Hab ID Regisztráció OpenID

Annácska ezer eurót kért Hajdútól!

2010. 08. 26. 15:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

A nyuszilánynak ezért a pénzért most csak beszélgetnie kellett volna

A Frizbi atyja számított rá, hogy Annácska nem megy el a felvételre, ezért már eleve úgy tervezték a műsort, hogy hiánya ne okozzon fennakadást.

Kelemen Anna kedden este fél 9-kor még a Frizbi szerkesztőjével egyeztetett a szerdai forgatásról, másfél órával később azonban telefonon jelezte, hogy ne várják szerdán reggel a TV2 stúdiójába, mert nem kíván nyilatkozni. Mindezt annak ellenére tette, hogy ő kereste meg Hajdú Péter műsorát azzal, hogy az utóbbi időben megváltozott és szeretne visszatérni a képernyőre (vagyis jól jönne a régi reflektorfény és gázsi a lecsúszott kebelcsodának).

"Ezer euróban egyeztünk meg, és ezért a pénzért csak beszélgetnie kellett volna" - mondta a Borsnak Hajdú Péter, akit nem ért váratlanul a botrányhősnő húzása. "Az adást úgy állítottuk össze, hogy Annától függetlenül is teljes legyen" - tette hozzá.

A Bors úgy tudja, hogy éjszaka több SMS-t is váltott a producer és a volt playmate, ám másnap reggel, amikor (a szerződésben foglaltak szerint) megjelent a háza előtt a taxi, melegebb éghajlatra küldte a sofőrt.

 

 

zeusz

 


"A drogügyeiről akart mesélni és arról is, hogy a második alkalommal Havas Henrik miatt gyűlt meg a baja a zsarukkal" - árulta el a Borsnak az előzetes interjút készítő szerkesztő. "A Tanár úr ugyanis a videoblogjában mesélt arról, hogy szerinte Anna újra kokainozik, három nappal később meg is jelentek nála a rendőrök, tiltott szerek után kutatva.

A elhíresült kutyatámadási üggyel kapcsolatban (ekkor lehetett Annácskáról utoljára hallani - a szerk.) pedig Mádl Ferenc volt köztársasági elnök feleségét, Dalma asszonyt okolja, akinek unokájával egy házban élt, és aki szemtanúja volt Zeusz támadásának. Anna azt állítja, mentőt hívott volna, de a megtámadott Zsuzsa néni nem kérte ezt. Dalma asszony kezét sejti abban, hogy fél órával később megjelentek a helyszínen a rendőrök."

A házból a lakók haragja azóta már elűzte Annát, máshol kellett új életet kezdenie.

A kokainozásait a Frizbi munkatársa szerint azzal indokolta, hogy gátlásossága és szereplési vágya olyan távol volt egymástól, hogy csak így tudott a kamerák elé állni. Élete legboldogabb időszakának pedig a Buzera című egykori tévéműsort tartja, amikor is végre tartozott valahová.

"Arra különösen büszke, hogy bár híres lányok is gyakran keresik külföldön szexszel a kenyerüket, ő soha egyiküket sem köpte be" - magyarázta a szerkesztő. "Ugyanakkor - állítása szerint - azért vállalta el, hogy a testét súlyos százezrekért bocsátja áruba, mert annyira szerette a pénzt, hogy bármit hajlandó volt megtenni érte."

Hajdúék mindenesetre most pert fontolgatnak ellene.

 

(Forrás: Bors)

KOMMENTEK:

Anonymous 2010-12-29 10:41:23
Fizessen Annuska, ha beszélgetni akar a TV-ben.
Undor ez a műtyúk.
Anonymous 2010-09-02 14:33:22
Valcsi és Barbi! Jobbnál jobb ötleteket hoztatok elő. :)))
barbi 2010-09-01 19:43:27
Fel kell öket akasztani,de a kutyust nem.
valcsi 2010-09-01 19:34:38
De igen érdekes.Be kéne önteni a torkába forró szurkot.
Anonymous 2010-09-01 18:22:53
Kém??? :))) És az elviselhetetlen szájszag már nem is érdekes???
Katka 2010-09-01 17:44:10
Az még nem lenne baj,hogy kopott a nyelve,az egy jó drótkefével helyrehozható,de a nagyobb gond,hogy kém.
Anonymous 2010-09-01 16:07:10
Az igaz, hogy Hajdú nyelve barna és kopott, de Hajdúnak gyomorforgató szájszaga is van, mert rágógumi helyett kutyagumit rágcsál.
Katka 2010-09-01 15:37:11
De szereti,ha ki is nyalják,a kutya nyelve recés,hajdué meg kopott.
Anonymous 2010-09-01 14:08:09
Hajdútól 1000 eurót kért, a kutyája meg ingyen dughatja.
djkease 2010-08-31 00:03:09
Sziasztok!!

Nekem se jön be, sokkal jobban szeretem a természetes nőket, akikkel lehet beszélgetni nemcsak a dugásról, hanem bármiről. 1000 euró meg nem is annyira sok pénz, eléggé lemenetek a tarifák.

