Hab ID Regisztráció OpenID

Anettka: Évek óta szerelem nélkül...

2010. 08. 30. 13:13
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Nem találja férje utódját Fehér Anett

Anettka a Borsnak úgy fogalmazott: sohasem fogja tudni kitörölni szívéből Rezső emlékét. Már két és fél éve, hogy eltemette férjét, azóta egyetlen társa egy kutya, az új szerelem ugyanis azóta sem talált rá.

A napokban újítják fel a Holnap történt című bulvármozit, amelyben - sok hazai celeb mellett - még Rezső is szerepelt, özvegye pedig nagyon várja, hogy a mozivásznon újra találkozhasson elhunyt szerelmével, akinek az utódját azóta sem találta meg az életében.

"Izgatottan várom, hogy milyen lesz látni Rezsőt a vásznon. A film régi verzióját néha előveszem és megnézem. Mindig jó érzés látni ezt a mozit, mert szeretek visszaemlékezni arra, hogy mennyit nevettünk a forgatások alatt.

 

 

frizbi

 


Tíz évig voltunk együtt, olyan mélyen van a szívemben, hogy soha sem fogom tudni kitörölni, nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe. Nem tudom, hogy hoz-e új szerelmet számomra az élet, de egyelőre ezzel nem foglalkozom. Ha lesz új férfi, akkor lesz, ha nem, akkor nem.

Most van egy kiskutyám, Teo, ő az egyetlen férfi az életemben. Egy kis shih-tzu, eleven és játékos, ugyanakkor nagyon okos kis jószág, bearanyozza a napjaimat" - fogalmazott az egykori botrányhősnő a bulvárlapnak.

A filmbe egyébként olyan új "Rezsős jelenetek" is kerültek, amelyeket Anettka sem láthatott még.

 

(Forrás: Bors)

KOMMENTEK:

béla 2010-11-26 20:47:59
szia anettka megszeretnélek ismerni 25 éves vagyok ha érdekel irj csok gulyasbela21@freemail.hu erre a cimre csokollakk
nettka 2010-09-09 02:11:57
keressen meg,de hol? irj egy elérhetőséget.
Kivancsi Antal :) 2010-09-04 07:57:21
Nekem bejön Anettka, szívesen lennék a kutyusa... vagy több. Ha olvassa keressen meg :)
Zozó 2010-09-03 14:22:59
Igen Anettka el kellene feledni a múltat,és tovább menni az úton,és nem lemaradni a múltban!Azt a Szeretetet amit egy "Férfi"adhat neked,egy kutya nem tudja pótolni!Rezsőt el kell engedned,had haladjon az útján,és te is haladj,és járd az utadat!Ne az Érzelmeid vezessenek,hanem lépj be a realitásba,és lépj tovább!Az hogy Rezső elment,ezt tudomásul kell venned,hiszen aki megszületik,annak meg is kell halnia!El kell fogadni a "halálát"és tovább lépned!Mi lenne,ha mindenki leragad egy halál esetnél?Megáll a világ???Gondolom,hogy nem!Te is Lépj tovább az érzelmeiden,Szép volt,és ennyi volt.Tovább a Szeretet útján!!!2
krisztián 2010-09-02 18:28:56
Tiszteletem mindnekinek!!


XXX-nek üzenem a BPTV-volt, Anettka tv-je. Akinek nem tetszik, nem olvassa, akinek tetszik olvassa, és ezekből az emberekből a média, és a kisemberek csinálnak sztárokat. Úgy mint VVÁgica, VVindián, VVpandóra stb..

