Hab ID Regisztráció OpenID

Az utolsó fotózás Albert Györgyivel

2008. 10. 09. 07:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
"Jól mutatnak a selyempizsamám mellett..."
Albert Györgyi halála napjáig nem veszítette el humorérzékét. A múlt hét pénteken - családja által kiadott tegnapi közlemény szerint légzési és vérkeringési elégtelenség következményeként szívelégtelenség miatt - elhunyt riporternő a hot! magazinnak adott utolsó interjújában fricskának szánta ötletét, hogy az anyaghoz készült fotókon két férfival szerepeljen.
 

 
"Karácsonykor lesz két éve, hogy különmentünk, majd elváltam a harmadik férjemtől is. Azóta annyi ostobaságot írtak össze rólam, a férfi ügyeimről, hogy fricskának szántam a dolgot.
 
A férfiak ábrándozhatnak arról, hogy két nővel? Sőt, természetesnek is tartják? Hát akkor én két fiúval!
 
Az erősebbik nem tervezgethet, hogy az egyik nő főz, mos, takarít, a másik meg remek az ágyban? Fricskának szántam: kérek két olyan fiút, aki jól mutat a selyempizsamám mellett, és ágyba hozza a reggelit."
 
A hot! ma megjelenő számából az is kiderül, hogy a fotózás napján Albert Györgyinek fényes kedve volt, akárcsak utolsó tévéinterjúin.
 
(Forrás: Blikk)

KOMMENTEK:

Flóra 2008-10-23 06:01:32
A depressziósok poklát még a barátok is elutasitják, akarathiánynak, kényeskedésnek tekintik.Pedig megértéssel ők tudnának a legtöbbet segiteni ha megértenék
Mariann 2008-10-16 07:19:26
ÉN IS SAJNÁLOM IGAZ CSAK AZ EGYIK FÖZÖMUSOR OTTA ISMEREM DE NEKEM SZIMPATIKUS VOLT ÉS SAJNÁLOM HOGY MEGHALT.NYUGODJON BÉKÉBE.
Cicuska 2008-10-13 17:56:23
naon sajnalom szegenyket
edit 2008-10-13 16:15:31
miért kell embereknek meghalni,hogy értékelni tudják őket. Most mindenki sajnálja egy hétig.Magyar mentalitás.
margoland 2008-10-11 16:14:12
Nagyon sajnálom, hogy elment a Györgyi, jó ember volt, csak nem vették komolyan őt!Most mikor meghalt, talán élni szeretett volna igazán!
Andi 2008-10-11 15:22:35
Sajnálom hogy elment közülünk,addig játszott a halál gondolatával,mig el is jött érte.Őszinte és igaz ember volt,ezért nem kellett egyik tv-be se,sőt a rádióba se.Többen lennénk ilyen igaz és őszinte emberek ebbe az országba,nem lennének gondok.
Krammer Gabriella 2008-10-11 13:18:03
Ngyon sajnálom,hogy meg halt Györgyi.Jó ember volt és sajna nem figyeltek rá
dns 2008-10-09 12:13:14
Györgyit nagyon sajnálom. Még mindig nem hiszem el... A halál ennyire nem válogat:( A bal oldali fiuka viszont nagggyon sexy:D

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!