lehet tagadni ezt azt, de gyermek eltartásá terén a bíróság kíméletlen. És ez így van jól. A pasinak ugyanúgy felelősnek kell lennie a futólag belökött sperma következményéért. Az pedig sajnos már egy etikai kérdés, hogy szegény kisgyerek mire számíthat egy ilyen születésért. Hát nem sok jóra. Szegényke!
GuberaVera 2010-07-31 08:53:58
Az anya lotyo,az apa xarhazi..de mi lesz a kisgyerekkel..aki mindebbe vetlen?
orvos orvosovics 2010-07-30 22:04:02
ik, nyugodj meg, kevesebbet fog tejelni havi 100-nál. A lány sokkal butább, mint a "surmó".

Tudod, ennek a leggyorsabb és legtisztább módja, hogy a lenyúlni szándíkozott hím csinál egy céget, amelyben minimálbért keres. A cégbe vándorol a bevétel, a nagyon naív szűzkislány meg esetleg megkaphatja a lenyúlni szándékozott jóember keresetének maximálisan 40 %-át. És ha a jóembernek vannak gyermekei, akkor ez a 40 % csak lefelé mehet.
Szóval nem eszik olyan forrón a tinilotyók zabigyerekét.
(És ez most nem erkölcsi véleménynyilvánítás volt, hanem egyszerű üzletviteli tanoda olyan libáknak, akik azt hiszik, ők szarták a strucctojást.)
ik 2010-07-30 18:29:23
A pasi pedig többet fog tejelni, mint havi 100 ezer! hahaha!!! Nem olyan buta az a lány:) Okosabb mint ez a surmó:)
ik 2010-07-30 18:26:59
Milyen érdekes, valamelyik vetélkedő műsorban láttam ezt a fickót pár hónapja (egyébként évente kb. 2szer nézetk televíziót), és megjegyeztem magamnak, hogy milyen sunyi és ostoba ez a pasi. Még csodálkoztam is, hogy ennyire feljött, és nem értettem az okát, mert süt róla mennyire paraszt. Tessék, itt van az eredmény! Igazi magyar tahó.
zsolt 2010-07-30 14:45:42
Én olvasgattam a hozzászólásokat és közben némelyik beszólásokon jót kacagtam,hátsópitvarból származó szárnyasjószág,meg hölgy az ilyet még nőnek sem titulálnám, egy 19 éves lánynak már tudnia kellett mikor beszállt abba a nyomorult kocsiba mit is akarnak tőle,pláne még ittas is volt az illető csak remélem,hogy nem ittasan vezetett és úgy tett ajánlatot a" hölgynek", de végül is ez az ő dolguk, mi most mintha bíróságon lennénk úgy ítélkezünk, valaki teljes sajnálatba esett a lánnyal kapcsolatba,hogy egy ártatlan akit elcsábított egy gaz sztár,szegény kislány azt érdekes módon senki nem firtatja, hogy ez az ártatlan kis gyöngyvirág szál, ez az áldozati bárány,hogy is került be abba a nyomorult kocsiba, meg a gaz csábító lakására, szegény kislány, meg az is egy nagy marha volt aki hagyta,hogy ez az áldozati bárányka megszülje azt a pici emberkét, akinek a fogantatás pillanatában már meg volt peecsételve a sorsa, kiváncsi lennék, hogy gondozza és hogy neveli azt a pici csepp embert,még jó, hogy egy ilyen nőnek nem lánya született, ha maga is egy feslett nőszemély, hogy nevelné a lányát, minden esetre jó családi háttere lehet, remélem boldogok a szűlők az unokának, mert ő nem tehet semmiről
zsolt 2010-07-30 14:28:31
