Hab ID Regisztráció OpenID

Alekosz miatt nem kap munkát Olga

2011. 07. 30. 08:14
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Mi lesz vele ezek után, vajon alkalmazzák majd valahol?

Az Alekosz menyasszonyt keres című műsor egyik legemlékezetesebb szereplője, Olga csendesen élte a hétköznapjait azóta, hogy a görög macsó a végső döntésnél nem rá szavazott. Akkoriban azt nyilatkozta az orosz lány, hogy nagyon megviselte Alekosz árulása, és ezek után nehezen bízik meg a férfiakban.

A lelki törés azonban nem tartott sokáig, egy hónappal a műsor befejezése után szerencsére újra rátalált a szerelem. Olga igyekezett titokban tartani az érzéseit és a választottja kilétét, most mégis hajlandó beszélni róla. Szomorú aktualitás, hogy ezzel a fiúval sem találták meg a közös hangot.

 

 

 

 

 

 

"Nem sok időt töltöttünk együtt, de igen tartalmas kapcsolat volt a miénk. Barátságnak indult, aztán szerelem lett belőle, egy hónapig voltunk együtt. Ahogy teltek a napok, úgy vált bizonyossá, hogy mi nem egymás mellett fogunk megöregedni, ő is mást akart az élettől meg én is. Szakítottunk, ami nemcsak azért viselt meg, mert Alekosz után egy újabb csalódást kell elkönyvelnem, hanem azért is, mert éppen egy nagyon nehéz életszakaszban vagyok" – mondta szomorúan Olga.

A huszonöt éves lánynak ugyanis jelenleg nincs munkája, és hiába is keres, a munkáltatók sorra utasítják el, így már ott tart, hogy a mindennapi megélhetés komoly kihívást jelent a számára.

"Most már ott tartok, hogy bármit elvállalok. Az ismertségem pedig csak hátráltat ebben, több helyről is azért tanácsolnak el, mert az emberek ismerik az arcomat, és nem szeretnék a cégek, ha azonosítanák őket az Alekosz-műsorral. A két nyelv ismerete sem jelent előnyt, a fordítóirodák sem kapkodnak értem. Nem vagyok egy pesszimista típus, ezért nem keseredem el, de tény, hogy ha heteken belül nem találok valamit, akkor nem tudom, hogy mit fogok enni, és hol fogok lakni" – vallotta be őszintén az orosz lány.

(Forrás: Bors)

KOMMENTEK:

TOLNÁD, PERSZE HÜLYE GYEREK, RÁ SE NÉZHETNÉL! 2011-08-05 15:54:21
ton 2011-08-05 13:22:09
Aki szajhának megy ne csodálkozzon ha megkívánják a popsiját. Egyébként én tolnám ezt a csajt mint a talicskát., és tényleg van stílusa, meg tartása. Ebben nincs semmi felsőbbrendű.
---------------------

HOGY TE MEKKORA EGY NAGY BUNKÓ VAGY!
A TE STÍLUSODHOZ, HA EZT EGYÁLTALÁN STÍLUSNAK NEVEZHETEM (NEM)A SZAJHÁK VALÓAK!
UNDORMÁNY!
ton 2011-08-05 13:22:09
Aki szajhának megy ne csodálkozzon ha megkívánják a popsiját. Egyébként én tolnám ezt a csajt mint a talicskát., és tényleg van stílusa, meg tartása. Ebben nincs semmi felsőbbrendű.
Mráz József 2011-08-05 07:10:07
Olga!Ne törd a fejed azokon a dolgokon ami szinte meg sem történtek.Te egy igazán vonzó okos lány vagy.Ami megtörtén az megtörtén és ezzel vége.Nézz előre és ne vedd figyelembe a primitív tanácsokat.Az ismerőseidet pedig kezd el szelektálni, talán újra önmagad leszel,amit kívánok neked.
reqcka 2011-08-03 17:39:47
Sajnos igazad van NN.

"Ő volt az egyetlen nő, aki nem hagyta magát tapogatni, nem állt oda csókolózni a kérdőjellel, gondolom ezért rideg természetűnek tartják. Tanulság: a könnyűvérűek sokkal sikeresebbek, ők még mindig talpon tudnak maradni, nincsenek anyagi gondjaik."
karesz 2011-08-03 16:07:36


Ennek az OLGÁNAK volt egy kisugárzása orosz felsőbrendüsége. Ugy gondolta elmegy a VV lüktető világába!! Nem sikerült.



Minden esetre 2011-08-03 09:32:21
ő volt az egyetlen, aki nem hempergett a nézőközönség szeme láttára S modellel.
Ennyi a javára írható.

A többiben még ennyi jóérzés sem volt.
Én 2011-08-03 08:11:16
Mitől lenne okosabb? Utólag már könnyű mondani.. Aki a műsorban ott volt, az mind prosti..Annak majd jó lesz! Csak rá kell nézni..
Anonymous 2011-08-03 08:09:38
Vlahol majd biztoan kap.. Kurvának biztos alkalmazzák. Vagy talán nem az, aki Alekost akarja?
Anonymous 2011-08-02 21:40:16
Melinda!

Az furi, hogy visszafogott, szolid, nem nyalakodott a tévénézők előtt????

Nagyon szomorú, ha ez a szolid viselkedés egy mai nőnek már furi!
Na olyanok is a férfiak bánásmódja veletek!
Szilvási Melinda 2011-08-02 16:27:01
Olyan furi ez a nő, vagy csak Nekem?
Anonymous 2011-08-01 16:47:16
Drága jó Olga! Nem vetted észre, hogy nem a te színvonalad S modell????

Nem akarom ezt elhinni neked, te ennél okosabb vagy!
Anonymous 2011-07-31 17:17:56
daneel 2011-07-31 14:32:04
Kurvának ment a műsorba.

A kurvákat pedig nem fogják komoly cégeknél alkalmazni.
---------
UGYE TE EZT VICCNEK SZÁNTAD, MERT AKKOR JÓ!
daneel 2011-07-31 14:32:04
Kurvának ment a műsorba. A kurvákat pedig nem fogják komoly cégeknél alkalmazni. Hahha, kis butus.
Anonymous 2011-07-31 00:25:10
NN -nek!

Egy nőnek legyen tartása, Olga megmutatta magyar luvnyáknak, hogy kellene viselkedni egy nőnek!
TANULJATOK LIBÁK!
bumbus 2011-07-30 20:11:21
Na erröl a görög köcsögröl mar megint irtok huje nepek vagytok ti is .
lili 2011-07-30 13:18:04
Olga! Itt a magyaroknak sincs munka. Szerintem saját hazádban keress megélhetést, vagy vedd az irányt másfelé, csak itt ne próbálkozz, felesleges.
NN 2011-07-30 11:20:09
Ő volt az egyetlen nő, aki nem hagyta magát tapogatni, nem állt oda csókolózni a kérdőjellel, gondolom ezért rideg természetűnek tartják. Tanulság: a könnyűvérűek sokkal sikeresebbek, ők még mindig talpon tudnak maradni, nincsenek anyagi gondjaik.
Eszter 2011-07-30 11:13:38
Dobbenet!!:):) pedig Alekosz es az osszes menyasszonyjelolt,milyen magasan qvalifikalt szemely..lehet,hogy tulkepzett!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!