Hab ID Regisztráció OpenID

Orbán Viktor lánya a legjobb parti

2010. 07. 18. 08:30
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

A 33 legjobb parti címmel a Haszon Magazinban megjelent összeállítás listavezetője a miniszterelnök 21 éves lánya, Ráhel

Az egyik milliárdos csemete drogokba, esetleg öngyilkosságba hajtja magát, a másik beáll a sorba és szülei vállalkozásait viszi tovább, megint mások szellemi és lelki épülésükre használják az ölükbe hullt milliárdokat.

Melyikünk ne álmodozott volna arról, hogy egy átlagos napon a postás levelet hoz, amely egyfelől nem ismert amerikai nagybácsink haláláról tudósít, másfelől pedig arról a csekélyke tízmillió dollárról, amit titkos jótevőnk ránk hagyott. Egyesek szerint az örökség elkényelmesít, mások szerint egyszerre lehet áldás és átok.

"Az első időkben óriási megkönnyebbülés tekintélyes vagyont örökölni, az embert hatalmába keríti annak a mámora, hogy most már soha az életben semmire sem lesz gondja. Aztán gyakran egy-két év elteltével az illető céltalannak, kiüresedettnek érzi az életét, és ráadásul a bankszámláját is" - mondta a Borsnak dr. Kalmár Péter ügyvéd, aki számos örökösödési ügyben vállalt el jogi képviseletet.

 

 

Casey Johnson



Szó mi szó, a pénz önmagában valóban nem boldogít, és mindezt jól bizonyítja az idén januárban elhunyt Casey Johnson esete. A Johnson&Johnson kozmetikumgyártó óriáscég örökösnője (birodalmuk értéke 26 milliárd forint) évek óta kicsapongó és céltalan életet élt. Alkoholizmusa, gyakori kábítószer-használata miatt, valamint a sorozatos plasztikai műtétek következtében Casey arca deformálódott, és harmincéves koránál legalább egy évtizeddel idősebbnek látszott - sminkben. Nemrégiben azzal került a bulvárlapok címoldalára, hogy leszbikus viszonyt kezdett Tila Tequilával, ám barátaik szerint ez a kapcsolat csupán reklámfogás volt. Ez év januárjában holtan találták lakásában, miután már napok óta nem kommunikált senkivel.

 

 

quelle

Madeleine Schickedanz



Egészen más történet Madeleine Schickedanz esete. Az európai multinacionális céggé vált Quelle birodalom ugyanis nem élte túl a gazdasági válságot. A Fürthben székelő csomagküldő szolgálat több ezer embernek adott munkát kontinensszerte, és hanyatlása az internetes konkurensek megjelenése után, az 1990-es évek végén kezdődött. Az újfajta kihívásokkal a német precizitás ellenére sem tudott megbirkózni a Quelle, olykor csak többhetes csúszással érkeztek meg a csomagok, mígnem 82 év(!) után 2009 nyarán csődvédelmet kért. A 66 éves örökös, Madeleine részvényei egykor akár ötmilliárd dollárt is értek, ám az eljárás végeztével annak is örülnie kell majd, ha súlyos eladósodás nélkül megússza. Bár még van mit a tejbe aprítania, immár diszkontáruházakban vásárol, és alaposan beosztja a kosztpénzt is.

 

 

Warren Buffett



A világ leggazdagabb emberei között nem kevesen vannak olyanok, akik meg szeretnék óvni gyermekeiket az ölükbe pottyant milliárdok átkos, ellustító, esetleg végzetes semmittevésbe torkolló hatásaitól. "Annyit hagyok rájuk, hogy ne kelljen nélkülözniük" - nyilatkozta Warren Buffett ez év elején, amikor bejelentette, hogy jó barátjához, Bill Gateshez hasonlóan vagyonának 90%-át jótékony célra fordítja. Gyermekeiknek be kell érniük néhány milliárdocskával.

Egészen másként gondolkodik minderről az indiai Abramovicsnak nevezett Lakshmi Mittal (a világ 5. leggazdagabb embere), aki leánygyermekét a legnevesebb iskolákba járatta, bevezette az üzleti életbe, majd a világ legdrágább esküvőjét rendezte számára. Vanisha esküvői számlájának végösszege 60 millió dollárra (13 milliárd forint) rúgott. A Forbes magazinnak a világ legbefolyásosabb hölgyeiről összeállított listáját egyébként 2007-ben Vanisha vezette.

