Durr bele: Terepjáróval a Balatonba!
Tonnás terepjárókkal a Balaton jegén.
A balatonakarattyai lékhorgászok olyat láttak ma, amit horgász csak ritkán lát a tavon: két méretes terepjáró félig elmerülve a jégpáncélban. A két Hummer (amit az első értesülések szerint két 20 év körüli fiatal vezetett, később azonban már arról szóltak a hírek, hogy 40 év körüli férfiak voltak a sofőrök) még hétfőn este került a vízbe, miután a Balaton jegére hajtottak velük - összesen heten ültek a járművekben. Mindannyian szerencsésen megmenekültek, de a terepjárók mentése még kedden délben is tartott.


Helyiek szerint előbb az első kocsi került bajba, a benne ülők telefonon
kértek segítséget egy másik Hummerestől, de a felmentő csapatként
érkező második kocsi kereke alatt is beszakadt a jég. Miután a baleset elszenvedői kievickéltek a partra, a balatonalmádi rendőrkapitányság munkatársai meleg helyre szállították őket. A terepjárókat egy
balatonfűzfői vállalkozó kezdte menteni, speciális eszközökkel.


"Az egyik Hummert kedden délre sikerült kivontatni a vízből. Az autókat
vezető két ember ellen jégen tartózkodás szabályainak megszegése miatt
szabálysértési eljárás indul. Egyrészt járművel mentek a jégre, másrészt
sötétben tették azt" - közölte a rendőrség.
A vízirendészeti rendőrkapitányság szerint az eset hétfő este 19 óra
körül, vagyis már jócskán sötétben, a parttól 30 méterre történt, ahol a jég vastagsága 10-15 centiméteres volt.
(Forrás: MTI; fotó: porthole.hu)





KOMMENTEK:
\"Ha leszokunk az evésről, akkor talán meg lehet élni havonta abból a 47 ezer forintból, ami Matolcsy miniszter szavai szerint elég a havi megélhetéshez. De ha átállunk a fénytáplálkozásra akkor sem biztos a siker….
47 ezer forint valakinek a kocsijának, vagy lakásának havi törlesztője, van, akinek egy vacsora egy elegáns étteremben, s van, akiknek egy pár kesztyű ára, amit gond nélkül vesz meg. De mi van azokkal, akiknek ennyi a havi jövedelme? Matolcsy György gazdasági miniszter szerint no problem, ennyi elég. Hogy egészen pontosak legyünk úgy fogalmazott nemrégiben – egy parlamenti bizottsági ülésen – hogy: “elég a szerény, de biztos megélhetéshez”.
– A járművekben rajtunk, a sofőrökön kívül senki más nem volt, a partról viszont többen is néztek bennünket. Először a kocsim egyik első kereke szakadt be, majd a többi. Az autónak semmi baja nem esett, s mivel még olaj sem folyt ki belőle, így a környezetet sem károsítottuk. Kis tisztítás, olajcsere, aztán egy hét múlva irány a Velencei-tó – mondja nevetve a luxusingatlanokban és -jachtokban utazó, ebtenyésztéssel is foglalkozó vállalkozó.
...mint általában.
Sőt,ha volt is eszük, a sok pénztől elment.
SZÓLJ HOZZÁ!