Batiz elhalasztotta esküvõjét!

A kormányszóvivõ elõször a visegrádi Nagyvillám csárdába tervezte lagziját, de a helyszínt késõbb módosította. A csárda üzletvezetõje, Visnyovszki János elmondta: Batizék márciusban foglalták le az ötszáz fõs csárdát, de három héttel ezelõtt lemondták a július 30-ra tervezett esküvõt.
- Mindezt azzal indokolták, hogy az idõpont mégsem megfelelõ a számukra, mert elutaznak -mondta Visnyovszki.
Kiderítettük, hogy a pár a fõvárosban, a Vasúttörténeti Park nagycsarnokába tette át a helyszínt. A Vasúttörténeti Park rendezvényszervezõje, Dencsi Adél elmondta, hogy Batizék már jártak náluk, felmérték az 1500 fõ befogadására alkalmas terepet.
Batiz András a TV2 Szulák Andrea show-jában jelentette be, hogy nyáron elveszi kedvesét, Debre Krisztinát, az esküvõre 300 vendéget várnak. A kormányszóvivõ az RTL Klubban ismerkedett meg Krisztinával, ahol a lány romákról szóló riportokat készített.
Megkerestük Batiz Andrást is, aki kijelentette: nem halasztotta el az esküvõjét, és nem kíván nyilatkozni magánéletérõl.
Milliós nagyságrendû is lehet az esküvõ
A Vasúttörténeti Park nagycsarnokát 550 ezer forint + áfáért lehet kibérelni egy napra, háromszáz fõ részére. Amennyiben a házasulni vágyó igényli, fénytechnikát és hangtechnikát körülbelül 200 ezer forint + áfáért, zenekart 100–200 ezer forint + áfáért biztosítanak az esküvõre. Az étkezés 4000–10000 forintba kerül személyenként, amelybe beletartozik a korlátlan italfogyasztás is.
Az esküvõi vigasság - ha a megrendelõ minden szolgáltatást igénybe vesz - akár négymillió forintra is rúghat.
Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!