Bálint Antónia: Sms-ben gyaláz Laci nője!
Folytatódik a volt rendőr korábbi és jelenlegi párjának háborúja
Három hét relaxáló kezelés után Bálint Antónia rájött, hogy nem hagyja magát és újra a sajtón keresztül üzenget. Egyértelművé tette, kit vél hibásnak helyzetükért.
Zaklatottan ült be tegnap az RTL Klub Reggeli műsorába Bálint Antónia. Félreérthetetlenül utalt arra, hogy a milliárdos adócsalással gyanúsított Földesi-Szabó László menyasszonya is szerepet játszik abban, hogy az előzetesből nem tartja a kapcsolatot közös gyermekükkel a férfi.
Toncsi háromhetes kúrán volt a Balatonon, ám úgy tűnik, hogy a pihentető kényeztetések ellenére is hatalmas viharok dúlnak benne.
"Lelkileg és fizikailag is feltöltődtem a klinikán, fél kilót fogytam, nyolc centit karcsúsodtam, rendbe tették az agyamat is. Ott jöttem rá, hogy nem szabad hagynom magam, nem kell udvariaskodnom azzal kapcsolatban, hogy megzavarják a lányom és az édesapja kapcsolatát" - utalt Földesi-Szabó menyasszonyára. "Most jön a kislányom negyedik szülinapja, és folyamatosan emlegeti az apját. Azt mondtam neki, vidéken van, ő pedig csak azt kérdezgeti, mikor hívja már fel."

A Bors arról kérdezte az egykori szépségkirálynőt, nem kellene-e beszélnie Földesi-Szabó menyasszonyával, aki jelenleg kijelölt kapcsolattartója is egyben.
"Pocskondiázza a családomat, rengeteg SMS-t küldött, amelyekre nem kapott választ. Többek között azt is írta, hogy a gyerek nem tehet róla, hogy ki az anyja. Ez elveszi a kedvem attól, hogy leüljek vele beszélgetni. Neki nincs is köze a kislányunkhoz, és amíg a mostani helyzet nem változik, nem is akarom, hogy legyen, vagyis nincs miről tárgyalnunk.
Csak azt várom, hogy egyszer megszólaljon a telefon és Laci legyen a vonal másik végén, és a kislányát keresse. Remélem, hogy a cellában ülve átgondolja a dolgokat, és rájön, hogy nincs ez így jól. Elmulasztja a fontos pillanatokat a lánya életébôl."
A börtönből nyilatkozott Földesi-Szabó
Menyasszonya telefonján a Bors elérte Földesi-Szabó Lászlót, aki reagált exe nyilatkozataira.
"Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy a helyzet és ezek a körülmények nem alkalmasak arra, hogy a kislányommal akár szóban, akár személyesen felvegyem a kapcsolatot. Természetesen nagyon hiányzik, és amint a körülmények a megítélésem szerint megfelelőek lesznek, azonnal keresni fogom. Arra kérem az édesanyját, hogy ezt értse meg, és tudassa a kislányommal."
Az üzletember menyasszonya szerint Antónia vagdalkozik.
"Nagyon szomorú látni, ahogy Bálint Antónia egója győzedelmeskedik, és engem hibáztat a kialakult helyzetért. Mindenkivel jó a kapcsolatom, Laci édesanyjával, a másik volt feleségével, a nagy fiával, a rokonokkal, az ismerősökkel, csak ő lóg ki a sorból. Antónia előadja, hogy a gyereket be akarja vinni a tévébe, hogy integessen az apukájának, miközben annyit sem tud, hogy Lacinak három hete nincs televíziója. Szomorú, de hetekkel ezelőtt én vágtam ki Lilien fotóit az egyik magazinból, és küldtem be a börtönbe a képeket, mert erre Antónia nem volt hajlandó" - mondta Rózsa.
(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
Flipper Öcsi,
Roy ( a Roy és Ádámból )
Bogdán Csaba
Mester Tamás
valami Gyuri a tv-né főmufti , (amikor időjós volt)
Szörényi Örs
Kovács Kristóf
Hajdú Péter
a Földesi uncsi tesója, Zsigmond
Földesi -Szabó
Ezekkel mind együtt élt ÉVEKIG állítása szerint ! :D
hány éves ez a nő, mert a pór nép nincs is közte, csak az ismertek ...
vagy mikor kezdte ? :D
beresrozsa.blogspot.com
beressozsa.blogspot.com
Ha valakit érdekel, olvassa el.
