Hab ID Regisztráció OpenID

Olajat könnyezik Szűz Mária Párizsban(?)

2010. 03. 08. 10:10
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Sorban állnak a hívők a "csodánál"
Zarándokhellyé vált Párizs külvárosában egy ház, mert a tulajdonos szerint olajcseppek kezdtek hullani Szűz Mária képéről, ami a hallban függ a falon - közölte vasárnap az AFP francia hírügynökség.

A tulajdonos, Esat Altindagoglu azt mondta az AFP-nak, hogy február 12-én kezdődött az egész. Miután néhány embernek beszámolt a jelenségről, rövidesen tömegek jelentek meg. A tulajdonos szerint kezdetben 50-en álltak sorba, hogy lássák a képet, illetve az olajcseppeket, de a "hívők" száma egyre nő.



"Nem nagy csoda, csak kicsi, mégis egy üzenet a Szűztől és a fiától" - mondta a ház tulajdonosa, bár azt nem árulta el, hogy miféle üzenetet vél felfedezni a házi (mi)csodában.

Felesége, aki ugyancsak buzgó hívő, azt állítja, hogy imádkozott a képnél, amikor az "könnyezni" kezdett.



A házaspár otthonának csodájáról már túljutottak a hírek a határokon. Jönnek hozzájuk Belgiumból és Németországból is, és sokan hoznak magukkal egy pamutdarabkát, hogy abba hulljon az olajcsepp, mert szerintük annak gyógyító hatása van.

"Egy asszony azt állította, hogy korábban nem tudott teherbe esni, de amikor az olajos pamutdarabot a hasára tette, csoda történt. Felhívott és elmondta, hogy állapotos lett" - mesélte a ház tulajdonosának felesége.

(Forrás: RTL Klub)

KOMMENTEK:

andrea 2010-05-03 05:08:34

Ilyen sok buta embert,meg el is hiszik.

A kep mogott van egy kis,muanyag cso,onnan csepeg a viz,,
XY 2010-03-08 21:42:49
Jajjj mindent elhisznek...Olaszországban is van ilyen "csoda" amit hozzáértők jól megszerveznek:) ott egy fakereszt "illatozik"...francia parfüm..../ Paris/ami kb 20 éve volt toppon:)))
Yakarta 2010-03-08 10:28:14
Csak olvad a festék....

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!