Hab ID Regisztráció OpenID

Bajor Imre nagyon rosszul van

2012. 02. 03. 09:25
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Mentálisan is rettenetes állapotba került a színész

Bajor Imrének anyagi gondjai vannak, így második feleségével, Ildikóval kénytelenek voltak meghozni a döntést: dunakeszi családi házuktól megválnak, és szerényebb körülmények közé, Fülére, a nyaralójukba költöznek. Ám kollégái féltik, hogy messze a fővárostól, a munkájától, a magányban újra depresszióba eshet.

Főként, hogy már most az idegi-lelki kimerültség jeleit mutatja. Bajor első párja, Hámori Eszter, aki jó kapcsolatot ápol vele a két közös gyermekük miatt, elmondta: Bajor valóban nagyon rosszul van. Két kamaszgyermeke van, akiket imád, és anyagilag is nagyon komolyan szerepet vállalt a felnevelésükben.

 

 

 

depi

 

 

 

Ám egy ideje nem tud igazán segíteni nekik, pedig elkelne a támogatás, hisz a gyermekek anyja is rosszul áll anyagilag. "Hónap vége előtt egy héttel tízezer forintunk maradt, pedig, ha tehetem, napi 16 órát is dolgozom. Borzalmas helyzetbe került a volt férjem, sajnálom, de valóban meg kell válnia családi házától"

"Csak attól félek, hogy ebben a válságban nem fogja tudni eladni... Már arról is beszéltünk, hogyan fog találkozni a gyerekekkel, ha elköltözik. Mi Fóton lakunk, de én is szívesen leviszem majd őket hozzá." - nyilatkozta a színésznő.

(Forrás: Kiskegyed)

KOMMENTEK:

leoka70 2012-02-10 08:36:15
Világ életében egy ripacs volt, mondjuk ki őszintén...Oli úr a Szomszédokban,Heti hetes semmilyen szar poénokkal, Koós Jani haverral hakni stb...
Ha az a pénz most itt lenne előttem amit ez az ember elherdált , elivott , eldohányzott sokáig nem lennének anyagi gondjaim.
Nekem nincs mit eladnom, 120 ezret keresek.
Anonymous 2012-02-09 21:03:20
A képen az a révedező, üveges tekintet mindent elmond...
Anonymous 2012-02-09 19:05:40
marika drága, én is sajnállom. na nem ezt az organizmust, hanem magácskát.
de nagyon igaza van. létezik egy olyan kulturális szint ahol ezen tudnak nevetni, és még fizetnek is érte.
szerintem vegye magához eltartani, de előtte azért mindent zárjon el. főleg a pálinkásbutykost.
Anonymous 2012-02-09 18:16:10
Évekig mutogatták, hogy kikkel és hová jár nyaralni.
Nem Tiszakécske volt.....
Az élet már csak ilyen, egyszer fent egyszer lent.
Ez a férfiatlan nyivákolás viszont igencsak ellenszenves.
Anonymous 2012-02-09 12:39:55
Hát igen mikor kint volt a Mexikóban a barátokkal dőzsölni akkor nem volt baj nem volt depi se szegény !!!!
Nem is jó színész legalábbis én nem teszem a jó színészek közé őt ........
Én nem sajnálom az biztos sőt megérdemli a sorsát az ilyen aki a heti hetes -ben tud csak szarságokat pofázni!!!!!
Meg vinnyogni és röhögni a jónépen!!
marika 2012-02-09 12:11:10
hét kedves Bajor urat sajnállom.miert kell ilyen csunyán elmondani.szégyeljék magukat.nagyon sok jo müsorban szerepelt,és nagyon sok jo mulatságos orákat szeruett nekünk.nagyon sok más müsor van ami sokkal de sokkal unalmasabb meg sok bamba müvész aki nem ér egy kalap .....sem.igy elmondani akin annyit lehetett mosolyogni aki felviditotta az embereket.hát lecsuszott???istenem sok mindenkivel megeshet még.ivott??mennyien isznak és még az mellett milyen rosszak.miert kell bántani.ez az irigység meg kárörvendöség jelei ahogy viselkednek.ha nem tetszik nem kell bele rugni.a heti hetes hát ha nem tetszik ne nézzék.miert mocskolják.nézzenek mást.nem akarok meg nevezni senkit meg semilyen müsort mert azzal én is a maguk szintjére kerülnék.csunya dolog le irni valakit.én nem ismerem az urat de müsori alapján itélem meg.mindig jol szorakoztatott.tisztelettel.
Anonymous 2012-02-06 16:05:07
Bizony, kedves Imre az országban rengeteg ember él évek óta szegénységeben, csúsznak le, ki tudja meddig.
Aztán mégsem óbégatnak, hanem méltósággal viselik méltatlan sorsukat.Mert ők is dolgoztak, nem a Heti Hetes vigyorogtak baromi sok pénzért (egyébként néha hozzá illene szólni, ennyi pénzért).