Itt pedig erre a cikkre a válasz, mert a nő nem hajlandó nyilatkozni, és bele menni Antónia játékába.
Helyesen teszi!
"Az sms-em igaz története.
Na nézzük csak ez mit takar.
Antónia azt állítja egy napi lapban, hogy én sms-ben pocskondiázom, az Ő családját.
Mindjárt az elején leszögezem, nem ismerem őket.
Sem az édesapját, sem az anyukáját, sem a testvérét, soha nem is láttam, vagy találkoztam velük, mint ahogy Antóniával sem .
Az a "bizonyos " üzenet, 2011 .05.25.-én íródik, Laci haza érkezése után egy héttel.
A sajtó szokás szerint tele van a nyilatkozataival, , igaz, akkor ő már több mint 6 hónapja egy szót sem váltott Lacival, de minden interjúban "tudja a tutit".
Sejtelmesen nyilatkozik arról ki is lakik az Örs vezér téren, illetve elmondja, hogy Laci "miért jött haza".
Mert Ő TUDJA! :)
Sorban jelennek meg a cikkek, amivel kapcsolatban én már hangotadok.
A volt élettársán keresztül, akivel két évig szintén együtt élt, és Laci első unokatestvére .
A válasz üzenet, szintén általa, hogy ne higgyek az újságíróknak, mind egytől egyik szemét, és csak össze akarnak ugrasztani bennünket, inkább találkozzunk, és üljünk le.
Én kis naiva, még elhiszem, üzenem, jó rendben, felesleges ezért találkozni, de én akkor továbbra sem szólók, vagy válaszolok semmire, ígéri, természetesen ő sem, eddig sem ő volt...
Majd másnap újabb szembesülés a valósággal, csak egy másik napi lap hasábjain.
Hát ekkor született ez az üzenet részemről:
2011.05.25.
"Antónia !
Tegnap azt üzented Zsigától, hogy te soha semmit nem mondasz rólam, és inkább találkozzunk, és egyeztessünk, de higgyek neked, állítólag még sírtál is a Blikkben megjelent cikk miatt !
Ma reggel pedig látom, hogy itt a következő gyöngyszem a Borsban.
ha nincs hozzá közöd, még MA hozd helyre!
Ha mégis, ebben az esetben most már én is szembefordulok veled, és őszintén válaszolok mindenkinek a kérdésekre.
Pénzekről, Robiról, email tartalmakról, ügyvédi munkadíjról, amibe végül SENKI nem adott bele semmit, sms tartalmakról, sorolhatom estig.
"Laci nem akarta bemutatni nekem...nem adom oda Babikát "
Ki kért tőled ilyet?!
Én nem akartam találkozni veled, megvan a felvétel ahol kurvázol, vagy az üzeneteid, ahol meg Lacinál próbálkozol, és mi már rég együtt éltünk.
Igen, tudok róla, köztünk nincsenek titkok, és én nem küldözgetem az ultrahang felvételemet titokban az ex pasimnak, soroljam még ...?
Úgy gondolom,ha ártatlan vagy ( tegnap azt mondtad Zsigának, senkinek nem nyilatkozol többet )
ma bebizonyíthatod.
Amúgy neked lesz megalázó egy ország előtt, ha Laci, hogy végett vessen ennek, kiadat egy közleményt is, kit és MIÉRT nem akar látni !
Tényleg kell ez?
Tényleg úgy érzed, jó ez Neked, vagy Liliennek ?
A fórumokon mindenhol olyanokat írnak rólatok...miért nem tudsz te is úrinő módjára viselkedni ?
Az azért az egész családból senki nem kérdezte meg te sem, pedig (" Nagyon szeretem Lacit, valaha szerettük egymást, ő a gyermekem apukája " ), hogy adhat -e valamit abba az egy csomagba amit be lehet küldeni, és te pontosan tudod, havi egyszer lehet csak.
Na ezeken kellene inkább elgondolkozni az egész "családnak " ........ "
Hát ennyi az üzenet, mivel IPhone-m van, ez két sms összesen.
Elég egyértelmű, kikre gondolok, és szerintem a felháborodásom is.