Egy 19 éves lány a mai világban ennyire nem lehet naiv,egyáltalán milyen körben mozog,hogy egy kocsiból le lehet szólítani,amikor elfogadta azinvitálást nagyon is tudta ki az invitálója és nem hiszem, hogy a szakács úr a kezét kérte meg mielőtt beszállt a kocsiba,egyébként egyes egyedűl ő a hibás ebben a történetben,a rokona védje csak én nem lennék büszke egy ilyen rokonra
Mary 2010-07-30 07:16:42
HAZUDIK, mint minden gyáva patkány, aki csalja a feleségét. Mindenkinek hazudik, beleértve "minket" is.
Anonymous 2010-07-29 16:39:25
senkinek semmi köze Lázár magán életéhez, ami meg azt illeti, Ő szakmájában elérte azt, amit a sok beírogató nem ér el soha, általában kis szürke verebek maradnak, ezért ez a sok ellenséges vélemény, sokan tennék azt amit Ő, de sajnos üres szebbel nem megy, ezért adjunk neki fuj
Anonymous 2010-07-29 16:30:06
Mószer Ari igazad van, részegen szaporodik a magyar, meg is látszik rajtuk, egyik hülyébb, mint a másik, mégis azt hiszik, eget rengető igazságokat írnak, lásd álorvos mély röptű baromságait, aki itt fáraszt minden oldalon, mert nincs más elfoglaltsága, itt éli ki magát, ahelyett, hogy élné az életet, ami sajnos úgyis rövid
Anonymous 2010-07-29 16:10:19
na ja
ártatlan szűzlány újravarrt, beültetett szűzhártyával
Trixy 2010-07-29 12:54:30
Mindenki fújja a magáét, de a lényeget senki sem látja.
Először is, aki ebben a dologban teljesen ártatlan, az a fiatal (szinte gyerek) lány és az ő kisfia. A Lázárnak kellett volna felelősségteljes emberként viselkednie, hiszen Ő jóval idősebb,ismert, ráadásul nős ember. Nem a lányt kellene pocskondiáznia, inkább tiszteletet adni neki, hiszen mégis csak gyereket szült neki. És valljuk be a " kulisszatitkokat" egyikőnk sem tudja. Egy a lényeg: megalázta saját magát, a feleségét és ezt a fiatal lányt is. Különítsünk el két dolgot, vannak férfiak és vannak ún. kanok. Ő az utóbbiakhoz tartozik. Egy igazi férfi nem csinál ilyet. Ezt nem lehet megbeszélni a feleségével, akinek most nem lehet könnyű, mert a lelkébe mindig benne fog maradni, még ha meg is bocsájt. Bár szerintem ezen nincs mit megbeszélni. Kutyából nem lesz szalonna, kedveseim. Aki egyszer megtette, megteszi többször is, ha esetleg eddig nem történt ez meg, ezek után ki tudja. Képzeljük el, hogy mi van akkor, hogyha egy nő kerülne ugyanebbe a helyzetbe. A felesége helyében azonnal elhagynám. De ha mellette is marad, kizárólag az anyagi biztonság miatt teszi majd...
Maxima 2010-07-28 19:23:42
A TV-ben egy kelekótya szakácsot láttam ,aki valamit kotyvasztott.(Sajnos az idősebb Kaszás Géza közben lesüllyedt erre a szintre.)Ami a nőügyeket illeti,nos naívitásról szó sem lehetett egyik félről sem.Legfeljebb nem egyeztették az elképzeléseiket...
orvos orvosovics 2010-07-28 15:23:13
xyz, nem ártatlan az a lány, aki egy ilyen palinak hisz, mint kovács lázár. Sőt, kifejezetten egyéjszakás lotyó.
Akkor ezek szerint minden vak profi, mert nem látszik a szemében az álság. A szakmai hiányosságot nem szembenézéssel mérik. Mindenki okosabbnak mutatja magát, mint amilyen. Ha egyetlen fénykép alapján megítéli egy jó emberismerettel rendelkező nő, az tuti téved kb.50 %-ban. Az más kérdés, hogy a nő felelőssége, a nő rontja el, mert a nő fogan meg. És igen, vannak naivnak mutatkozó ordas ribancok (nők). Egy sztár ágyasának lenni soha nem elegáns, több sztár ágyasának lenni meg celebség.
