Hab ID Regisztráció OpenID

Anettka: Én zártam le Rezsõ szemét

2008. 03. 21. 11:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Halálra ítéltként töltötte az elmúlt évet Forgács Rezsõ, akivel tavaly márciusban közölték, hogy gyógyíthatatlan beteg
Fehér AnettkaMindvégig kitartott párja mellett
Forgács Rezsõ úgy élte le elmúlt egy évét, mint egy halálraítélt. Tudta, hogy el kell mennie, és elfogadta, hogy nincs segítség. Társa az utolsó percig mellette volt.

Az elmúlt hónapok, különösen az utolsó két hét eseményei azonban megtörték a mindig kemény, bevállalós Anettkát.

"Tavaly márciusban állapították meg, hogy rákos" - mondta elgyötört hangon Anettka. "Rögtön az is kiderült, hogy gyógyíthatatlan. Persze eleinte mi is reménykedtünk, bíztunk a csodában, de az idõ múlásával egyértelmûvé vált, hogy nincs segítség. A jó Isten megkímélte a nagy fájdalmaktól, leszámítva az utolsó két hetet.

A legvégsõ pillanatig mellette voltam. Én zártam le a szemét.

Elõtte megbeszéltünk mindent. Azt mondta, akkor is számíthatok rá, ha már nem lesz.
A döntéseim elõtt érezni fogom, hogy õ mit gondolna, tanácsolna. Támaszkodjak erre, és csak ezután határozzak a fontos dolgokról."

Fehér AnettkaTitokban tartották gondjukat
Az életét a nyilvánosság elõtt élõ házaspárnak egészen a végkifejletig sikerült eltitkolnia, hogy Rezsõt szörnyû kór emészti. Még a barátok között is csak kevesen sejtették, hogy nagy a baj.

"Majdnem mindent tudnak rólam az emberek, de azt megtartottam magamnak, hogy Rezsõ mennyire beteg" - mondta Anettka. "Mint ahogy azt se tudja senki, mit jelentett nekem. Nem a férjem, nem a szerelmem volt, hanem a mindenem: a szívem, a lelkem, a nyirokrendszerem, egyek voltunk.

Köszönöm a sorsnak, hogy ismerhettem. Nem tudom, hogyan fogok élni nélküle..." - búcsúzott Anettka.

KOMMENTEK:

Baba 2008-12-16 12:00:00
És lőn, Anettka megörökölte Rezső pénzét, házát, autóját, így boldogan él, míg meg nem hal.
Marika 2008-04-06 11:00:03
Fehér Anett ! Vedd elõ újból a szürke kiskosztümödet !
János 2008-04-05 19:59:32
Kedves "Anettka"!!!!
Fogadd õszinte részvétem! Sajnos nem lesz könnyebb, soha nem tudod elfelejteni, de ha nélha egy jószóra vársz, Írj!!! És netarts magadba semmit, inkább valakinek mondd el a bánatod. Így megkönnyebbülsz!

