Hab ID Regisztráció OpenID

Anyagi mélypont: hogyan jutott idáig Vikidál Gyula?

2010. 01. 20. 13:31
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Bezárult a kör: Vikidál Gyula barátait kéri, hogy segítsenek
Hazánk egykoron legismertebb rockénekese most személyes tárgyait árulja, hogy eltarthassa családját.

A hamarosan 62. születésnapját ünneplő Vikidál Gyula megélhetése drasztikusan megváltozott az elmúlt években. A '70-es, '80-as évek ünnepelt rockcsillaga hiába keres munkát, még kifutófiúnak sem alkalmazzák.

Hajdanán pedig rajongók és felkérések ezrei hevertek az énekes-színész lábai előtt, ami nem csoda, hiszen erőteljes hangjával az István, a király rockopera emblematikus és meghatározó szereplőjévé vált.

A '80-as évek Vikidál fénykorát jelentették. A 900-1000 forintos gázsiból remekül megélt. Futott is a szekér, és a színházi szerepekből, koncertekből, haknikból vígan összejött havonta 12 ezer forint, ami nagy pénznek számított akkoriban. Feleségül vette P. Mobil-beli zenésztársa, Kékesi Bajnok László testvérét, Juditot, akivel azóta is boldogan él.

A "tündérmeses" azonban itt véget is ér, a zenész ugyanis nemigen tett félre, gondtalanul éltek a mának. A Kiskegyed beszámolója szerint Vikidál Gyula életműve egy Nagykovácsiban épült ház és egy autó lett.



Az István, a királlyal akár meg is gazdagodhatott volna, a hazai szuperprodukció több milliót hozhatott volna a konyhára. Sok más zenésztársnak (például Pressernek vagy Balázs Fecónak) szerzői jogdíjat visz a postás, Vikidál azonban ezt nem kaphat, hiszen "csupán" énekes volt.

Az utóbbi időben sikerrel futott a Mobilmánia zenekar, ahol ex P.Mobilosok örömzenéltek együtt, a válság miatt azonban megszűntek a fellépések - mesélte Hajnal Gábor rockmenedzser a Kiskegyednek.

A színházi szerepek valószínűleg Vikidál ügynökmúltjának napfényre kerülése miatt koptak el - a kör tehát bezárult.

Vikidál mostanra olyan helyzetbe került, hogy legszemélyesebb dolgait kénytelen áruba bocsátani. Barátai, rajongói nem kis megdöbbenésére az alábbi levelet küldte nekik.

"Kedves Barátaim! Kissé szorult helyzetemen javítanátok, ha néhány elektronikai berendezésemet segítenétek eltávolítani a készletemből. Egyszerűen fogalmazva: nem tudom eltartani a családomat, mert alig van munkám. Tehát szeretnék dolgozni, de még kifutófiúnak sem vettek fel, ezzel a névvel... Bármilyen munkát vállalok, amit egy 62 éves kisnyugdíjas el tud végezni. Ha olyan, amit még nem csináltam, azt hamar megtanulom..."

(Forrás: Kiskegyed)

KOMMENTEK:

