Szülinapos a fogaskerekű!
2009. 06. 24. 11:41
Küldés ismerõsnek
135 éve indult első útjára - most nosztalgikus utazással ünnepel
135. születésnapját ünnepli a budapesti Fogaskerekű Vasút: az első szerelvény 1874. június 24-én indult útnak.
135 éve indult első útjára az akkor még gőzmozdonyok által hajtott fogaskerekű a Városmajor és a Sváb-hegy között. Azóta többször felújították a pályát és modernizálták a vasutat, a végállomás pedig átkerült a Széchenyi-hegyre.
A BKV ebből az alkalomból régi nosztalgiajáratokat közlekedtet a vonalon szerdán és csütörtökön, ahol korabeli egyenruhába öltözött kalauzok kísérik az utasokat.

Az érdeklődők előre megváltott jeggyel szállhatnak fel a régi nosztalgia szerelvényre, amelyet 13.04-kor, 14.44-kor és 16.04-kor indítanak útjára a Városmajorból, a Széchenyi-hegyről pedig 13.44-kor, 15.24-kor és 16.44-kor lehet utazni a járattal.
A fogaskerekű megépítéséről egyébként Buda utolsó polgármestere, Házmán Ferenc állapodott meg azzal a baseli céggel, amelyik a másik két európai vasutat is építette. Az első szerelvény alig egy évvel a közigazgatási bejárás és az engedélyek kiadása után indult el.

Visszatekintés: A Svábhegy a XIX. század közepéig Buda szőlőkkel, erdővel vastagon borított területe volt, megközelítése a városlakók számára komoly próbatételt jelentett, hiszen a szekérutakon kívül más lehetőség a feljutásra nem adódott. A század közepétől kezdődött meg beépülése először a Diana út, Tündér út és Istenhegyi út környékén. Ez a terület a művészek, írók, közéleti személyiségek villáinak egyik központja lett.
Az építkezési kedv növekedése, a fejlődés indokolttá tette ezen terület bevonását a főváros közlekedési vérkeringésébe. Ennek első jele a földutak kikövezése, majd 1868-ban lóvasút létesítése a Lánchíd budai hídfőjétől Zugligetig volt. 1870-ben járt a Svábhegyen Nikolaus Riggenbach, az első európai fogaskerekű vasút tervezőmérnöke, látogatását pedig a Svábhegyi Fogaskerekű Vasút megálmodása követte.
Ha többet szeretnél megtudni a fogaskerekűről, KATT IDE!

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!