Megtalálták a halottnak hitt fiút!
Szülei házának garázsában elbújva találták meg azt a hatéves kisfiút Colorado államban, akiről azt hitték, hogy az apja által készített házi hőlégballonra felszállt és a magasból lezuhanva szörnyethalt - közölték helyi illetékesek.
A kisfiú története egész Amerikát lázban tartotta, a tévécsatornák élőben számoltak be a feltételezett drámáról.
Falcon Heene-re négy órával azután találtak rá Fort Collins-i otthonában, hogy testvére azt közölte: a fiú felszállt a hélium-ballonra és sodródik a magasban. A ballon útját élőben követték az amerikai tévéállomások, a repülő csészealjhoz hasonló szerkezet azonban kétórás út után végül simán landolt.

A 2400 méterről visszatérő ballonon nem volt senki, ezért a hatóságok attól tartottak, hogy a kisfiú kieshetett a magasban és lezuhant. Ezt erősítették meg a szemtanúk is, akik szerint egy azonosítatlan tárgy kiesett a ballonból menet közben.
A történet végül nem tragikusan végződött: kiderült, hogy a fiú egész idő alatt egy kartondobozban bújt meg a családi ház garázsa felett lévő padláson. Saját bevallása szerint azért bújt el, mert attól félt, hogy kikap.

Az előkerült kisfiú végül a riporterek kamerái előtt is feltűnt anyjával, apjával és két testvérével együtt. A fiú apja, Richard Heene azt mondta: nem bünteti meg fiát, inkább leül vele és egy jót beszélgetnek majd.
A ballont egyébként a fiú apja készítette, aki hobbiból viharokat tanulmányoz és a felhők, valamint az időjárási jelenségek megfigyelője.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
http://cyber-punk.mybrute.com
SZÓLJ HOZZÁ!