Kaiser 2010-11-10 00:25:45
Anonymousnak egyetértek azzal a gondolatával, hogy nem egy ilyen kiemelkedő nagy tudású művésznek kellene boncolgatni a múltját, hanem azoknak a nagyhatalmú fingzsákoknak /színdirektorok stb / akik saját karierjük és poziciójuk érdekében, bármire képesek lettek volna. Ha kell csontig benyalni Szinetárnak vagy Major Tamásnak.
T. Norbi 2010-07-16 10:14:36
Olvastam a jobbnál jobb hozzászólásokat, és majdnem lehet azt mondani hogy mindenkinek igaza van. De sokan sarat dobálnak arra akinek negativ véleménye van Vikidál Gyulával kapcsolatban. Szerintem nem kellett volna akkoriban a mának élnie, minden fillért eldorbézolni, rakhatott volna félre, csak akivel elszalad a ló az nem gondol a holnapra. Most meg nyavalyog, hogy nem birja eltartani a családját, meg magát sem. Egyébként nem ő az egyetlen "sztár?" akinek megélhetési problémái vannak. Biztos mindenkinek van a környezetében lecsúszott ember. Csak senki nem beszél róluk ennyit. Hogy nem talál semmi munkát megint nem tudom elhinni, lehet hogy nem jó helyen kereste, vagy úgy járt mint az egyszeri ember akinek a barátja angliában dolgozott, már évek óta, és az egyszeri ember megkérte hogy szerezzen neki is munkát, nem számit mit kell csinálni, csak kint legyen és dolgozhasson angliában. Lett is munka, nem is akármilyen, hanem éttermi pénztáros munka, de az a bizonyos egyszeri ember három nap után hazament magyarországra, mert neki ez nem megfelelő, nem erre számitott. Vikidál Gyulának is lehetett volna munkája de biztos ő sem vállal el akármit. Az tetszene neki a legjobban ha valamelyik tv csatorna csinálna egy bugyuta műsort, amiért műsorvezetőként néhány millát leakasztana. De az a pénz sem tartana sokáig. Befejezésként még annyit tennék hozzá, hogy nem kell mindenkinek gyűjtést szervezni, és az utca emberét megkérni hogy adakozzon ilyen meg olyan célokra. A gazdagok meg nem adnak egy fillért se senkinek. A politikusok fizetését sem ártana csökkenteni. Abból jutna a Vikidálnak is.
Tibor Takács 2010-02-15 15:34:52
Szerintem hallgassátok meg az Igazság és az Engem ne sajnáljatok című Dinamit dalokat,azthiszem ezekben minden benne van.
És agy kérdés:Vajon Ti mit csináltatok volna?
vica 2010-02-09 14:35:25
Ezen a helyzeten csak mi emberek tudunk változtatni hát itt az idelye.Csak egy a propléma kiben higgyünk!!!!!!!!
Tünde 2010-01-30 20:29:02
Tisztelt hölgyeim és uraim.
Az egyik legnagyobb magyar énekesről beszélünk.
Mindannyiunk példaképéről és egy kiváló tehetségről.
Bizonyos dolgokról nem mi döntünk az életben. Csak és kizárólag olyan emberek kerülhettek ilyen helyzetbe akik valamit számítottak és elértek az életben. Sajnos ez azzal járt abban az időben.
A mi döntésünk hogy ezek alapján ítélünk-e.
Jónász Edit 2010-01-26 22:28:02
Bocs,az előzőt én írtam,csak nem töltöttem ki amit kellett volna,mert még most tanulom a sz.gépet.
Nem szeretnék névtelenül írni semmit,én mindig mindent vállalok,telefonszámmal ,névvel,más szituációkban is .
Anonymous 2010-01-26 22:24:26
Wilk Henriknek üzenem:
Éltem sajnos a rendszerváltás előtt.Tudom,hogy volt akkor,a mi családunkban is volt hasonló eset,de mi maradtunk szegények.A fiatalabbaknak viszont azt üzenem,hogy többet kellene olvasni ebben a témában,utána ítélkezni.Talán ,ha néznének erről a rettenetes szoci világról filmeket,olvasnának könyveket,hogy milyen rettenetes helyzetbe lehetett hozni embereket,akár jelentéktelennek hitt jelentésekkel is, máshogy gondolkodnának.
Bármilyen furcsa,az emberek között vannak,akik igyekszenek becsületesen élni . A művész úr nem ezek közé tartozik.Sajnos,ma a bűn,már legtöbb ember számára megbocsátható.Sajnálom,hogy a jelentettek nem szólnak hozzá,pedig láttam őket a TV-ben .Gondolom,ők végig sem olvasnák ezt az oldalt.
A veszprém kiráya 2010-01-26 11:36:49
sajnálom szegényt! tudni kel hogy ez mind a bajnaji gordon hibája hiszen minde emberel meg teszi ez mindennek az árát emeli!!!! száradjon a lelkén!!!!
Robi 2010-01-25 22:46:11
En talan annyit szolnek az egeszhez,azt kivanom Vikidal Gyulanak,sikeruljon talpra allni,mert bizony minannyian kerulhetunk a mai vilagban szorult helyzetbe,meg azok az emberek is,akik annyira biztosnak tudjak az eletuket!!!Nagyszeru enekes,a mai napig egyik kedvencem az Istvan a Kiraly-darabbol o,ne legyunk rosszak,segitsunk ha tudunk,nem csak rajta,barkin aki elcsuszott,van ugy hogy hibazunk,de semmi nem helyrehozhatatlan!!!Hiszen emberek vagyunk nem de???Vagy...a magyar mas???Szornyu ezt kimondani,de van benne igazsag,sajnos.
Libor Anna 2010-01-25 16:27:46
Nem olvastam el, csak az utolsó egy-két hozzászólást, de:
Azért az milyen szánalmas már (akkor én is az vagyok!), hogy másnak az életén nyámmogunk? Úristen, gondoljátok már át! Hát ez most a szórakozás, hogy ha nincs jó film a tévében, akkor a régi, elfeledett (ami egyébként szerintem Vikidálra NEM IGAZ!) zenészeket ócsároljuk? Nézzetek már magatokba! Most én is elsoroljam miért nem szeretem Britney Spierst, vagy egy másik, még nagyobb sztárt? Akinek nem tetszik, hogy élt a P.Mobilos Vikidál Gyula, mehet is innen el, hogy ne mondjak csúnyát! Mindegy, hogy élt régen, az a fontos, hogy most hogy él nem? Segíteni kéne az ilyen embereken, nem csak még nagyobb terheket róni rá a pletykákkal! Nem akartam ezzel senkit megbánatni. És az a senki nem Vikidál! Ő... egy nagy ember! Nagy múlttal. Ki tudja miért szorult ilyen helyzetre? Én igazából annyira nem hiszek a tévének, az újságnak, de ez már más dolog...
Maxima 2010-01-24 21:09:11
Most úgy őszintén, mi a faszt lehetett akkoriban "jelenteni"? Azokban az években minden lakás egyforma volt.Mindenkinél ugyanott volt a szekrénysor, az asztal...Mindenki levolt káderozva. Sőt,még a házaséletébe is "beleszóltak". Vikidál beleesett a mának élők csapdájába.Jól élt és keveset fizetett be.Így járt Medveczki Ilona,Nagy Feró ....
keszeg 2010-01-24 14:38:32
olvasom itt az elöttem irók gondolatait.mindenki nézzen Magába!akik sajnálják ,akik ugy gondolják nem volt méltó a nevéhez amit tett.Önök hölgyek és Urak mindig mindent megfelelően tettek?
Nem követtek el hibákat?
Én előrebocsájtom nincs se rosz ,se jó gondolatom ez irányban
Csak Önökröl senki nem tud semmit,(valószinű nem tettek az asztalra annyit mint Ő)és ezért becsmérlik a másikat .Ez a magyar mentalitás . Valakit mindig bántani szapulni,szidni. (na jól oda mondtam)és akkor Önöknek jobb?
ismerik az elözményeket,hogy mit miért csinált? köszönöm a sok HIBÁTLAN EMBERNEK ,hogy elolvasták a gondolatomat.Jelzem senkit sem szerettem volna megbántani.,
Vikidál Gyulának pedig azt üzenem:remélem sikerül talpra állnia,ahogy a többi10000000embernek is
Wilk Henrik 2010-01-23 16:58:21
Aki elitéli az ügynöki multjáért, az nem élt a rendszerváltás előtt. Hogy dolgozhasson, zsarolásnak kitéve írt alá. Az, hogy nem jelentett, becsületére válik. Sokan tetszelegnek manapság a "hős" szerepében, hogy ő nem írt alá. Nem is kérték erre. Vannak, akik letagadják, hogy családtagjuk ügynök volt és most ők a leghangosabbak. Sajnos én nem tudok segíteni, mert én is nyugdíjas vagyok. Azt elmondhatom, hogy fénykorában sem volt megközelíthetetlen. Közel lakom hozzá. Közvetlen, udvarias, barátságos.
tányaolga 2010-01-23 15:32:49
Csodás hangja van, a legjobb az országban.
A többi nem számít....
Szinetár Dóra apukája több volt mint ügynök! a végtelenül tehetségtelen ostoba lánya meg kapja a 10 milliós fellépéseket, a vörhenyes pofájúval együtt....
Röhejes és kínos olyan nyivákolással a Nyomorultakban kiállni a színpadra.
Akkor kit nem szeretünk?!
Én őket!