Üdv
Szép napot mindnekinek.
ticiano 2010-09-01 18:02:44
XXX! A hozzászólásaid alapján, egy mindenki által utált görény vagy!! kár válaszolnod, mert a hozzád hasonló hozzászólásokból csak egyet szoktam elolvasni.Ha nem egymás gyalázkodásából állana hozzászólásod, talán normális emberré is válhatnál idővel.
Józsibá 2010-08-31 08:58:53
www.zooskool.com!!!!!
Anonymous 2010-08-31 06:42:49
Anettka köreiben teljesen elfogadott dolog, hogy a kutya a férfi. :)
Ági 2010-08-30 23:23:13
Direkt megnéztem,azt irja az elvetemült,hogy a kutyája az egyetlen férfi az életében. Nem szégyenli a pofáját? Ez fajtalankodás!!! Feljelentem mert ez szemétség.
Katinéni 2010-08-30 23:06:04
Ezt most nem értem? A kutyájával? Hát miféle kutya az? Az ilyenért nem büntetik meg? Ez betegség,ilyet nem szabadna. Szégyelje magát. Felháboritó.
XXX 2010-08-30 21:57:28
neeee ! Azt kifelejtetted, hogy sürgősen kezdje el teherautóval lopni a pénzt a köztévéből!
neeee 2010-08-30 21:52:51
Csináltassad meg a csöcsöd órijásira vaze és majd akkor szerepelc újra a médijjában. Meg szüljél gyereket császárra és minden nap panaszkodgyál. (Direkt rossz helyesírással, mielőtt bele tetszenek kötni, kedves sporttársak).
hehh 2010-08-30 21:49:03
Jaj, tudom már mi hiányzott az életemből, eme díszvirágszál, hát isten hozott, csakhogy visszatértél a "celebvilágba", Anettka...
Anonymous 2010-08-30 21:33:46
luvnya
tityi 2010-08-30 19:28:17
Sok mindent nem veszített főleg ,ha valami köcsöggel lenne, aki csak haszon érdekébe van vele !? Akkor meg miért!
XXX 2010-08-30 18:06:16
Oldi ! Tisztázunk valamit. Én nem pornózom és nem keresek " pornószínésznőt". :)

Alibaba ! Te akarsz nekem kellemetlenséget okozni? Fel foglak ismerni a turbánodról és elfutok. :)
Alibaba 2010-08-30 17:19:07
XXX!!!!!!!!!!!Napok óta figyelem hozzá szollásaidat!! Te nagyon primitiv buta ember vagy!!! Honnan ez a bátorság ??? Kicsit vegyen már vissza az egojából !!!!!!!!Lehet hogy olyannal találkozhat aki igen sok kellemetlenséget okozhat magának!!!!!!!!!!!
oldi 2010-08-30 16:33:25
Na és? Rezsővel nagyon jól megértették egymást.
Te meg lehet, hogy csak pornózol, aztán sosem találsz pornó színésznőre. "luvnya"
XXX 2010-08-30 15:31:09
Oldi! Az XXX nevet a felnőttfilmektől vettem. Nem vagyok egy kétméteres 130 kilós állat. Átlagos férfi vagyok. :)
XXX 2010-08-30 15:22:59
Nem emlékszem már, hogy melyik TV-ben, mert régen történt, - de Anettka együtt ült Ihos Józseffel. Mindketten hiányos öltözékben voltak. Ihos Józsefnek egy melle kétszer akkor volt, mint Anettkának a kettő együtt véve.
Akkoriban ment egy dal valamelyik rádióban, ami így kezdődött : " Anettka, te büdös görény, ..." : DDD
oldi 2010-08-30 15:17:07
Ha a nő "kisvakarcs", akkor kíváncsi lennék, hogy a pocskondiázó milyen? Lehet ő a "nagyvakarcs"? XXX
adolf 2010-08-30 14:56:23
Anetkának szaporodni kellett volna,akkor most érdekesebb lenne az élete.
XXX 2010-08-30 14:51:01
Kedves Barbara ! Nekem elég sokféle típusú nő tetszik. Lehet, hogy Te is. De Anettka biztosan nem .
Andy 2010-08-30 14:40:14
Szar lehet neki, de mikor a férje élt elég flegma, nagyképű médiasztár volt. Meghökkentő viselkedése nem volt valami szimpatikus.
Barbara 2010-08-30 14:25:23
Anettka nagyon aranyos kis hölgy!!!! Aki undorító az te vagy XXX!!!! Neked senki sem jó? Öntelt majom!!
ticiano 2010-08-30 14:14:30
Anettka! nem hittél havasnak, pedig igaza volt. Te! NEM KELLESZ SENKINEK!!!!!!!!!!!!!!!
XXX 2010-08-30 13:47:12
Nincs újabb szerelem?
Kinek kellene egy ilyen haszontalan undorító kis vakarcs ???
Alibaba 2010-08-30 13:37:14
Anetka el kellene engedni Rezsöt!!!Felvételeket nézni a multból nem szerencsés helyzet.Igy nem lehet tovább lépni.Sajnos egyszer mindenki elmegy!! Aki itt marad tunia kell tovább lépni mert elveszik!!!!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!