Hab ID Regisztráció OpenID

Andy Vajna Palácsik Tímeát is kikupálja

2011. 08. 27. 08:02
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Damu Roland gégegyulladással, Palácsik Tímea luxus-ékszerekben jelent meg a bírósági tárgyaláson

Írás- és orvos szakértőket is meghallgattak tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalótermében, valamint ismét tanúként idézték meg Damu Roland volt barátnőjét, Reginát.

A színész és a fiatal lány hetekkel ezelőtt szakított, Damu azóta már új kapcsolatban él, ám láthatóan békében váltak el egymástól: külön érkeztek ugyan, de a tárgyalás előtt kedélyesen beszélgettek egymással. Mint ismert, Damu Rolandot azzal vádolják, hogy megerőszakolta és bántalmazta volt menyasszonyát, Palácsik Tímeát.

"Komolyan mondom, már bánom, hogy zárt tárgyalást kértünk, mert érdemes lenne meghallgatni, ami bent folyik. Folyamatosan az derül ki, hogy aki bevádolt, az egy hiteltelen ember" – magyarázta Damu.

Palácsik Tímea nagyon nehezen viseli az üggyel járó felhajtást, az eddigi tárgyalások során többször elsírta magát, ám most jóval kiegyensúlyozottabbnak tűnt. Visszafogottan elegáns, sárga ruhában jelent meg, Chanel karkötőt és fülbevalót viselt, órája és ruhája is luxusról árulkodott. Nemrég tért haza Los Angelesből, Hollywoodból, ahová Andy Vajna, a magyar filmpápa vitte.

 

 

 

chanel

 

 

 

"Nagyon jól éreztem magam, tervezem, hogy visszamegyek még felejteni. A kapcsolatunkról viszont nem szeretnék beszélni, már így is sokan támadnak. Talán majd akkor nyilatkozom, ha véget ér ez az ügy" – mondta el a Borsnak Timi.

A megtört lány egyébként ilyen ízlésesen még sohasem volt felöltözve. Az egyetlen hiba, hogy a fülbevalót és a karkötőt feltette, túl sok a kiegészítő. Ez nem egy délelőtti eseményre való megjelenés, hanem alkalmi dolog. Mind a táskáról, mind a ruháról kiabál, hogy minőségi. Egy márkás táskának 300-500 ezer forint lehet a vége, egy-egy Chanel kiegészítő 100 ezer forintot érhet, a minőségi szandálért akár 80 ezer forintot is elkérhetnek, és akkor még nem beszéltünk a ruháról.

Damu Roland véletlenül vádlójához öltözött, hiszen szintén sárga inget választott, de az ő holmijai korántsem luxusról árulkodtak, és azt sem mondhatta el magáról, hogy a nyarat külföldön töltötte. "Gégegyulladásom van, szinkronizálok, a hangomat használom, kiabálnom is kell, a színészeknél jellemző ez a betegség" – mondta Damu, aki szeptember elejétől próbál egy darabot, de színészbabonából a részletekről nem akart beszélni.

A tárgyalás szeptemberben folytatódik...

(Forrás: Bors)

KOMMENTEK:

Napsugár 2012-04-04 18:23:46

Radics Gigi a legjobb.
Fiatal kislány, de csodás a hangja.
Napsugár 2012-04-04 18:21:38
Nézzük a megasztárt.
A lányok nagyon jók.
Napsugár 2012-04-04 18:20:08

nem értem, hogy mi történik
marika 2012-04-02 10:29:32
Azt hallottam, hogy más üzletemebereket is átvágott, kemény forintokat kellett fizetniük, hogy ne rágalmazza meg Őket erőszakkal. Ennek a nőnek hisznek, ez egy mocskos ribanc, a női nem szégyene. Egy gyilkos nem kap ennyit. Tulzásnak tartom főleg hogy ezt bárki mondhatja, hogy megerőszakolták és hisznek is nekik. Hány férfit tett már tönkre egy ehhez hasonló picsa és közben röhög a markában. Undorító
valaki 2012-03-20 18:17:24
Rákerestem, hogy igaz-e, és tényleg Andy bankszámláján keres vigaszt ez a nő.
Vajon mit tudhat, hogy ennyire érdekes egy sikeres üzletembernek? Olyan fura ez.
Most már nyugodt lehet, mert Damu megkapta a leckét, majd érdekes lesz, mikor néhány év múlva összefutnak valahol...
CsiriBiri 2012-03-13 13:40:04
Ajjajjjj!
csurika60 2011-11-08 11:58:37
Csak csatlakozom az ellőttem írókhoz.
kato 2011-09-14 23:14:55
Ez egy büdös ribanc és egy szava sem igaz. Egy luxus kurva és pocsék "színésznőcske"...ez a könnydömping amit kamerákban művel, az undorító! Damu nem egy angyal, sőt..de ez az ócska kurva. Sarokra vele!Ott dolgozhat, oda való!
Ennyit mondhatok csak 2011-09-02 11:05:49
Borus Demeter!