Gondolom azért nem kap lehetőséget, azért nincs Actvity-hez hasonló szemétre való műsora mert nem a komcsik kutyája.
Neem?
bufo3 2010-01-23 15:10:01
Nekem is ikon volt valamikor,de most egy szánalmas SENKI. Jelenleg két futó darabban játszik a Madáchban plusz haknik, a Mobilt már be sem vállalja. Miről van szó?
zs58 2010-01-23 13:47:03
Lehet hogy ügynök volt, de azt is kideritették, hogy nem jelentett. Azért nem ártana egy kicsit megvakarni a többi nagyjaink múltját is, mert lehet hogy még mindig derülnének ki dolgok.Lehet hogy aki a legjobban kiabált rá, az volt az igazi besugó.
T.Y. 2010-01-22 22:31:39
Én nem sok mindent tudok az ügynöki munkáról, akkor amikor Ő ugy döntött hogy elvállalja az ügynöki munkát, azért dönthetett ugy, mert munkát akart, énekelni, azt amihez ért.
2010-ben ha bárki elé raknak 5.000.000Ft-ot hogy ..... akkor mindenki elgondolkozik rajta és dönt hogy segit e rajta ez a sok pénz vagy sem. Lesz e munkája vagy sem...
T.Y. 2010-01-22 22:24:38
Minden embernek vannak rossz döntései.
Az adott kor hozta ezt magával.
De Vikidál Gyula ettől még le tett az asztalra valamit.
Nem csak az István a királyban, más rock szinházas darabokban.
Bármit tett, attól még meg kell a munkáit becsülni.
jonaszedit 2010-01-22 14:56:06
Sok embernek van szép hangja, becsüljük is őket,kivéve,aki ügynök volt.
Nagyon tiszteltem Szabó Istvánt is,minden filmjét láttam,de amióta kiderült róla,hogy elárulta a saját barátait,azóta az én szememben nem csak nem tisztességes,de a munkái is elértéktelenedtek.
Mindig mondják,hogy a színésznek ,,kurvának"kell lenni,hogy boldoguljon.
Abban az esetben,amikor kiderült a tisztelt művész ügynöki múltja,az azt követő filmszemlén talán még jobban benyaltak neki/már bocsánatot is kérek,mert nem szoktam így beszélni,de ez volt az igazság/-mint előtte.
Szinte demonstrálták,hogy:na,és?
Úgy gondolom,ők voltak a szakma KURVÁI.
A többinek nagy tiszteletem,maradjanak
egyenes gerinccel !!
Évi 2010-01-22 13:49:35
Vivi!

