Bajor Imre balesete
Bajor Imréhez mentőt kellett hívni, ugyanis tegnap otthonában egy rossz lépést követően
szilánkosra törte a bokáját.
Szerdán munka után, hazatérve érte baleset a népszerű színészt - Bajor Imre rosszul lépett és elesett. Akkor még nem érzett nagyobb fájdalmat, ezért lefeküdt.
Ám reggelre duplájára dagadt a bokája! Persze már komoly kínokat okozott neki a fájós végtag. Nem tudott saját lábán bemenni a kórházba, mentőt hívtak hozzá. A színészt műteni kellett, csak pár hét pihenő után térhet vissza a színpadra.
Több fellépését és Heti hetes-beli szereplését is lemondta.
" A lépcsőn jött, amikor kifordult a bokája, s olyan szerencsétlen mozdulat volt, hogy azonnal el is tört a külső csontja. Először a háziorvosnak szóltunk, reménykedtünk benne, hogy nem akkora a baj. Azonban ahogy a doktor úr megnézte, azonnal látta, hogy komolyabb beavatkozásra lesz szükség, és mentővel a váci kórházba vitette. Itt megröntgenezték, és látták, hogy elkerülhetetlen a műtét. Úgy tudom, egy fémrudat építettek bele a csontjába, azzal fogatták össze a sérült részt. Természetesen nagyon izgultam, hiszen minden műtétnél léphetnek fel komplikációk, ám szerencsére semmi ilyesmi nem történt. Magánál van, csak még bágyadt. Ha minden rendben, a hét végén már haza is engedik." – mondta el a színész felesége.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Mielobbi gyogyulast a Muvesz urnak!!
Az utolso pohar mar nem kelett volna!
En is kedvelem magat!
SZÓLJ HOZZÁ!