Szóval ilyen az élet Bajor úr!
Loncus 2012-02-06 14:29:29
Majd, ha ráérek sajnálom. Nekem is az a véleményem, hogy nem kellett volna addig nagy lábon élni,amíg jobban futotta. Pont a gyerekei miatt gondolnia kellett volna a jövőre is. Ja, de a gondolkodáshoz ész is kell , aki elitta, az nem tud gondolkodni. Neki nem lenne elég mondjuk egy 3 szobás ház? Most szegény édesanyjára hivatkozik, hogy ő is velük él. Mások is élnek idős szülőkkel együtt, kis nyugdíjból, meg munkanélküliként, az mit szóljon? A kicsi huszárnak annyi a rezsije egy hónapban, mint az előbb említetteknek félévi bevételük összesen.
Anonymous 2012-02-06 13:32:04
"Anonymous2012-02-03 22:19:03
ez a zsidó szarkupac már 30 évvel ezelőtt is szét volt esve a sok piától
csak azért mozog még ez a hányadék organizmus mert a pálinka fertőtlenítette""


Tetszik:)))))kevesebbet kellett volna drinkolnia.....
Anonymous 2012-02-05 18:10:19 lehet h egyszerű de igaza van . én a leves helyett a dunába lőném a tetvet ha lehetne . monnyuk az meg környezetszennyezés 2012-02-05 21:59:13


Kis hercig bajuszka nincs az orrod alatt ???
Anonymous 2012-02-05 18:10:19
lehet h egyszerű de igaza van . én a leves helyett a dunába lőném a tetvet ha lehetne . monnyuk az meg környezetszennyezés
Anonymous 2012-02-05 17:11:13
berkes,te egy nagyon egyszerű emberke vagy.
berkes 2012-02-05 14:30:54
Ki a gecit érdekel mehet a levesbe!
Maxima-NAK! 2012-02-05 11:44:37
AZ ORSZÁGBAN NAGYON SOKAN, TÖBBSÉGBEN VANNAK A POTYALESŐ EMBEREK, JÖVEDELEMTŐL FÜGGETLENÜL.
SŐT A MAGAS JÖVEDELMŰEK MÉG INKÁBB POTYALESŐK!!!
a GAZDAG BANKÁROK MEG MIÉRT FOGLALKOZNÁNAK BAJORRAL? KI NEKIK BAJOR?
KÜLFÖLDÖN SOK SZÍNÉSZNEK MENT AZ ÉTTEREM NYITÁS, ÜZEMELTETÉS, CSAK AZZAL NEM SZÁMOLT BAJOR, HOGY EZ ITT MAGYARORSZÁG ÉS ITT MINDEN MÁSKÉPPEN VAN, MINT NORMÁLISAN.