Hogy jössz te ahhoz, hogy becsmérelj és kárörvendj egy Művészen, aki mégiscsak letett valamit az asztalra! Bezzeg amikor az István a királyt hallgatod akkor nem rosszmájuskodsz ugye??!? Inkább megbecsülnünk kéne az öreg művészeinket, nem mellőzve nyomorba hagyni menni, mint pl. Antal Imre, Paudits Béla és társaik. Ma meg istenítünk ilyen Kelemen Anna féléket. Szép.
vivi 2010-01-22 12:53:03
" KI MINT VET,UGY ARAT"!! elore is kell nezni....magara vessen az ilyen! nem csak tehetseg kell,hanem megbecsulni azt,....akkor minden lessz...!
lolette 2010-01-21 21:40:28
Sajnálom,biztos akadna azért valami meló,bizakodjon és fel a fejjel!!!
István 2010-01-21 00:35:18
Sokaknak nem volt más választás amikor fentről leszóltak hogy kap egy fedőnevet... Nem vagyok ügynökpárti (mielőtt bárki elkezd fujjogni) de azzal tisztában vagyok, hogy sok művész és közéleti személyiség csak papiron volt ügynök felszólításra és nem a szó szoros értelmében!!! Sajnálom Vikidált de én inkább azt mondom, elöre kellett volna gondolkodnia és félretennie akkor, amikor még jól ment a szekere....
Fabio 2010-01-20 19:43:27
Sokan elbaltázzák az életüket. A művészlelkek pedig kicsit "másképp" működnek, mint az átlagos emberek. De ellentétben az önhibájukból lecsúszott emberrel, sokaknak szép emléket idéz az a sor: "Magyarak! Férfiak és asszonyok! Hallgassátok Koppány vezért!..." Inkább sajnálok egy Vikidál Gyulát, mint BB Évit. Ő legalább tett le valamit az asztalra és nem egy "celeb".
És az, hogy ügynök volt? Abban az időben pártagság nélkül lehetelen volt bizonyos pozíciókba bejutni. Azt pedig mi nem fogjuk megmondani, hogy ő csak "papír" ügynök volt-e, vagy sem. Ettől függetlenül, ez semmit nem von le abból amit énekesként véghez vitt.
GuberaVera 2010-01-20 19:19:09
Szegyen!Az aki szamomra..es hiszem,hogy meg igen sokak szamara.az "igazi Koppany" marad..ennyire megalazo helyzetbe jutott. Sosem volt felkent sztar,de gyonyoru hangja volt.Van sok olyan "sztar" Mon.aki fele ennyit sem tett le az asztalra,es megis ilyen-olyan juttatast kap az allamtol..hogy ugynok volt? hmm.. itt mindenki volt mar minden...eppen csak akasztott ember nem! ez egy ilyen orszag..ahol a naplopok..mondvacsinalt hirhedt hiressegek,jol elnek..
Anonymous 2010-01-20 18:37:58
NEM EGY ROCKÉNEKEST KELL BÁNTANI ,HANEM AZT A SOK SZEMÉT MOCSKOS SZARHÁZI ALJAS LOPÓS MÉG A RABLÓNÁL IS ALJASABB DIPLOMÁS VEZETŐKET AKIK LOPNAK CSALNAK NEM DOLGOZNAK A MUNKÁSEMBEREN ÉLŐSKÖDNEK.
Jónász Edit 2010-01-20 15:44:01
MINDEN VOLT ÜGYNÖKNEK EZT KÍVÁNOM.
BÁR ÉN ÜGYNÖK NEM VOLTAM,RENGETEGET DOLGOZTAM,EGYEDÜL NEVELTEM KÖZBEN A GYEREKEM,AZ ANYAGI HELYZETEN NEM KÜLÖMB AZ ÖVÉNÉL.
EL LEHET MÉG CSERÉLNIE A CSALÁDI HÁZÁT.
MOST SOKAN TESZIK EZT.TALÁN NEM KELLETT VOLNA BECSTELENÜL ÉLNIE

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!