Hab ID Regisztráció OpenID

Bajor Imre visszatért a színpadra!

2010. 03. 28. 08:30
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Jól van a Kicsi Huszár, tegnap este már újra játszott
Détár Enikő gyógyulása után újabb színész visszatérésének örülhet a hazai közönség: lefogyva bár, de törve nem tért vissza "önkéntes száműzetéséből" Bajor Imre.

Az 52 éves művész a rosszullétét követő három hónapos kényszerpihenő után szombaton este ismét színpadra állt a Mágnás Miska főszerepében az Operettszínházban.

Tíz kilót ugyan fogyott, de ez még jót is tesz szervezetének. Az előadás előtt a Blikknek nyilatkozva elmondta: lélekben és fejben kellett felkészülnie újból a darabra.



"Majd elválik, hogy sikerül-e, de a legjobbakat remélem. Az ember átveszi a szerepet, átgondolja megint, a többi magától megy..." - mondta a bulvárlapnak jókedvűen Bajor, akit kollégái már nagyon vártak vissza. Oszvald Marika örül, hogy a hétvégén egyből dupláznak a "Kicsi Huszárral".

Bajor Imrét januárban 200-as vérnyomással vitték kórházba, a Doktor úr című darab próbáján lett rosszul. Bár a Heti hetes megmondószékébe már korábban visszaült, három hónap kellett ahhoz, hogy nyugodtan és erősen vállalhassa Miska lovász szerepét az Operettben.

(Forrás: Blikk)

KOMMENTEK:

ticiano 2010-03-28 14:18:52
Végre egy igazi szinész visszatért közénk! Sok szerencsét.
XXX 2010-03-28 10:53:35
Éljen Bajor! Csak a heti hetest hanyagolni kell!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!