Ashton Kutcher: Valentin nap legyen az utálat napja!
Demi Moore élete párja reméli, hogy idén kellemesebben telik majd a Valentin, vagyis az "utálat" napja, a tavalyi ugyanis nem éppen úgy sikerült, ahogyan azt eltervezték.
Ashton Kutcher kis feleségével és annak volt férjével, Bruce Willisszel és annak új arájával töltötte a szerelmesek ünnepét - egy bárpultot támasztva. Bár a hírek szerint a négyes baráti viszonyt ápol egymással, Kutchernek valószínűleg nem a közös program volt a nagy álma.
Mindez azért sikerült ilyen szerencsétlenre, mert a 32 éves színész elfelejtett rendesen felkészülni az év legromantikusabb napjára: nem tudott időben asztalt foglalni maguknak, így egy bárpultnál kellett együtt ülniük a pároknak.

Kutcher így emlékszik az esetre: "Én voltam ott, Demi, Bruce és Emma, ami nem baj, hiszen barátok vagyunk, szoktunk néha közös programot csinálni. Az én dolgom volt asztalt foglalni. Már tizennegyedike volt és hiába telefonáltam körbe mindent és mindenkit, nem volt szabad hely, így mind a négyen a bárpultnál ültünk..."
A színész azt is elmondta, hogy nem rajong a Valentin napért. "Utálom a Valentin napot, ki nem állhatom! Ha valakit szeretünk, azt minden nap szeretjük, nincs szükség külön ünnepre. Az év 364 napja szóljon a szeretetről, és február 14-e legyen az utálat napja. Ilyenkor elmondhatnánk ellenségeinknek, mennyire ki nem állhatjuk őket."
(Forrás: Napiász Online)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
utálatos, pfúj, pfúúúúj
Szívemből beszélt. Ezzel a gondolattal teljesen egyetértek!
SZÓLJ HOZZÁ!