Amúgy sok közöset írtunk. Csak kissé más szemszögből.
xyz 2010-07-28 14:45:53
orvos orvosovics nem ártatlan az a lány, aki egy ilyen palinak hisz, mint kovács lázár? a végsőkig naiv kislánynak tartom. a hímtársadalom egyik olyan tagja, akinek a szemében látszik az álság, a szakmai hiányosság, és az hogy okosabbnak mutatja magát, mint amilyen - egyetlen fénykép alapján meglátja egy jó emberismerettel rendelkező nő. az más kérdés, hogy a nő felelőssége, a nő rontja el, mert a nő fogan meg, de vannak naiv nők. egy sztár ágyasának lenni soha nem elegáns. a feleség szerep az más.
Mica 2010-07-28 12:01:56
Hali! Most rendesen lehúzzuk a keresztvizet a két "vétkesről", de senki nem gondol arra, vaj'h egészséges-e az a csemete, aki "alkoholos befolyásoltság alatt" fogant? Megítélem, MINDKÉT RÉSZTVEVŐNÉL FENNÁLLHATOTT EZ AZ ÁLLAPOT... Szegény gyerek...
csillagánizs 2010-07-28 07:39:22
Szeretnék találni olyan embert, akinek nem volt egy éjszakás kalandja. Hogy nem lett következménye az az ő szerencséje, na meg azé a gyereké, aki ilyen zűrös helyzetben jön a világra. Úgy tudom, hogy az ilyen akciók két felnőtt ember közös megegyezése alapján zajlanak. Itt senki sem ártatlan vagy bűnös, csak két felelős ember, akinek van közös felelőssége egy gyerek iránt. Mindketten megteszik a feladatukat, akkor mi közünk van nekünk kívülállóknak mindehhez?
valóság 2010-07-27 23:51:11
Drágáim kicsi Lázár elég sűrűn szólítgat le lányokat, nagyon éhes szakácshoz képest, a báratnőmet is ugyanígy szólította le az utcán kocsiból mint az említett leányt akitől most gyermeke van.
A lánynak igaza volt amit főzöl edd is meg, csak azt nem értem a feleségének hogy nem jön le hogy folyton csalják, és miért tűri el ?
cica 2010-07-27 21:28:46
Ez egy tipikus történet, megesik nap, mint nap. Egy férfiról és egy nőről van szó, akik valamikor akarták egymást, aztán már nem. A sztárság itt nem befolyásoló tényező. Sajnálom ezt a lányt, naiv volt, most issza a levét.
Kovács Lázár már rutinosabb " csábító", rajtavesztett, ennyi. Mindenesetre elgondolkoztató, mennyivel több feleség bocsájt meg, mint férj. Érdekes lenne a történet fordított felállásban. Mondjuk, ha Lázár felesége, Melinda tért volna haza egyik este egy kisbabával.
valaki 2010-07-27 15:06:46
Nem olvastam itt,hogy kinek mi a velemenye.Ismerem a Lazart 16 eves korom ota es ugyanyannyit hajtotta a noket mint amennyit a konyhaban fozogetett.:):)
Nem lep meg a dolog.Akibol sztarszakacs lesz no meg tevesztar, ugyanugy bemocskolhatja a media mint ahogy sztarra tette.
Azert annyira nem kell am sztarolni mert vannak ebben az orszagban sokkal ugyesebb es jobb szakacsok mint O.Van aki szeret szerepelni es jol el tudja magat adni.Ezzel nincs is semmi gond mert ugyes de ha mar van egy harmadik gyereke akkor ne bujjon el.Nem akkor kell mutatkozni amikor megy a szeker,hanem ilyenkor is amikor szar van a gazban.:)