Maxima 2012-02-04 17:55:02
Anonymous! Egy gazdag bankár talán adhatott volna neki Jó tippeket. De a sok potyaleső,éhenkórász barátok sugallatára belevágott a vendéglátósdiba. Holott tudták ,ez nem fog menni....
Anonymous 2012-02-04 17:40:15
Maxima !

Sorold a neveket, kikkel kellett volna barátkoznia, hogy neki is leessen a koncból!?
Mert az általad sugallt emberek szerinted nincsenek leépülve mentálisan.
Ez a hét vicce volt..
Maxima 2012-02-04 17:30:21
Bankárokkal,politikusokkal stb. kellett volna barátkoznia,akkor nem tartana itt.Ilyen suttyó haverok /nevet nem említek/ mellett ne csodálkozzon,hogy mentálisan leépült...
Anonymous 2012-02-03 22:19:03
ez a zsidó szarkupac már 30 évvel ezelőtt is szét volt esve a sok piától
csak azért mozog még ez a hányadék organizmus mert a pálinka fertőtlenítette
Anonymous 2012-02-03 21:40:47
Nagyon megöregedett, összetört, szétesett.
Anonymous 2012-02-03 18:50:34
Nem egy férfias jelenség, az már biztos.
Akkor nem nehéz megjátszani a Janit, amikor megy a szekér.
3 családnak is megfelelő házban élt, nyaralója van, kocsi sofőrrel, étterem ,mög a.....m nem kéne?
Jasmin 2012-02-03 18:09:44
És mi van a Kicsihuszár éttermével? Azt már eladta? Nevetségesek ezek a "híres" emberek, akik panaszkodnak. Miért éltek nagylábon, amikor tele voltak pénzzel? Lehetett volna spórolni és nem siránkozni. Nemhogy a nyaralóját adná el, és akkor nem kellene Dunakesziről elköltöznie. Szerintem egy kisebb házat, nyaralót előbb el lehet adni, mint egy nagyobbat, igaz nem kerül annyiba. Ettől függetlenül, nem tudom sajnálni egy percig sem. Vannak nála ezerszer rosszabb helyzetben, akiknek egyáltalán nincsen vagyonuk, mégsem siránkoznak.
Anonymous 2012-02-03 15:55:32
"Olyan település nincs, hogy Balatonfüle, mégis több ismert embernek van ott nyaralóija, mint a Monte Carloban. Fülén a templom és a vegyesbolt között ráadásul hatalmas orgiákat szoktak rendezni, ahol magyar nótákat dalolnak. Mint megtudtuk, a Balatonfüle elnevezést Szilágyi János tévés akasztotta a településre, még húsz évvel ezelőtt, amikor házat vett a Fejér megyei kis faluban. Szilágyi a fülei nyaralásokkal sorban megfertőzte kollégáit, így Koóst, Bajor Imrét, legutóbb pedig Makk Károlyt is. Mindenki vagy épített, vagy vett egy nyaralót Szilágyiék utcájában."
Izabella 2012-02-03 15:36:11
Sokan élnek így, miért ez a hír?
És nagyon sok embernek még 10 ezer Ft-ja sincs az utolsó hétre.
ha nem sikerül eladni a házát, neki akkor is van hol laknia.
Ja, hogy szerényebbre kell venni a figurát? Isten hozta a valóságban!

Ennél sokkal borzasztóbb, hogy csődbe ment a Malév(ezáltal nagyon sok ember kerül elbocsátásra), hogy csődközelben van a Máv, és hogy politikusaink még mondog vígan dorbézolnak.
A mi pénzünkön!!!!!!
EZ probléma!!!!!!!!!
nem az, hogy Bajor lelke milyen állapotban van.
Anonymous 2012-02-03 15:04:35
tunyoka !

Kinek lehet itt reménye bármire is, hacsak nem országgyűlési képviselő??
Itt mindenkit rendszabályoznak, büntetnek,de akik miatt élünk ilyen szarul, azok vígan gazdagodnak, végtörlesztenek és vesznek fel nagy pénzeket joggal és jogtalanul is.
És végül a matolcsy a pofádba vágja, hogy ragyogóan meg lehet élni 47.000,-forintból.