:))
Ingyé se kéne, még ha ő fizetne érte akkor se.
Judit 2010-08-30 10:15:52
Nem, hanem Leninhez képest. :-)
orvos orvosovics 2010-08-29 22:44:55
Mihez képest?
Pl. Lang "hurkagyurka" Györgyihez képest is?
Judit 2010-08-29 07:05:48
Undorító ez a nő!
XXX 2010-08-27 23:50:55
Jó nagy kurva, az biztos.
Lacó 2010-08-27 14:56:20
Kölcsön kértem néhány DVD-t kannácskáról,még nem láttam akció közben.Azt hiszem nagyon elmaradtam,megyek és bepótolom. :D
Vév 2010-08-27 12:07:19
Én nőnek nem nevezném. Undorító fércmű, amit barbimániás hülye faszok varrtak össze, ő meg nagyon örült neki. Tipikus tucatpicsa, aki a legtöbb férfit taszítja, mert a kúrásnál többre nemigen való. Tehát, ha a valakinek bejön, az ő dolga, de szerintem kifejezetten ocsmány.
Maddox 2010-08-27 10:54:45
Kedves Panni. Miből vontad le a következtetést, hogy egy olyan risz-rosz lotyó mint Annácska minden férfinak bejön? Az esztétikum az egy dolog, ami az egyik embernek szép, az a másiknak nem. Tudom, hogy vannak, akik izgulnak az ilyen műanyag nőkre. DE. Maga a tény, hogy ebben a nőben többen megfordultak mint a budaörsi Auchanban, szerintem önmagában is gusztustalan. Ha teszem azt, választhatnál két cipő közül, akkor a szép újra, vagy a kisuvikszolt, de kopott sarkú, kitaposott régire izgulnál-e jobban...? Hm?
XXX 2010-08-27 08:41:19
Panni! Potencia problémáim nincsenek. :)
Annával nem lenne gond, ha ilyennek született volna. De eredetileg csak egy kis vakarcs volt, a mostani külseje egy nagy csalás. Ez nem tetszik nekem. Az egyénisége sem tetszik. Azok a férfiak " csináltak belőle nőt", akik eddig dugták és most is dugják.
Panni 2010-08-27 07:40:19
Milyen Pasik írogatnak itt (XXX, Omansejk)?
Egyikőtöknek sem áll fel? Milyen válogatósak vagytok!:-)
Pedig Annácska jól meghúzogatná Nektek! :-)Ketté állna még a fületek is. :-)
Lehet butácska szegény, de szerintem dögös, ápolt nő...
csuzlika 2010-08-27 03:12:51
orvos, ugye Te is tudod,hogy hány csapatszállitó repülőt kellene bérelni a "szövetségesektől"?préselve küldve meg talán Kina venné át dijmentesen,de ők nemigen gyártanak briftasnit. Egy lámpaernyö készitö kft.-be, háááát elgondólkodnék,persze Cipruson /adó nélkül/
Maddox,én rájöttem miért pucolnak haza, mert a kézlevágás ott érvényben van,ezek a mocskok meg szeretnek lenyúlni,igy aztán még van kezük,lábuk.
gaga 2010-08-26 21:53:37
megagigagáz ez a nyő...
omansejk 2010-08-26 21:26:14
XXX
hehehe
no comment
XXX 2010-08-26 21:17:53
Annácska estében 20 millió forint lenne az alapár.Remélhetőleg ennyit nem tudna fizetni nekem, így aztán nem kellene megdugnom. :)))
omansejk 2010-08-26 21:11:56
Én akkor se.
XXX 2010-08-26 21:01:14
Ha Anna eleget tudna fizetni nekem és hozna orvosi igazolást arról, hogy egészséges, akkor vállalnám, hogy jól megdugom.
omansejk 2010-08-26 20:35:53
Judit!
Nem. Dubai az Egyesült Arab Emirátusokban van. Oman pedig egy szultánság az Arab-félszigeten.
De nem nagyon sokat tévedtél.
Judit 2010-08-26 20:25:38
Én nem értem volna be 1000 euróval. Hajdú Pétertől többet kellett volna kérni. Az a szemét az ócska műsoráért milliókat zsebel be a TV-től. Persze nem érdemli meg.
Judit 2010-08-26 20:21:45
Omansejk!
Hát te nem Dunaiban laksz? :-)
omansejk 2010-08-26 20:09:05
Nem lehetne, hogy engem is felpakoljanak egy repülőre és deportáljanak Dubaiba?
orvos orvosovics 2010-08-26 19:25:00
Előbb a cigányokat deportálnám.
Maddox 2010-08-26 18:25:43
Ezeket a Keleti Györgyivel, Annácskával, Bódi Syilvivel, meg még ki tudja kikkel, fel kéne pakolni egy repülőre, és egy csak oda jeggyel kizsuppolni őket Dubaiba. És hogy diplomáciailag is korrekt legyen az ügy, mondhatnánk, hogy ez az iszlám-magyar barátság megerősítésének jelképe a részünkről. De most komolyan... Mi a fenének járnak ezek még haza????
Anonymous 2010-08-26 15:39:59
luvnya

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!