Tökéletesen igazad van!
öcsi 2011-09-01 21:55:47
Képzeljétek, mennyivel rettenetesebb lett volna, ha futva erőszakolja meg a cicababát...De most jut eszemben hogy úgy nem is lehet, mert a csaj gyorsabban futott volna felhúzott szoknyában, mint Damu letolt gatyávl.
Borus Demeter 2011-09-01 21:49:06
Szegény luxus céda! Még így sem tudta Amerikába elfelejteni a nagy megrázkódtatást. Sírnom kell, hogy ezért vissza kell utaznia.
Ha meggondolom,hány szegény egyszerű nőnek kellene Amerikába utazni, felejteni, de nekik még Kisdisznósra sincs lehetőségük utazni....
Igaz nem is várja ott Őket Andyka a luxus kar-láb és fül szarjaival.
A médiának meg javaslom, hogy menjen a bíróságra tudósítani, hogy Pocsolákné Sánta Ilona háromgyerekes anyát az élettársa hányszor erőszakolta meg hót részegen és azt firtassa, hogy a cipőjén hány luk van és a 10 éves műbőr táskájának milyen színe lehet?
Ja, hogy ez nem hírérték? Csak a luxus köcsögök és köcsöginák felfújt ocsmányaágaikkal kell etetni a tisztelt nagyérdeműt?
Pedig a tiszta forrásból is lehetne meríteni.Csak annak már szennyezett a vize.
Ezek szerint inkább a maszlag a fogyasztható, de ez nem mai találmány, mert K.F. is megírta már vagy 80 éve, hogy olcsó maszlag kell a népnek !
pfúj 2011-08-29 23:21:21
NO COMMENT!
Hogy te milyen gusztustalan vagy.
NO COMMENT 2011-08-29 07:37:54
Dakota bölcselet szerint idővel mindenkinek fonnyadt,aszalt cerkája lesz-ha szerencséje van és nem patkol el előbb!
Anonymous 2011-08-29 00:10:21
damu cigus,seggbe leszel kurva a tömlöcbe,várnak a kancigusok.
te szerencsétlen, nincs teneked kutyád? 2011-08-29 00:07:30
...te a kutyádat szopizod? van gusztusod.
Nono 2011-08-28 17:29:20 Ha kifizetné a rezsim ez a vén tragacs,szivesen leszopikálnám a fonnyadt,aszalt cerkáját. 2011-08-28 20:49:38


te szerencsétlen, nincs teneked kutyád?
Itt 2011-08-28 20:48:27
egy nyomorult beteges hajlamú ember monologizált...úgy téve, mintha...de nem.
Nono 2011-08-28 19:03:05
...kerjed szepen,talan kifizeti a rezsid..es akkor valora valhat az almod!:))))
Anonymous 2011-08-28 17:59:12
Írhat bárki bármit,bármilyen sértőt: Vajna vastagon leszarja- igaza is van!
Lámlám ! 2011-08-28 17:42:53
Unintelligenciából, közönségességből itt sincs hiány!Az egy főre jutó tahóságból verhetetlen ez az oldal!
Nono 2011-08-28 17:29:20
Ha kifizetné a rezsim ez a vén tragacs,szivesen leszopikálnám a fonnyadt,aszalt cerkáját.
Node 2011-08-28 17:23:29
Kár,hogy éhenkorász csóró,vagyok,mert igy esélyem sincs ennek a csajnak rendesen benyalni,de még a seggit sem nyalogathatom. Node talán bejön valami jó betörés,vagy rablás és akkor nyalhatok.
mzperx 2011-08-28 17:16:46
Persze nemcsak timike,de a zsirdisznó cigány is megkapja a magáét,remélem 7-8 év fegyházat fog kapni a nyomorult csótány. Legjobb lenne levágni és a szerveit felhasználni.
Nono 2011-08-28 13:43:23
Azert Vajna is megeri a penzet..gusztustalan,elhizott venember..akit, valoszinu nem a sarmjaert szeretnek...
Node 2011-08-27 14:50:02
Valaki igazán elárulhatná, mi ennek a luxus p....-nak a foglalkozása, mi a végzettsége, mert alapjáraton szörnyen buta és unintelligens! Szegény Vajna, nagyon lejáratja magát ezzel a nővel!
"Nagyon jól éreztem magam, tervezem, hogy visszamegyek még felejteni. 2011-08-27 13:20:54
Még nem teljes a gardrob...
Vajna úr beírathatná a hölgyet valami iskolába, hogy ízlésesen, elegánsan tudjon öltözködni, mert különben szegény mindent magára fog aggatni, amit a gazdag úr megfizet neki.
Ez annyira jellemző a csóró magyar nőkre!
mzperx 2011-08-27 09:50:18
na a timike megkapta a jussát a khöcsögzsidó vénembertől. bebizonyosodott hogy a picsáját oda tudja tolni a luxusért. :D

borsot dörgölt a kamuroland orra alá ezzel a megjelenéssel, s közben magát is nevetségessé tette. gratulálok csajszi, pedig az elején még szimpatikus is voltál. így jártál, rohadt k*rva.

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!