Szia

Jani
malka 2008-04-05 17:54:34
szerencsre sky meg nem te dontod el hova es mit irok. elkepzelheto az is, hogy a hozzad hasonloak kurvaztak a legjobban anettkat anno..most hirtelen szent lett mert meghalt valakije. nevetseges vagy
Sky 2008-04-03 00:20:33
malka, ha nem tudsz értelmeset hozzászolni egy ilyen témában inkább ne is írj.
malka 2008-04-02 03:26:57
anettka hivo lett?
ZSUZSIKA 2008-03-30 20:59:57
szia ANETTka öszinte részvétem!!nagyon össze illettetek!!
valéria 2008-03-29 17:50:14
Fogad õszinte részvéttem isten ott állmeleted hogy minden fájdalmad ennyhüljõn
Hajni 2008-03-28 18:47:56
Anett boldog ember lehetsz, mert Te legalább tudod mi a boldogság, átélted. Nem igazán hosszú idõ volt, de a sors megadta, van aki soha nem tudja és ezek vannak többen. Sok erõt és egézszéget és kitartást, csinálj mindent úgy, ahogy a párod mondta.
Kati 2008-03-27 22:36:39
Õszinte részvétem. Sajnállak és Veled érzek. Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, és akit szeretünk az sohase feledjük el. Te szeretted!
Éva 2008-03-27 11:33:57
Anettka ÕSZINTE részvétem, nagyon vigyázzon Magára tudom most nagyon FÁJ minden,de legyen ereje és egészsége tovább csinálni amit Ön és Kedves FÉRJE
akart.ÖN nagyon jólelkû,segitõkész és egy nagyon aranyos teremtés. Ne törõdjön a sokféle bántásokkal mert azok mind irigyek!! Nem merik magukat megvalósitani!
Ha valaki ÕSZINTE akkor már nem szeretik. Én és családom TISZTELJÜK ÖNT!!!!
Fájdalmában osztozunk. Ön nagyon ERÕS JELLEM.
Sarkadi Ingrid 2008-03-27 04:26:22
Sajnálom:((( õszinte részvétem:(
jutka 2008-03-26 09:43:02
Anetka õszinte részvétem számodra õ nem halt meg. mert csak az hal meg akit elfelejtünk sok idõvel idõvel a fájdalmad majd halványodik
galambosne 2008-03-26 08:57:14
Mindig ajó emberek mennek el.Rezsõ jó ember volt. Aki igy háttérbe tudot maradni és árnyként irányitani Anettka sorsát, lemondani a sztársságról az jó ember volt és meg érdemli hogy beszéljünk róla.Marcsi
Vivien 2008-03-25 09:46:03
Szia én mikor láttam a házasságotokat a tévében én ugy õrültem,hogy rátaláltál tényleg az igaz szerelemre .És amit monditt Rezsõ hogy mindig számithasz rá csak gondolj bele jól van és téged figyel fentrõl ez már téged boldoggá tesz téged .És ne légy szomorú az életed végig benne marad a szivedben az eggyütt töltött pillanatok amik még boldogabbá tesznek téged pusz!!!!
Agatha 2008-03-25 09:42:30
Tudom közhely de elõször is õszinte részvét csak az tudja milyen fájdalom elveszíteni valakit aki közvetlen hozzátartozóját vesziti el.Mikor elöször láttam kissé "csoda bogárnak véltem a maga egyéniségével és sokáig nem szimpatizáltam vele.Aztán kezdtem megérteni az önkifejezését és megértettem mit jelent neki az a stilus amit õ képvisel:Szóval csak itt Mországon tünt furának a viselkedése, több országban láttam hasonló müsort nem ujdonság,egy e-mail és bármikor szívesen beszélgetek vele,Írj Á
juci 2008-03-24 22:41:14
Anettka!
Minden nappal "könnyebb" lesz hidd el, de az biztos, hogy sohasem feleded egy napra sem. Én tudom. Mély részvétem.
Olajbogyó 2008-03-24 20:37:28
Anettka! sorry, de nem igazán kedvellek..viszont ez...elképzelni nem tudnám, hogy éljek a párom, a lelki társam nélkül..õszinte részvétem, és kitartást neked! és -bár ez nem vígasz ilyenkor- gondolj arra, szerencsések voltatok minden percben, amit együtt töltöttetek..nekem is összetört a szívem egyszer,évek kellettek, mire jobb lett..szurkolok!
Sándor Zsóka Zb 2008-03-24 19:31:05
Minden véleményem fenntartása mellett mély részvétem!
Üvegesné Judit 2008-03-23 06:35:45
Nem halt meg, csak elõre ment.
Õszinte együttérzéssel: Judit
Soós Eszter 2008-03-22 21:08:25
Fogad mély öszinte részvétem
Bonanka 2008-03-22 16:38:33
Anettka! Kedvellek Téged, mert van bátorságod másnak lenni a sok egyen médiamaca között, mert vannak saját ötleteid és azokat végig is viszed, mert intelligenciában és érzelmi gazdagságban is felette vagy azoknak, akik olyan nagy arccal fújolnak rád. Nagyon sajnálom, hogy ekkora veszteség ért, de az jó, hogy legalább eddig boldoggá tehettétek egymást.Kívánom, hogy éld túl a fájdalmat és legyen még sok örömöd és sikered az életben.
Magyar Bernadett 2008-03-22 15:47:42
Anettka!Fogad Õszinte részvétemet!NAgyon sajnálak!
Puszi:Bettyke
nagy józsefné 2008-03-22 15:09:15
Fogadd õszinte részvétemet Teca
Anti 2008-03-22 12:48:47
Kedves Anettka!
Õszinte részvétem,nagy tisztelõje vagyok önnek ezért nem is szeretnék litániákat írni.
Üdv.
Éva 2008-03-22 12:14:42
Kedves Anett,fogad öszinte részvéttem! Mint embert sajnálak, de gondoltál -e arra, hogy Te is elveted ezt az embert egy másik asszonytól,(HA IGAZ) és tõled is elveték igaz ez kõkemény!! Kivánok lelkednek békét!!! Éva
Hajnal 2008-03-21 22:10:06
Õszinte részvétem, nem szabad feladni, sajnos az élet megy tovább, de már az egy másik élet lesz. Erõt és kitartást kívánok. Puszilom
Eliza 2008-03-21 19:07:34
Kedves Anettka!
Fogadja legõszintébb részvétemet.. Az emberek sokszor el sem merik hinni, hogy ez velük is megtörténhet.. Próbáljon meg nagyon erõs lenni.. a lelkükben mindig együtt maradhatnak! Remélem rentgeteg szeretetet és támogatást kap most barátoktól, családtól, és Ön mellett állnak ezekben a szrnyen nehéz idõkben.. õk tudnak a legjobban segíteni a tragédia feldolgozásában..
Biztosan állíthatom, hogy egy ország osztozik most a fájdalmában..

Szeretettel: Eliza
guci isti 2008-03-21 15:16:45
Fogadja õszinte részvétemet tiszta szivemmel ,szörnyû ha valakinek végig kell néznie szerette elsorvadását elmúlását.Most fontos hogy , a megváltoztathatatlan után el tudja a szeretett férfit engedni ,és élni tovább a saját életét ami persze nem lesz ugyanaz....isti
Teri 2008-03-21 14:10:48
Kedves Anettka!
Mélyen megrázott imádott férje halálhíre. Megható és megkapó, ahogy az utolsó pillanatokról nyilatkozott. Fogadja õszinte részvétemet és együttérzésemet. Legyen nagyon erõs.
Szeretettel, Teri

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!