 

 

Marina Berlusconi



Nem jár rosszul Silvio Berlusconi lánya sem, akinek a gazdagsághoz nem kell megvárnia édesapja halálát. A 42 éves Marina nem ül a babérjain: számos cég vezetőjeként gyarapítja a család 10 milliárd dollárosra becsült összvagyonát.

A Finansz című orosz lap összeállítása szerint Oroszországban több mint száz családban számíthatnak az örökösök legalább egymilliárd dollárra. Közülük is Pjotr és Marija Gyeripaszka, a Basic Element Holding tulajdonosának gyermekeit várja a legnagyobb, mintegy 20 milliárd dolláros vagyon. Abramovics gyermekeinek elvileg több juthatna, ám ötüknek kell majd osztozniuk a papa töméntelen pénzén. Így aztán az Abramovics csemeték az orosz örökösödési listán csupán a 15. helyen állnak.

 

 

Liliane Bettencourt



Számos híres családban az anyuka révén örökölhetnek, örökölhettek hatalmas vagyonokat a leszármazottak. Ilyen például Liliane Bettencourt, a L’Oréal kozmetikai óriás alapítójának 87 éves lánya. Az ő egyetlen lánya, Francoise Meyers - aki maga is gazdag és a L’Oréal igazgatótanácsának tagja - már édesanyja életében hadjáratot indított a több százmillió eurós vagyonért, mégpedig a matróna mama 63 éves barátjával szemben, aki a vád szerint csalárd eszközökkel hatalmas értékű festményeket, értékpapírokat, valamint készpénzt is kapott a L’Oréal birodalom fejedelemasszonyától.

Az ügynek egyébként politikai vonzatai is vannak, az idős hölgy komornyikja ugyanis magnófelvételt készített "gazdasszonya" beszélgetéseiről, amelyekből az derült ki, hogy a családnak hatalmas, az adóhivatal elől gondosan eltitkolt befektetései, ingatlanai vannak. Kiderült továbbá, hogy Eric Woerth volt költségvetési miniszter felesége most a Bettencourt asszony vagyonát kezelő irodának az alkalmazottja. A L’Oréal adócsalási ügyében hetek óta címlapon szereplő kulcsminisztert, egyben a kormánypárt pénztárnokát a héten az a vád érte, hogy Nicolas Sarkozy 2007-es elnökválasztási kampányához illegális módon vett át 150 ezer eurót készpénzben a L’Oréal kozmetikai birodalom örökösétől, Liliane Bettencourt-tól. A botrány dagad, s ha az adócsalás vádja beigazolódik, akkor Francoise Meyers öröksége akár a harmadával is megcsappanhat.

 

 

Susanne Hanna Ursula Klatten



Susanne Hanna Ursula Klatten nem világhíresség, ám igazán mesébe illő történet, ahogyan férjet szerzett magának. A nyolcmilliárdos vagyont örökölt, ma 48 éves hölgy annak idején, amikor szíve szerelemre lobbant, későbbi férjének álnéven mutatkozott be, gondosan elhallgatva vagyoni helyzetét. Csupán akkor fedte fel, hogy ő valójában a gyógyszeripari konszernóriást igazgató Herbert Quandt lánya, amikor megbizonyosodott a férfi őszinte szerelméről. Képzelhetjük Jan Klatter boldogságát: nemcsak igaz szerelmet, hű feleséget, de hatalmas vagyont is nyert. Mintha csak királyfi volna, aki megcsókolta a szerencsehozó békalányt.

 

 

Paris Hilton



A bulvárlapok címlapjának örökös szereplője a botrányhős Paris Hilton, aki testvérével, Nickivel csupán a Hilton névért heti egymillió dollárt tehet zsebre, helyesebb azonban, ha úgy fogalmazunk: ennyit szórhat el gondolkodás nélkül. Igaz, a Hilton család hatalmas, és Parisék is négyen vannak testvérek.

Különös örökösödési sztoriba csöppent bele a spanyol királyi család, amelynek tagjaira egy Juan Ignacio Balada Llabres névre hallgató honfitársuk csaknem hárommilliárd forintnyi örökséget hagyott, azzal a feltétellel, hogy legalább a felét jótékony célra kell fordítani. Az uralkodói família hosszas tanakodás után elfogadta az adományt, amelyből végül tíz királyi családtag részesül, a jótékonysági összegek, valamint az adók levonása után fejenként 70 ezer dollárral.

