Áldás a mobilokra!
Mobiltelefonokat és laptopokat áldott meg istentiszteletén egy londoni templom lelkésze - állítása szerint modernizálni akarja ezzel az ősi szokásokat.
Bizarr kép tárulhatott hétfőn a londoni St. Lawrence Jewry templom miséjére érkezett látogató elé: David Parrott lelkész az istentisztelet végén megáldotta a XVII. századi templom oltárán elhelyezett mobiltelefonokat és laptopokat, miközben több hívő is a levegőbe emelte saját, áldásra váró készülékét.
A lelkész a London üzleti negyedében dolgozó embereket próbálta ezzel a merőben szokatlan és formabontó módszerrel a templomba csábítani.
"A technológia a napi munkaeszközünk, így azt kell megáldani" - mondta Parrott tiszteletes, aki tavaly vette át a London központjában lévő templom vezetését.

Az ötlet egy, a XII. századig visszavezethető szokáson alapul, miszerint a falusiak a karácsony utáni első hétfői munkanapon áldást kértek a megélhetésüket biztosító mezőgazdasági eszközökre. Parrott elmondta: az "ekeáldásnak" nincsen sok jelentősége a templom számára, amely London közepén, megművelhető földektől távol áll, így modernizálta a ceremóniát, hogy a Cityben dolgozó emberek számára jelentéssel bírjon.
Az áldás természete miatt a hívőket nem kötelezték arra, hogy a kapcsolják ki mobiltelefonjaikat. Sőt, a lelkész kifejezetten arra kérte a megjelenteket, hogy tartsák bekapcsolva a készülékeket. Parrott csupán annyit kért, hogy a csengést némítsák le a megjelentek.
(Forrás: Class FM)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!