Sövényvágóval támadtak Miss Springre!
Mi kérünk elnézést, amiért legutóbb azt hittük, hogy vége a Miss Spring sztorinak...
A lányságát árverásre bocsátó, Miss Spring néven elhíresült Lilla csúnyán megjárta: három férfi egy sövénynyíróval levágta a haját. Nyilván meg akarták szégyeníteni, de ha lebuknak, akár három év börtönre is számíthatnak.
A történet úgy kezdődött, hogy kedden este mentőt kellett hívni a szüzességét az interneten hirdető Miss Springhez, annyira rosszul lett, amikor megtudta, hogy az édesanyjával folytatott beszélgetést a Tabu Tv felvette és - miután a lány visszalépett az akciótól - feltette az internetre.
"Édesanyámat faggatták, de már az elején közölte, hogy nem nyilatkozik senkinek" - panaszkodott Lilla ezúttal a Borsnak. "Ennek ellenére felkerült az internetre a beszélgetés. Hangsúlyozták, hogy az édesanyám rendőr, ráadásul még az egyéves öcsémről is megjelent egy kép, amin úgy takarták ki a szemét, ahogyan a bűnözőkét szokták. Ez annyira megviselt, hogy úgy éreztem, megfulladok, hevesen kalapált a szívem. Kihívtuk a mentőket, azt hittük, infarktusom van!"
A kiérkező orvos megállapította, hogy szó sincs szívinfarktusról. Úgy találta, hogy a 19 éves lány rosszullétének idegi okai vannak, ezért azt tanácsolta: amint jobban lesz, tegyen egy könnyű sétát a friss levegőn, próbáljon aludni, és később keressen fel egy pszichológust.

Csutak lett a meghosszabbított hajból
"Szót fogadtam, bár addigra már sötét volt, és az eső is eleredt" - meséli Lilla. "A környéket eddig biztonságosnak hittem, ezért nem is számítottam arra, ami történt: valaki hirtelen a földre rántott a copfomnál fogva. Legalább hárman voltak, ide-oda rángattak. Egy hatalmas sövényvágó volt a kezükben.
Attól rettegtem, hogy a helyszínen megerőszakolnak. Éreztem, ahogy a hátrafeszített hajamat nyiszálják. Miután elmenekültek, zokogva siettem haza, futni nem mertem a szívem miatt. Azóta is rettegek!"
A lány egyelőre nem tett feljelentést. Támadóit nem ismerte fel, ennek ellenére sejti, kik állhatnak a barbár megszégyenítés hátterében. Erről azonban nem beszél.
Tavasz kisasszony akkor ismerhettük meg, amikor a Tabu Tv-t megkeresve árverésre bocsátotta szüzességét, hogy kifizethesse családja tizenötmilliós hitelét, és bár a liciten állítólag több mint 26 millió forintot ajánlott egy külföldi vevő, a lány végül visszalépett.
Három évet is kaphatnak
Amennyiben a lány bizonyítani tudja: kár érte azáltal, hogy akarata ellenére levágták a haját, úgy polgári perben kérhet kártérítést - mondta a Borsnak dr. Futó Barnabás ügyvéd. A bíróság akár milliós kártérítést is megítélhet. A lány büntetőpert is indíthat könnyű testi sértés és kényszerítés miatt. Pusztán a kényszerítés révén okozott jelentős kárért három év szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.

(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
Másrészről a nők szeretik kihasználni a férfiakat alatomoson hátulról,én is azért tartok itt ahol!Ő legalább szemtől szemben megmondta mit akar és mit add!Én biztops vagyok benne hogy ő egy ártetlan jó lelkű nő aki a családján szeretett volna segíteni és nem mérlegelt emiatt semmit!Én ha tehetném megkeresném őt hogy személyesen beszélgesek vele.
Szép dolog ha segíteni akar a családján, de nem ez lenne a módja normál esetben. Azt kérdezném tőletek, miért csak a lány felelőssége a dolog?? Kedves államatyánk miért nem nyújt támogatást nekünk ha bajban vagyunk?? Gondolom mindenki fizet adót, én legalábbis igen. Utak szarok, az életszínvonal egyre szarabb,19 évesen nem lehet normális munkát találni, 30 évesen azért nem mert gyereket akar az ember, az felett meg már idős az ember, hol élünk drága barátaim?? Olvasta a kis nem tudom a hölgy nevét a netten, hogy külföldön működött 3 embernek a dolog. megpróbálta, nem bírta megtenni e van. Bár szívesen segítettem volna neki átesni a dolgon, nem volt 30-40 millám rá. :))
Drága lett volna egy menetért sajna. A sex ipar mindig is jövedelmező iparág volt. De egy biztos: el kurta az életét, nem is kicsit.