Magyarország irigyelt örökösei

A 33 legjobb parti címmel jelentetett meg érdekes összeállítást legutóbbi számában a Haszon Magazin. A gazdasági havilap szerkesztői szerint bár vagyonát tekintve nem tartozik a top 100-ba, ma Magyarország egyik legjobb partija Orbán Ráhel, a miniszterelnök igen csinos 21 éves lánya. Azt, hogy a 27 éves Csányi Péter (az OTP-vezér fia), valamint az elveszett számítógépes tartalmak megmentésével nagy gazdagságra szert tett Kürti Sándor 34 éves, Tamás nevű fia miért került fel a listára, már nem kell különösképpen megmagyarázni.

 

 

rahel

Orbán Viktor és Ráhel



A magyar milliárdosok csemetéi között találjuk az Alexandra könyves hálózat "névadóját", a 19 éves Matyi Alexandrát, és a legifjabb Zwack gyermeket, Izabellát. A Magyar Villamos Művek vezérigazgatója, Mártha Imre szintén egy örökségnek köszönhetően lett jó parti: szülei egy örökölt föld árából küldték Angliába tanulni. Ma havi többmilliós fizetése, illetve kapcsolatai teszik vonzó partivá.

 

(Forrás: Bors)

KOMMENTEK:

csillag 2012-02-20 15:29:05
Kár,hogy bulvár módon foglalkoznak Vele.Miért is kevernek a gyerekeivel?Mennyire jól jönne nekünk néhány ilyen apa!Na,nem a "gazdagsága" miatt elsősorban!
nyanyoca 2011-10-09 14:30:05
Sajnálom szegényt. Nem lesz könnyű menet megtalálni az igazit. Ilyen apával...
orvos orvosovics 2010-07-29 16:23:02
Anikó, hallottál már arról a párezer éves bestsellerről, aminek az a címe, hogy Ótestamentum?
Vagy egyszerűen csak most kezdted az óvoda középső csoportot?
Vutkáné Szitás Anikó 2010-07-29 16:08:16
Ráhel???Még ilyen név is van Magyar országon?Olyan zsidós vagy nem is tudom hogy milyen.Tuti hogy nem Magyar név.
Panni 2010-07-25 06:01:39
Én nem értem miért pocskondiáztok egy ártatlan fiatal lányt! Bárcsak ennyire művelt lenne minden magyar és ilyen szeretetben élne minden magyar család!

Azért nem halad ez az ország, mert még itt is mindenki irigykedik, sértegeti a másikat. Annyira szánalmas!!!

Azért valljuk be, elég ciki lenne, ha a Miniszterelnökünk csak egy Békásmegyeri panelt tudna felmutatni vagyonként.

