Vérfürdő a pamplonai bikafuttatáson
2009. 07. 07. 16:37
Küldés ismerõsnek
Az egy héten át tartó rendezvényre a világ minden tájáról hozzávetőleg egymillió embert várnak
Többen megsérültek a világhírű pamplonai bikafuttatáson - idén is.
A mentők eddig négy embert szállítottak agyrázkódással és nyílt sebekkel a kórházba. A spanyolországi Pamplonában hétfőn vette kezdetét a San Fermin tiszteletére rendezett híres (és sokat vitatott) fesztivál.
Az egy héten át tartó rendezvényre a világ minden tájáról hozzávetőleg egymillió embert várnak - ez a város lakosságának ötszörösét jelenti.

A bikafuttatáson keddtől kezdődően hat bikát űznek reggelente az óváros utcáin át az arénáig. A kedd reggeli futtatás 2,5 percig tartott, és több százan futottak az állatok előtt.
A hétvégén több országból érkező pár tucatnyi állatvédő tüntetett a városban a bikafuttatás ellen. Követelték a hajtás beszüntetését, mivel szerintük ez állatkínzás. A fesztivál Ernest Hemingway Fiesta, a nap is felkel című 1926-os műve nyomán vált híressé.
A bikafuttatás során évente résztvevők százai sérülnek meg. 1924 óta tizennégyen haltak meg, a tavalyi esemény egy halálos áldozatot követelt.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Ha minden ősi szokást megszüntetünk, mi marad ami az ember fölényét bizonyítja? Itt meg van az állat esélye. Ezért vagyok ember, az evolúció csúcsa! Inkább természetellenes az egyneműek házassága.
Győzzenek a bikák.!Ismeritek a viccet?mikor az aréna melletti étteremben ma kisebb heregolyót tálaltak fel?"ja,ma a bika győzött!"-mondta a pincér.-úgy legyen.!
SZÓLJ HOZZÁ!