Tippelj! Kinek a mije látható a képen?
Amikor a média érdeklődésének hiányában már nem tudunk mit csinálni, akkor csináljuk ezt
Nem gyöngy, nem gyógyszer, nem normális. Az egykori Nagy Ő az orvosok szerint veszélyezteti saját egészségét.
A hajdan szebb napokat is megélt Molnár Anikó úgy gondolja, nem lehet abból semmi baj, hogy mellpiercinget lövetett be magának. Az orvosok azonban másképp vélekednek legújabb akciójáról.
A Kiskegyed írása szerint Anikó mostanában kiegyensúlyozottan él és jól érzi magát Miskolcon. A nagy nyugalomban aztán a napokban úgy döntött: elérkezett az idő egy mellpiercingre, olyan rég rakatott fel magára már testékszert.
"Nekem nagyon bejön a két mell közé belőtt piercing. Már Amerikában is meg akartam csináltatni. Bementem egy ottani tetováló szalonba, ahol csak azzal a feltétellel vállalták volna, hogy fél évet szánok a gyógyulásra, addig nem megyek napra, strandolni, stb. Ezt arrafelé azért csinálják, mert ha a legkisebb probléma van, a páciens máris szalad perelni.

Úgy döntöttem, akkor inkább majd itthon csináltatom meg. Így is volt, a múlt héten egy tetoválószalonban megkaptam a piercingemet. Itthon csak két hét a gyógyulási idő, így a jövő héten már megyek is a strandra! Nem hiszem, hogy ez a testékszer a legkisebb mértékben is veszélyes lenne!" - magyarázta dr. Molnár Anikó.
Az orvosok némileg ellent mondanak feltételezésének. Dr. Jánky György plasztikai sebész nem híve az eféle beavatkozásoknak.
"Csúnya szövődményekkel járhat egy ilyen testékszer belövése, akár el is vérezhet a kuncsaft. A legveszélyesebb terület a nyelv, de a mellbe lőtt testékszer sem sokkal veszélytelenebb. Például elzárhatja a tejcsatornákat, nem egy ilyennel esettel találkoztam már a praxisomban. Ráadásul a beavatkozás helyén nagy valószínűséggel keloid alakulhat ki, amellyel nem lehet mit csinálni, mert ez a sebgyógyulás zavara. Maga a keloid egy csúnya és egyre nagyobb vörös heg, amihez ha hozzányúlnak vagy megpróbálják kivágni, csak rosszabb lesz.
Azt hinné az ember, hogy ezek elég elrettentőek ahhoz, hogy elvegyék a nők kedvét a mellbe vagy mell közé lőtt ékszerektől. És az sem mindegy, hol helyezik fel a piercinget. A tetoválószalonokban elvben ugyanúgy kell vigyázni a sterilitásra, mint a klinikákon, hiszen a hepatitisztől kezdve a HIV-vírusig sok mindennel fertőződhet a páciens. Ha a sterilizálás területén a legkisebb mulasztás történik, annak nagyon komoly következményei lehetnek - egy "sima" csúnya gyulladás még a legjobb eset."
Hajrá, Anikó!
(Forrás, fotó: Kiskegyed)





KOMMENTEK:
És még nem töltötte be a negyvenet. Milyen képek készületek ezekről? Bizonyára jók. Csak azok a fotókon csak névleg szerepel.
Csak a kancáknak tesznek a két mellük közé piercinget.
Van az országban még olyan gazdag ffi, aki nem.....
Mióta? :D
SZÓLJ HOZZÁ!