Virag 2010-07-26 19:35:57
A mocskos kurva!
Azt hitte,hogy kizsarolhat belőle egy egész vagyont???Megszívta...sajnálni tudom,hogy ennyire buta,meg azért is,hogy nem ismeri a védekezés formáit!

Másrészről meg megkérdőjelezem,hogy igaz-e az egész vagy csak kacsa,mert Lázár mostanában eltűnt és kell az "köztudatban tartása"...?!

ell 2010-07-26 14:40:44
Én nô vagyok, mégis azt mondom, a nôk rontanak el mindent.
A nô dönti el, h hajlandó-e védekezni, a nô dönti el, megtartja-e a gyereket. A férfi teljesen kiszolgáltatott. Hahó!! Akik szapulják Lázárt, nem hiszem el, h soha nem léptek még félre!!!!!
De könyörgöm, miért kell gyereknek lennie a dologból?????
'Zsuzsika 2010-07-26 14:33:12
Kedves Lord Saxon ÚR!

Én ismerek olyan NÖS embert akinél ez pont forditva van...ö nem hagyja békén a megszéditett hölgyikét, pedig a hölgy többx kérte már.
Az ilyennel mit tennének az USA ban?!
Lacó 2010-07-26 14:32:52
Okos ribanc az biztos.Kicsit se sántít a története.Áááá dehogy.Teszem azt ha hirtelen nagy pénzhez jutnék,...és mivel nincs gyerekem,...akkor szerintem több is lenne úgy hirtelenjében.Valahonnan előbukkannának.Az USA-ban bizony szétszednék az ügyvédek Lázárt,de ott lennének az ő ügyvédei is.Iparág!Nagyon kedvelt játék ez ott,főleg a szexuális zaklatás.Ismerősein meséltek néhány történetet.De ez a naiv "ártatlan kislány"esete elég gagyi.
ell 2010-07-26 14:32:09
Manapság szinte nincs olyan ember, aki ne csalná meg a másikat. De az már az emberi hülyeség netovábbja, hogy egy felnôtt lány ne legyen képes védekezni, ha már a férfi nem!!!!! Ha pedig teherbe esik, mi a fenéért tartja meg??? 19 évesen???
És mennyi ilyen buta nô van!!!
Lord Saxon 2010-07-26 13:10:26
Sziasztok!

Nos,...én meg úgy gondolom, hogy nagyon is okos ez a kis hölgy! Nyilván mikor dugni kellett Lázárunk sem mondta, hogy "nem akarom,.... én nem vagyok olyan"! Szerintem igenis Kovács Úr most először otthon elmagyarázza a kedves nejének miért történtek így a dolgok, utána meg zsebbe nyúl! ......iszonyú gusztustalannak tartom azt, hogy most arra hivatkozik, hogy piás volt! Az a helyzet, hogy ne csak akkor legyünk merész vitézek mi férfiak, mikor feláll a farkunk, hanem mikor a következményekkel szembesülnünk kell! Arról már nem is írok, hogy hasonló szituban az USA-ban mit tennének a hölgyike ügyvédei a mi drága celeb Lázárunkkal!
orvos orvosovics 2010-07-26 12:59:37
xyz, ha esetleg pontosítanál... hol van a történetben a naív kislány?
Anonymous 2010-07-26 11:03:07
Oké, persze mindent meg lehet magyrázni...pia, kisnaívlány, híresember, stb. de mi a francért tartotta meg a gyereket?????? Ennyire nem lehet valaki hülye!? Most vállaja a következnményket, hogy tán szegénységben egyedül kell felnevelje apa nélkül zabigyerekként, szegény kölyök..
Lázár meg....szarházi igen, bánhatja nagyon,de nyilván nem az első és nem is utolsó alkalom volt ez a nőcske..ő ilyen típus.
Andrea 2010-07-26 10:45:18
Tisztelt Kommentelők!
Most kivételesen mindenki egy véleményen van és mindenki hasonlóan látja a helyzetet. :)
Ez pédaértékű! :)

Kis naív nő! Gondolta hogy az utcán leszólítás után az "ásó, kapa, nagyharag" jön?Az tényleg Gáz, hogy így egészíti ki a keresetét. Sokan minimál gyerektartást kapnak 15e. Ft. Örüljön hogy Lázár 30e. Ft. ad neki.
A másik az a biztos ha a NŐ védekezik és nem a ffira hagyja. Főleg ha "kalandozik" a hölgyike :)
xyz 2010-07-26 09:23:12
Ti mindannyian!
Akikítélkeztek egy ártatlan naív kislání felett! Még soha nem voltatok a pillanat hatása alatt? Ha nők vagytok, és még soha nem szólított le titeket egy pali kocsiból, vagy akárhol, az csak azt jelentheti, hogy érdektelenek vagytok a férfiak számára. Ha férfiak vagytok, az más, akkor minden tiszteletem a Tiétek. Kovács Lázárról még elég sok ilyen és hasonló dolog fog kiderülni, és majd akkor helyre tudja tenni magában az értékeket, mert egy ilyen esemény szinte bárkivel megtörténhet valóban, de abortuszra kényszeríteni egy nőt, hááát.... Vagy letagadni a lelki vonzódást utólag.... Mindenki hibázhat, kérdés azonban, hogyan hozza helyre a hibát, amit elkövetett!
Szép napot!
orvos orvosovics 2010-07-25 21:44:20
"... áll egy újabb DNS-vizsgálat elé."