Szép estét!!
orvos orvosovics,erölködsz,nyomulsz,kritizálsz mindenkit,itt nem azért irnak véleményt,hogy Te osztályozd és arról irj véleményt.Akárhol láttam az irásaid,mindig csak másokat szapulsz./Lehet,hogy ezért rúgták szét a tököd.?/Ne akarj szerepelni,mert mindenki leszarja a fejed.Ez a kezdő-lapod? Tehát senki sem kiváncsi az okoskodásodra.
De sebaj, az igazi magammal nem lehet összekeverni. Márcsak azért sem, mert nem írok ennyi hibával.
A póthajat ingyen kapta a csaj, amikor a riport készült vele a TV-n. Ingyen volt a smink is. Csak olvasni is kellene néha.
Amúgy hiszi a piszi ezt a sövényvágós históriát, fantáziadús a szentem. Szereplési vágyát legalább kielégítette.
Fogunk még cifra történeteket hallani róla. Így kell a média középpontjába kerülni kérem, és ország-világ rólad beszél. Amennyiben igaz, hogy rendőr a mama, elég nagy szégyent hozott ez a lány az anyja fejére.
Tehát gyanús az eset, ahogy orvos orvos is írta.
Az tanácsolom neki, hogy egy-egy médiaszereplésért kérjen 4-500 ezer forintot, valamint igyekezzen még több, még színesebb történetekkel előrukkolni. Most nem szabad félreállni, addig kell ütni a vasat, amíg forró, a most adódó "hírnévvel" járó pénzkeresési lehetőségeket ki kell maximálisan aknáznia. Egy-egy újságnak adott interjúért többet is kérhet. Könyvet is írhat, kapkodni fogják. Ezen bekaszálhat egy-két milliót megint.
Ehhez viszont jó lett volna, ha egy herceggel, sejkkel, nagyvezírrel... megbecsteleníttetni magát, és szépen elbezseli apénzt, de így még furcsább a történet, mert bemutathatja a középkorias Magyarországon megrögzült szemléletmódot, ugyanis biztos vagyok abban, hogy kiveti/megveti a kis falu, ahol él, s emiatt szánalmat érdemel a szerencsétlen. Vajon az osztálytársai hogyan viszonyulnak hozzá. Tehát van itt még téma bőségesen.
Ebben két dolog nem stimmel:
1. nem becsületesen dolgozó, hanem kerítő, ami közvádas bűncselekmény, értsd, BTK-kategória.
2. nem adózik becsületesen, mert a befolyó összegről számlát kéne adni, és utána adózni, mint rendőr ezt nem teheti meg.
No comment.
Andrea, te meg ne sajnáld már ennyiree ezt a kis szűzkurvát (vagy nem szűz).
Egy ostoba kis lotyó, aki azt hitte, hogy jó beosztásban lévő anyukája majd jól megvédi, ha a hülyesége kiderül.
A jelenség láttán anyikáról is csak az mondható, hogy ostoba. Ráadásul a félmeztelen fotók webes publikálásával, valamint a pénzért szűzesség árusításának tudtával a kerítés bűncselekmény minősített esetében társtettes.
Az ilyen szemetet azonnali hatállyal kellene eltávolítani a sündörségről, és a továbbiakban örökre eltiltani bármilyen közalkalmazotti státusztól.
Na akkor ezt most nézzük reálisan:
- 26 milla ugrott, mert elvileg "visszalépett", sokkal életszerűbb, hogy nem volt szűz, és csak hírnevet akart;
- a médiahír kifújt, az ismertség nem hozott eleget a kasszába;
- a pénzhez újabb hír kell;
- ha felismerhetetlen idegenek által az éj leple alatt végrehajtott, fizikai sérüléssel nem járó cselekményt követnek el, az újabb hír;
- látlelet és feljelentés hiányában azt mond, amit akar, sem rágalmazást, sem hamis vád bűncselekményét nem követi el.
Mindezek alapján egyetlen logikus következtetés vonható le a történetből:
H A Z U D I K.
Elmenni dolgozni?? Kedves kommentelő? Egy gimis lányt minimálbérért alkalmaznak, azzal meg nincs kisegítve a család :(
Nem hiszem hogy "médiavillantásról" lenne itt szó. Ha az lenne, végigcsinálta volna és büszke lenne a pénzére.
A szegénység nagy úr és sokmindenre hajlandó az ember.
azt kapta amit megérdemelt. ha segíteni akar a családjának, menjen el dolgozni, nem kurválkodni.
trágya ribanc.
SZÓLJ HOZZÁ!