De nem is értem, miért vagytok pont Rá kiakadva? Bal oldalon sokkal nagyobb vagyont halmoztak fel az ügyeskedők és a politikusok az elmúlt 8 évben. Azért tartunk most itt... erre Orbánt és a családját bántjátok.
Ez szomorú!
Betaloc 2010-07-24 21:16:35
...Ennyi irigy TUDATLAN TAHÓ csak magyarországon van !!!
Betaloc 2010-07-24 21:15:16
...Ennyi irigy TUDATLAN TAHÓ csak magyarországon van !!!
Betaloc 2010-07-24 21:13:33
...Ennyi irigy TUDATLAN TAHÓ csak magyarországon van !!!
Anonymous 2010-07-24 19:26:48
N N, itt senki nem veszi észre, hogy átvágják, Orbán lány messze nem a legjobb parti, kapásból 15 van kiről én tudom, mennyivel gazdagabb, mint Orbán, Gyurcsány gyerekei hol vannak, meg a többi politikusé, azokhoz Orbán sehol nincs, figyelemmel olvassatok, nem kell mindent benyelni a médiának
Katus 2010-07-24 13:33:27
Az Orbán lány olyan, amilyen. Nem tehet róla, hogy hová született. Csak szorítani tudok neki azért, hogy normális életet élhessen, s ne az apja árnyékában tengődve pergesse éveit. Szerintem Orbán Viktor lányának lenni feladat, méghozzá nagyon nehéz feladat. Vajon képes lesz-e kiszakadni apja árnyékából, képes lesz-e a saját szabályai szerint élni normális, emberi életet? A nevelés sokat számít, s ha gyenge jellemű lány, akkor soha nem fog tudni kikerülni apuka árnyékából, akit mindennek nevezhetünk, csak pozitív példaképnek nem. Nézzétek meg a feleségét, szinte elsorvadt és láthatóan megkeseredett az utóbbi években. Aligha a gyereknevelésbe roppant bele... De Rachelre visszatérve: nyilván boldogabb lenne, ha úgy élhetne mint egy normális család gyermeke, ahol a szülők azon fáradoznak, hogy szeretetből adják a legtöbbet csemetéiknek.
Kíváncsi lennék, hogy vajon apai szeretetből neki mennyi jutott?
Anikó 2010-07-23 20:30:47
Higgyétek el, mindenki szép valakinek. Az a valaki pedig a leendő társa lesz. + a szülőknek is mindig szép a gyereke, hiába látja más csúnyának. De ez így van rendjén. Nem is lenne jó, ha csupa szépség,topmodell lenne körülöttünk. Ez igaz férfiakra, nőkre egyaránt. Sokkal többre kellene becsülni inkább azt, hogy kinek mi van a fejében és főleg a szívében, mint, hogy a külsejéből induljunk ki.
Bartha István 2010-07-23 14:01:17
komcsi A nevedből is csak a csúnya rossz emlékek jutnak eszembe, mért kell mást lenézni,de azért még tőled lehet tehetségesebb.
csilla663 2010-07-23 10:57:33
serintem nagy felvágás az egész hiressé teni egyszerü embert vajon nagyon gázz felmagasztalás egy felfuvalkodás ennyi csa
Horváth Ilona 2010-07-23 09:54:47
Arról senki nem tehet, hogy hova születik.
Én is örülök, hogy nem Etiópiában lettem 10. gyerek egy családban.
De a családi vagyon megszerzésének stációira én is kíváncsi lennék.....873
N.N. 2010-07-22 19:34:29
Engem inkább az gondolkodtat el, honnan állt össze a mesés Orbán-vagyon?
Erre szeretnék őszinte választ kapni.
Erzsi 2010-07-22 08:35:26
Csak sajnálni tudom, azokat az embereket akikben ennyire hiányos érzés van.
Én is anya vagyok, fölháborító, hogy valaki gyermekéről ilyen véleményt lehet írni, anélkül, hogy bár ki is, ismerné.
Az én szememben,Ráhel egy csodálatos nő. Helyes, tanult messziről látszik, hogy egy jó érzésű kislány. Én biztosan szívesen lennék az édesanyja.
Andrea 2010-07-22 07:23:39
Miért kell bántani Ráhelt??
Az tény hogy nem egy topmodell alkat, de tényleg jó party az apja révén.
Hol van az megírva hogy csak a szép párok szaporodhatnak? Ilyen megszorítással az Angol Királyi Ház már rég kihalt volna :)
Mindenki megtalálja a párját és Ráhelt is gyönyörűnek látja vagy látni fogja a párja. Amúgy is az hogy kit tartunk szépnek elég szubjektív. Kedves kommentelő férfiak! Kinek van otthon topmodell barátnője? :)
figaró 2010-07-22 06:19:16
igazi cigány lány mint az apja hat nem hiába apja lánya
tas 2010-07-22 06:15:37
butaparaszt te témyleg sült paraszt vagy hát hogy tudsz ijet irni hogy egy ismert ember amikor a miniszter elnok röl beszélsz fordulj az orvosodhoz te paraszt