Csak nem az első DNS-vizsgálat nem jött össze bizonyítéknak?
MAYA 2010-07-25 21:17:25
EZ CSAK KITALÁCIÓ MIND
nyuff 2010-07-25 19:49:57
Lázár egy szarházi.
orvos orvosovics 2010-07-25 19:44:21
Jól sejtem, hogy nemsokára letelik a két év GYES, és valamiből meg kéne élnie munka nélkül ennek a lotyónak?
Mammamia 2010-07-25 19:29:56
Lázár egy csiga,(gerinctelen) aki most össze-vissza hazudozik. Nem ez volt az első félrelépése és nem is az utolsó. A neje pedig megbocsát, mert nem akar két kisgyerekkel magára maradni.
Gigi 2010-07-25 15:19:37
Mindkettő hibás, és mindkettőnek viselnie kell a következményeket. Aki hisz abban a mesében, hogy majd érte elválik egy férfi a feleségétől, az meg is érdemli a sorsát. A kis liba miért nem gondolt a védekezésre? Csak a gyerekkel nem lehet, nem szabad megfogni egyetlen férfit sem. Lázár pedig akkor is gondolhatott volna a családjára, amikor szédítette ezt a lányt. Vessenek magukra. Csak az a szegény gyerek issza meg a huza-vonának a levét.
Nade 2010-07-25 14:10:48
Ja és az a kevés agya is lecsúszott a nadrágjába!
Nade 2010-07-25 14:09:03
Egy bunkó szakács, aki fotogén, ennyi az egész- s ez a nagy híresség???Most bebizonyosodott, hogy tényleg nincs agya!
Naiva 2010-07-25 13:46:16
19 évesen?....ugyan ne legyünk már naivak!!!!!!
Mindenki tudta mit tesz...ha ez lett a végeredmény,mindenki vállalja a következményeit.Mindkét fél, legjobb tudása szerint,és a kötelesség sem elhanyagolható dolog ebben az esetben.
Justy 2010-07-25 12:25:51
Ne legyünk már annyira naivak.Itt két ügyvéd ügyesen kidolgotott verziójának lehetünk részesei.Ezeket a piócákat semmi más nem érdekli csak a lé, amire szerintem már rá is tapadtak...
emy32 2010-07-25 11:04:17
Mivan akkor ha a kislány felismerte a lehetőséget..ez egy híres ember, balkézről született gyerekkel le lehet majd húzni anyagilag..mert amikor kiderült,hogy mégsem válik, még mindig elvetethette volna. de ugye az nem üzlet..csak hát,valoszínüleg mint más vendéglátós minimálbérrel van bejelentve,abból nem szakit nagyot,zsebbe pedig megkapja a nagyrészt..
tityi 2010-07-25 10:15:21
Magának kereste most másszon ki belőle!Röhej mindet az italra fognak a férfiak ,ha bajba kerülnek!Igaz a másik félnek is lehetett volna több esze,vagy nem halott a védekezésről?Utólag kár mindenért most isszák a levét ,ez van ,esz kell szeretni!
Johnny696 2010-07-25 10:15:16
A hölgy egy igazi hátsópitvarból származó szárnyasjószág. Miből gondolta, hogy ha "fölszaporíttatja" magát egy ismert emberrel, akkor majd abból fog tudni megélni élete végéig? Más a "dugjunk egyet" és megint más az "éljünk együtt". A hiba megtörtént, remélem Lázár képes helyrehozni. A hölgy pedig így szerzett 30 sec hírnevet. (A bulvárlapok pedig egy rahedli pénzt, megint van címlap sztori. De kellett ez a friss téma az uborka szezonban...)
evus 2010-07-25 09:52:18
A lány egyáltalán nem hibás abban hogy elszédítették, ő csak hagyta magát.
Ne kezdjen kapcsolatba aki nem felelősségteljes...ennyi
mószer aranka 2010-07-25 09:47:32
...hát mégis részegen szaporodik a magyar...
Zsuzsa 2010-07-25 09:37:28
Hát mit ne mondjak:elég naiv volt szegény "kislány".Mint mondják:"A tanulópénzt meg kell fizetni".Sajnos én is a magam kárán tanultam meg,de magtanultam egy életre!
gizus 2010-07-25 09:14:15
Na most hát ez a verzió sem sokat javít a fiatal lány megítélésén, hogy "nem egészen úgy volt a megismerkedés" hanem úgy, hogy Lázár egy kocsiból szólította le......
Miért? a lány éppen a sarkon állt? vagy mi? nos mégis mit várt? bármelyikük.....

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!