Addigra már azzal volt tele a sajtó, hogy- Ő Lacival álmodott, hogy öleli meg újra,- a gyerekek miatt jött haza,- nem adja oda Lilit, hogy bevigyem, és itt még egy "idegen nőnek titulál ", sokkal később ismeri el, hogy a gyerek heti 3X volt nálunk, estig, hogy szeret engem, és mindig élményekkel tele ment haza !
Hát erről ennyit..... "
NA ??!! :D
Jó mi ? :D
Kedves liberális ultra toleráns Anonymous a nyáladzó hozzászólásaiddal együtt ki kérdezte a véleményed ?"
HÁT A TIEDET KI KÉRDEZTE DOLFI? LEGALÁBB,HA MÁR IDERÖFÖGSZ, NÉZD MEG A GOOGLEBAN, HOGYAN ÍRNAK BIZONYOS MAGYAR SZAVAKAT, MERT ÍGY CSAK PATTOGSZ ÉS NEVETSÉGESSÉ VÁLSZ.
AKI BUTA, NE UGRÁLJON, FŐLEG NE KRITIZÁLJON!
"Ezen a szemétdombon mindent lehet én ide szarni járok az pedig a legkevésbé érdekel, hogy az olyan finnyás guberálók mint Te mit gondolnak."
AZ EMBEREK WC-RE JÁRNAK, VÍZÖBLÍTÉSESBE,TE MEG MINT AZ ÁLLAT IDESZ@RSZ.
ISMERED A SZÓ ÉRTELMÉT, HOGY GUBERÁLÓ?
MIÉRT HASZNÁLOD,HA NEM TUDOK MIT JELENT???
JAJ,DE BUTA EMBER VAGY!TANULJ GYEREKEM, MERT ÍGY MARADSZ SZÉGYENSZEMRE!
Ezen a szemétdombon mindent lehet én ide szarni járok az pedig a legkevésbé érdekel, hogy az olyan finnyás guberálók mint Te mit gondolnak.
Ocsmány dumádat a családodnak, baráti körödnek megtartani!
Inkább a helyesírásodra figyelj, mert az általános 1 db lel írandó.
Már máskor is észrevettem a bődületes helyesírási hibákat, de nem szóltam.
Na,majom, akkor ki a bulvármédián művelődött proli?
HÁT TE! :-P
Az öszze-vissza keféléshez partner is kell,talán nem kellene álltalánosítani.
Kiírtam a nick nevem te primitív,proli, vén trottyli.
Klasszikus férfi taktika, hogy össze-vissza kefélnek,mint az állat, egy csomó gyereket hagynak maguk után ( szerencse, ha nem fertőzést)aztán lelépnek a nyomorultak.
Egyébként klasszikus női taktika: kefélünk fűvel-fával a kiválasztottal véletlenül terhesek leszünk,ártatlan szemekkel elmondjuk,férhezmegyünk gyorsan és ha nem jön össze akkor mocsok a pasi.
Nemlehet, hogy az ímádott varrónőtök is éppen így járt?
Toncsi nehogy odaadja egy pillanatra sem ennek a "kapcsolat tartó menyasszonynak elnevezésű" szeretőnek a Lányát, hogy majd az vigye be láthatásra a börtönbe! Semmi köze más gyerekéhez. Ráadásul tényleg néhány hónap és ez a nőcske is megy a süllyesztőbe.
Mi bajod azzal, hogy varrónő volt a szakmája?
Snassz dolfikám?
Te mi vagy , atomfizikus?
Ha nincs szakmájuk az a baj, akkor kurvák, ha van szakmája, akkor lenézed a szakmáját.
Undorító egy lény vagy!
Egy nő sincs megvédve attól, hogy a hímje tovább áll. Ezek ilyenek, otthagyják a nőt és gyerekeket. Semmivel sem különben az állatoktól, sőt egyes állatok jobb apák.
Egy szavukat sem szabad elhinni, lányok, mert mind így jártok!
Azt is pontosan tudta bűnözésből van a jólét ami egyszer véget ér akkor most mit akar ?
a legtöbb ember annyira bunkó, hogy saját magát helyezi előtérbe.
a gyerek lelke kellene, hogy fontos legyen.
Számodra mindíg a kislányod érdekei legyenek fontosak ne is figyelj erre a buta szöszire.
SZÓLJ HOZZÁ!