Hát csak reménykedj!

tunyoka 2012-02-03 13:31:07
azt szokták mondani a remény halmeg utoljára,de feladni semmit nem szabad.kilátások minden embernél adva vannak.én biztos kikezelném a tisztelt müvészurat.a párjának csak annyit találja meg azt amivel ezt a rohamos leépülést megforditaná illetve vissza állitaná a normális reál világát.
BK 2012-02-03 12:12:21
"Ebül szerzett jószág ebül vész el"
Régi közmondás....
Persze MAGYAR közmondás :) ezt meg nem ismerheti ez az áruló mocskolódó idegen szívű alkoholista ripacs.
Niivifoidfpd 2012-02-03 11:42:40
Nem sajnálom,márpedig azért mert sok "átlag " ember még szarabb helyzetben van.Másnak is vannak anyagi gondjai,vagy éppen munkanélküliség a családban.Mindenki ezzel küzd,egy kivétellel,hogy nekik,nincs több milliós házuk amit eladhatnának,vagy ha mégis mehetnek az utcára.Ha eladja dunakeszis házát,még mindig van hova költöznie.
A KAPZSISÁG VEZETTE IDE 2012-02-03 11:01:40
NAGYOT AKART A SZARKA....
Van itt komolyabb probléma is! 2012-02-03 11:00:25
Csoportos létszámleépítés jön a Malévnál

A Malév rendkívüli vagyonfelügyelője hamarosan bejelenti a csoportos létszámleépítést, csak az operatív működéshez szükséges létszámot tartják meg, a többieket elbocsátják, a létszám azonban ma még nem ismert - ismertette a rendkívüli vagyonfelügyelő.

Limburger Lóránt, a cég megbízott vezérigazgatója hozzátette, hogy az elbocsátás nem érinti a leánycégeket. Az anyavállalat munkavállalói a januári béreket megkapják.
adolf 2012-02-03 10:49:37
Ki mint vet úgy arat.Menjen a heti tetvesben együtt fellépő zsidó haverjaihoz segítségért Bajor alkesz.
szegény gazdagok.. 2012-02-03 09:54:07
Bizottság előtt alázzák meg a rokkantakat

Feleslegesen költik az állam pénzét, amikor felülvizsgálnak számtalan olyan embert, akinek végleges az állapota. Egy-egy felülvizsgálat akár 6000 forintba is kerülhet. Többet veszít, mint nyer az állam a felülvizsgálatokon” – mondta a hvg.hu-nak Bernáth Júlia, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) rehabilitációs gazdasági szakértője. A Kisalföld is írt egy olyan férfiról, akinek meg kellene jelennie felülvizsgálaton, miközben mindkét lábát amputálták, két kezén pedig összesen három ujja hiányzik.

\"Egyre gyakoribbak az extrém esetek\" - monda a hvg.hu-nak Hegedűs Lajos, a MEOSZ elnöke. Példaként említette, hogy egy visszarendelt, szklerózis multiplexben szenvedő embert átsoroltak, mert amikor épp az orvos előtt állt, jobb volt az állapota, mint általában. \"Szklerózisos beteg az egyik pillanatban tolószékben ül, a másik pillanatban fel bír állni. Nem lehet előre megjósolni, milyen állapotban lesz, amikor az orvos elé áll\" - tette hozzá Hegedűs. De jogsegélyt nyújtanak olyan, combközéptájt csonkolt férfinak is, aki korábban kamionsofőrként dolgozott és nem kapta meg a rokkantsági ellátást. Hasonlóképpen járt egy negyed tüdővel, csípőprotézissel élő kőműves is, akinek egy év alatt hétszer tört el csontja. A bizottság azonban rehabilitálhatónak ítélte meg.

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!