komcsi 2010-07-21 16:32:22
Hát elég csúnya szegénykém. de ilyen szülőktől ennyire telve is elég lehet
orvos orvosovics 2010-07-21 00:37:00
Sosem írtam, hogy Fábry buzi lenne, te nagyonhülye. Anonymous, szerintem menj orvoshoz, mert szenilis vagy.
A nagyonhülye kifejezést (egybeírva) eszemben sincs tőled lopni. Ez nagyjából 20 éves szó a Família Kft.-ből kifejezetten a "Vili, te nagyonhülye" összetételben. Mától csak Vilinek hívlak, te nagyonhülye.
Janina 2010-07-20 23:14:29
Mindkettőnek bulldog feje van. Persze ez nem probléma :)
Remélhetőleg az ivadék kevesebbet blődlizik...
Anonymous 2010-07-20 22:26:53
álorvos kiment a biztosíték, mert magadra ismertél, hogy ki a hülye, azt mmost itt nem taglalnám, Fábry buzizása..... erről ennyit, meg az állandó sértegetéseid, mikor olyan korlátok között mozogsz, ami még írásra sem jogosít fel...Daróczi....az összes meg nyilvánulásoddal kiállítottad a szegénységi bizonyítványod...én írtan, hogy Fábry barátnőjének a neve Zsuzsa, rég élnek együtt, neked akkor is buzi volt, a NAGYON HÜLYE kifejezést, meg én írtam neked, ez PLÁGIUM, te szerencsétlen, azinkívűl, meg maradok férfi, ha neked nem is tetszik
orvos orvosovics 2010-07-20 21:18:39
Anonymous te hülyegyerek, keeresd már meg, hogy hol bántottam itt valakit a szintén hülye cikkírón kívül, aki egy top 10-es amerikai cég vagyonát, értékét kisebbre becsüli, mint legalább 1a magyar milliárdos seggfejét!
Te még butuska szőke csajnak is szégyen lennél. És akkor a butuska barnákat, vörösöket és feketéket nem is említettem. Hozzád képest Paris Hilton egy Nobel-díjas zseni te, nagyonhülye.
Jucus 2010-07-20 20:44:32
Átlagos külsejű fiatal lány.
Remélhetőleg boldog lesz a körülötte zajló felhajtásoktól függetlenül.
Anonymous 2010-07-20 17:29:05
álorvos te maradj ott ahol vagy, mert neked még szőke sem jut, evvel a stílussal, miért kell mindíg bántani valakit akit nem is ismertek, a lényeg, hogy valakit szapuljatok, jó lenne már 1 pozitív véleményt olvasni, de hát itt magyarok írnak, akik a világ köztudott, hogy a fajtáját degradálja, nem, hogy védené........szégyelem, hogy magyar vagyok, de sajnos ide születtem....lehet tovább szapulni mindenkit 1 tanult, művelt embert miért kell bántani???????????????
ticiano 2010-07-20 17:00:19
/butaparaszt/ te tényleg az vagy.
Butapraszt 2010-07-19 19:34:21
Mért kell leszólni? Mert valami médiafirkász irt róla?
Mert az apja ismert ember? Senki sem ismeri személyesen gondolom. Tehát ez nem korrekt.
MasterA 2010-07-19 17:46:02
Ha az egyetlen Nő lenne a Földön,akkor se kéne.Ilyen apóssal?Fújjj!Majd befogja valami vak fityeszes:)
szokoli juli 2010-07-19 17:32:14
Hát az lehet,hogy jó parti a kis csaj,de szépnek és csinosnak nem nevezném.Lehet,hogy művelt és okos,de véleményem szerint le sem száll a földre annyira nagy képű és öntelt.Véletlenül se örökölte az apja génjeit.Hát én így látom.
ticiano 2010-07-19 17:25:06
A pénzéért, biztos kell valakinek, amúgy csak egy szürke veréb. Még csinosnak sem mondanám. Csak az a hülye apja ne lenne, mert/Ő/a /király, úgyhogy vigyázat.
GuberaVera 2010-07-19 01:22:33
Hol csinos ez??? Szepnek sem mondanam...bar, ki tudja?..a penz csodakra kepes..vaaagy...lehet,hogy az eszeert szeretik, ugy, mint az apjat..
brr... 2010-07-18 22:05:34
De szepek ! :((( hovaszarjak Orban viktor-tol.
orvos orvosovics 2010-07-18 15:30:21
Amúgy erősen kétlem, hogy a Johnson&Johnson csak 120 millió dollárt ér. Ennél a neve is jóval nagyobb érték.
2008-ban a Fortune top 10-ben volt, Diversity top 50-ben, Working Mother top 100-ban.
Jelenleg az USA második leghitelesebb cégneve.
orvos orvosovics 2010-07-18 15:15:21
Rendben. Lehetnek butuska barnák és butuska vörösek is. Esetleg butuska feketék.
Így már szóba jöhetsz, remélem. :)
Judit 2010-07-18 14:41:28
Rám ne számíts! : )
orvos orvosovics 2010-07-18 14:17:18
Inkább megmaradok a butuska szőkéknél.
Sokkal szórakoztatóbbak.

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!